VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


Piktor a tó partján

Hajnalban rendezkedett be a tó partján háromlábú festőállványával. Azt akarta megfigyelni, a dombok mögül kibukó nap első sugarai milyen fényhatásokat keltenek a vízen. Miként változnak a tükröződések, hogyan alakul át a felszín. Egyáltalán: a szürke homály egységében mi módon születik világra a jelleg, amely aztán alkonyatig mindent uralni képes, az erdős dombok sűrű tömbjeit, a vízfelületet, a rét zöldjét és az ég kékjét.

Feltette az állványra és odaerősítette az előző este lealapozott, vakkeretre feszített vásznat, kikészítette a tubusokat és az ecseteket – és várt. Várta, hogy a fény átbukjon a dombháton.

Aztán, amikor bekövetkezett az, amiért hajnalban kelt, akkor csak állt és meredt a távolba. Nem, nem a máskor is rá-rátörő bénaságot érezte, hanem azt, hogy teljesen fölösleges bármilyen mozdulat vagy törekvés, nincs értelme semmilyen cselekedetnek, mert ami történik, az egyedülállóságában oly tökéletes, hogy szentségtelenség lenne bármilyen önző szándékkal közeledni feléje.

Akkor eszmélt magára, amikor a nap már jócskán a dombok fölé emelkedett és a tó meg a környéke már ismert nappali arcát mutatta. No, sebaj, kezdte nyomogatni a tubusokból a festéket a palettára, ez is szép, ezt is meg lehet festeni. Ha már kijött.

Alig negyedórája dolgozhatott, amikor egy pásztoremberforma nézője akadt. Az idegen jobbról érkezvén elhaladt a festő mögött, úgy tűnt, figyelemre sem méltatja, aztán kicsit már túlhaladva rajta, balról mégis visszafordult és tisztes távolságból szemlélte, mi is történik.

Piktorunk nem zavartatta magát. Gyakran előfordul, hogy körbeállják, lesik a mozdulatait, vizsgálgatják, mennyire pontos, mennyire hiteles a vásznon megelevenedő táj. Most is, szinte akaratlanul, azon volt, hogy egyszemélyes néma közönségének kedvére tegyen, nagyon ügyelt az arányokra, a színekre, arra, hogy híven adja vissza azt, ami elé tárul.

A pásztor jó ideig nézte, aztán sarkon fordult és mielőtt folytatta volna napi útját, vállát kicsit megvonva félhangosan csak ennyit mormogott maga elé:

– Minden munkára akad ember.


Lapszám: 2011.04.11

Címkék: történet tárca



kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.