VERSKÉPVERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAGLOSSZAÉLCC-DULNAPLÓFOTÓHÍRAJÁNLÓ
A genetika tetoválása
| 2013.05 |
Kovásznai nagyanyámat a mostohaapja „Magyarnak nem adlak” felkiáltással román férfihez akarta kényszeríteni, hát megszökött otthonról a házasság elől. Jó messze keveredett Székelyföldről, Budapesten kötött ki, műbútorasztalos nagyapám oldalán. Tizenöt éven át nem sikerült teherbe esnie. Orvosról orvosra járt, kipróbált minden gyógyfürdőt, elvégzett minden javasolt kúrát. Mígnem, végső kétségbeesésében és meghazudtolva rátarti reformátusságát, felajánlotta Szent Antalnak legféltettebb kincsét... Tovább

Vidnyánszky csúfos dicsősége
| 2013.05 |
Majd ha lesz Vidnyánszky Attila csúfos dicsőségéről a nyilvánosságnak szánt véleményem, azt magam szeretném megírni – válaszoltam egy magasan jegyzett budapesti lap újságírójának, aki szeretett volna elbeszélgetni velem úgy, hogy a mondandómat – ahogy írta – bizalmasan kezelte volna. Kis gondolkodás és két parti sakk után ezt válaszoltam: Tovább

Halálos agyműtét
| 2013.05 |
Agyműtét közben vesztette életét Ungváron Balla D. Károly. A beavatkozásra azután került sor, hogy a közismert kárpátaljai író elhatározta, nemzeti szilikon-implantátumot ültet be koponyájába, leginkább azért, hogy ő is olyan verseket tudjon írni, mint az efféle segédeszközökre egyáltalán nem szoruló honi pályatársa, Vári Fábián László. A liberális agyközpont helyére szánt implantátumot a legkiválóbb, erre hívatott szakemberek gondos munkával elkészítették, majd megfelelő adag küldetéstudatot fecskendeztek bele. Tovább

Belülről buktatni Orbánt
| 2013.05 |
A magyar demokratikus ellenzék gyöngeségét tapasztalva egyre biztosabb vagyok abban, hogy Orbán Viktort csak belülről lehet megbuktatni. Ami persze nem jelentené automatikusan a Fidesz politikájának gyökeres megváltozását, de az autokrata Orbán-rezsimnek mégis véget vetne, és utat nyithatna valamiféle társadalmi konszolidáció felé. Tovább

Rossz mondat, törött ablak
| 2013.05 |
Ha suta, félreérthető, nyakatekert mondatot olvasok valahol, mindig Babits megállapítása jut eszembe: Minden rossz mondat töröttablak, melyen át egy rossz gondolatra látni. Efféle törött ablakokból bizony túlkínálat van mostanában, akad épület, amelynek homlokzatán szinte csak ilyenek találhatók. Tovább

Az utolsó boldog Könyvnap
| 2013.05 |
Az alább nagyobb méretben is látható fotót a készítője, a Kárpátaljára korábban gyakran ellátogató egri Kolláth Jóska barátom osztotta meg a Facebookon. Indult is egy kis párbeszéd, én például rákérdeztem, hogy mikor, melyik évben készülhetett a kép – kapásból magam sem tudtam teljes biztonsággal megállapítani. Tovább

Kárpáti Vipera + Kárpáty Nyúz
| 2013.05 |
A korábbi szolgáltató elégtelen működése miatt új helyre költöztettem és kibővítem a Kárpáti Vipera nevű kekeckedő blogomat, és ha már hozzányúltam a rendszerhez, elhatároztam, hogy integrálom belé régi, sokáig álnéven (Kárpáty Zoltán) írt alternatív baszkurációs blogomat. A Karpaty News akkor hívta fel magára széles körben a figyelmet, amikor kisebb fajta botrányt keltett azzal, hogy leleplezte a KMKSZ és a beregszászi Főiskola fantom-honlapját. Tovább

A lófarkas majom
| 2013.05 |
Első dühömben elküldtem a picsába a Magyar Tudományos Akadémia helyesírási online szoftverét (Mit tud a helyesírás.mta.hu?), aztán részben visszakoztam, mert egy Twitter-beli ismerősöm, majd a program fejlesztőinek egyike meggyőzött, hogy három kifogásom közül legalább másfélben nincs igazam. Ezzel együtt fenntartottam, hogy nem igazán jó az a program, amely: Tovább

Választások 2014
| 2013.05 |
2013 áprilisában megkíséreltem a 2014-es magyarországi országgyűlési választások eredményeit megtipplni. Összességében 55 %-ot adtam a mostani kormányerők, és 45 %-ot a demokratikus ellenzék győzelmének. Ezen belül 10-10 %-ra taksáltam az ottani vagy itteni 2/3-os győzelmet, 15-nek gondolom azt, hogy a Fidesz vékony többséget szerez és 30 %-nak azt, hogy a Jobbikkal koalícióra lépve fog kormányozni. A maradék 35 % a demokratikus ellenzék vékony győzelme. Részletek: Tovább

A magaslati haza elvesztése
| 2013.05 |
Csoóri nem emelte fel szavát Kertész Imre védelmében, Jókai Anna nem szállt síkra Esterházy mellett, Albert Gábor, Tornai József nem tette helyre a Konrád-kirekesztőt, Görömbei, Szörényi nem védte meg Radnóti Sándort, Sára Sándor nem emelt szót Tar Béláért. A bent maradtak sunyi (vagy egyetértő) hallgatása kíséri a lassan teljessé vált kirekesztést. Tovább

vissza

 

BDK SEO-Google
Tsúszó Sándor
BDK posztumusz

Napi blog






ELŐZŐ SZÁM címlapja

Csatlakozz:



Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok




    SEO

    aktuális
    Google honlapoptimalizálás: első seo weboldal kereső

    Keresőoptimalizált oldalak:

    Verecke, Ungvár, Kárpátalja
    Magyarok Kárpátalján, Seo
    első hely: laptop szerviz akku
    kaszinó texas? seo online játék
    public relation szöveg, cikk írás
    tartalom marketing weboldal
    laptop kijelző hiba, gpu grafika
    link: laptop kijelző csere ingyen - tablet szerviz Budapest






    free counters




    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait lásd: Balla D. Károly - engedélyével jogszerű. -- BDK Online - webmagazin - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projektek témája: Teraszbeépítés - Budapest. Télikert gyártás, építés. Mobilmarketing: tömeges sms-küldés, kampány. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával a találati listán. - Télikertépítés - Terasz - SMS kampány". Tartalommarketing, arvisura, pirézek