Egy tényfeltáró riport nyilván pontosan nyomon követné, hogyan változtak az évek során az emlékművel kapcsolatos tulajdonviszonyok, milyen szerepet játszott ebben a magyar állam (s annak külképviselete), az ukrán közigazgatás, a magyarságszervezetek. Melyik adás-vétel, tulajdon-átruházás, ajándékozás mennyire volt szabályos, melyik felavatás és újraavatás mennyire volt hivatalos, ki által kapott hitelesítést (vannak-e jegyzőkönyvek, s azok mit tartalmaznak). Egyáltalán: valójában mi a monumentum mostani jogi státusa. Félek, ebben a kérdésben kevesen látnak tisztán – ami nem csupán a helyzet bonyolultságának köszönhető, hanem annak is, hogy ez az ügy a diplomáciai és jogi csűrcsavarok, a háttérben kötött alkuk, s feltételezésem szerint – ne felejtsük el, hol élünk – a nem teljesen legális pénzmozgásokhoz kapcsolódó érdekek miatt kuszálódott össze.
Ha pedig meglennének Kárpátalján egy megfelelő szociológia hatásvizsgálat feltételei (illetve létezne az erre irányuló igény), akkor egy alapos tanulmány szakszerű aprólékossággal feltárhatná, milyen társadalmi viszonyok és milyen politikai történések eredményezik a verecke körüli folyamatos botrányt, az emlékmű ellen felcsapó ukrán nacionalista indulatok milyen összefüggésben állnak éppen a fentebb említett jogi és pénzügyi tisztázatlansággal, az emlékmű mögött álló politikai és érdekvédelmi erők magatartásával, illetve azzal az átgondolatlan magyarországi nemzetstratégiával, amelynek biliárdasztalán a kárpátaljai magyarság golyóbisa a pártérdekek dákóitól lökdösve vergődik kiszámíthatatlan kényszerpályáján.