VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


A vereckei botránykő

Már megint meggyalázták! - még botrányt kiáltunk, de ez előfordulás gyakorisága miatt lassan alább hagy a közérdeklődés...

Ha lenne Kárpátalján tényfeltáró újságírás (mint ahogy nincs), s ha lennének pártatlan tényfeltáró újságírók (mint ahogy nincsenek), akkor aligha adódna számukra hálásabb téma, mint a vereckei honfoglalási emlékmű hiteles története.

Ennek nyilván azzal kellene kezdődnie, hogyan vették rá annak idején, ezerkilencszázkilencven valahányban egy hegyvidéki község vezetőségét, hogy földterületet adjon el egy magyar szervezetnek, majd azzal kellene folytatódnia, hogy a meg nem kapott megfelelő engedélyek ellenére tetemes magyarországi és nyugati támogatásokkal hogyan indult meg az építkezés, s hogyan könnyebbültek meg az építtetők, amikor az ukrán nacionalisták rombolásukkal megakadályozták az emlékmű befejezését, mert így nem kellett elszámolni az elúszott sok nullás összegekkel.

Egy tényfeltáró riport nyilván pontosan nyomon követné, hogyan változtak az évek során az emlékművel kapcsolatos tulajdonviszonyok, milyen szerepet játszott ebben a magyar állam (s annak külképviselete), az ukrán közigazgatás, a magyarságszervezetek. Melyik adás-vétel, tulajdon-átruházás, ajándékozás mennyire volt szabályos, melyik felavatás és újraavatás mennyire volt hivatalos, ki által kapott hitelesítést (vannak-e jegyzőkönyvek, s azok mit tartalmaznak). Egyáltalán: valójában mi a monumentum mostani jogi státusa. Félek, ebben a kérdésben kevesen látnak tisztán – ami nem csupán a helyzet bonyolultságának köszönhető, hanem annak is, hogy ez az ügy a diplomáciai és jogi csűrcsavarok, a háttérben kötött alkuk, s feltételezésem szerint – ne felejtsük el, hol élünk – a nem teljesen legális pénzmozgásokhoz kapcsolódó érdekek miatt kuszálódott össze.

Ha pedig meglennének Kárpátalján egy megfelelő szociológia hatásvizsgálat feltételei (illetve létezne az erre irányuló igény), akkor egy alapos tanulmány szakszerű aprólékossággal feltárhatná, milyen társadalmi viszonyok és milyen politikai történések eredményezik a verecke körüli folyamatos botrányt, az emlékmű ellen felcsapó ukrán nacionalista indulatok milyen összefüggésben állnak éppen a fentebb említett jogi és pénzügyi tisztázatlansággal, az emlékmű mögött álló politikai és érdekvédelmi erők magatartásával, illetve azzal az átgondolatlan magyarországi nemzetstratégiával, amelynek biliárdasztalán a kárpátaljai magyarság golyóbisa a pártérdekek dákóitól lökdösve vergődik kiszámíthatatlan kényszerpályáján.


Olvasd el ezt is:


Lapszám: 2011.08




kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.