VERSKÉPVERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAGLOSSZAÉLCC-DULNAPLÓFOTÓHÍRAJÁNLÓ


Halálkeringő - szédülés nélkül

Köves Krisztián Károly 2010-es filmje jófajta pszichothrillernek indul, de a történet fokozatosan felszámolja saját műfaji kereteit. Miközben igényes, művészfilmbe illő képi elemek uralják a látványt, aközben komikus és abszurd elemek épülnek a történetbe, ami még nem lenne baj, de jönnek sorra a sablonmegoldások is.

Hosszú ideig sikerül az információk késleltetésével valódi feszültséget kelteni, ám miután (a részben könnyen kitalálható) előzmények kiderülnek, szépen leül a mozi, hogy aztán némi erőlködéssel eldöcögjön a kényszerű végkifejletig.

Elza, a rendőrnő a harmincadik születésnapjára totális válságba kerül. Nem szereti ugyancsak rendőr férjét, nem tőle, hanem egy drogdílertől vár gyereket, aki ráadásul rendőrgyilkosságba keveredett, s most nála parkíroztat táskányi kábszert. Dobó Kata, bár alkatától idegennek látszik a szerep, meggyőzően alakítja a kemény, de megtört nőt, akin nem segít sem a pia, sem a cigi, sem a drog, sőt az sem, hogy felismeri: nem a saját életét éli. Miután valami szörnyűség történt a lakásában (minden csupa vér), a talaj végleg kicsúszik lába alól, személyisége szétesőben. Tovább nehezíti a helyzetét, hogy betoppan a tíz éve nem látott rendőr-papa, aki elől nem sikerül elrejtenie a gyanús nyomokat.

A magát halálos betegnek mondó kivénhedt nyomozó apát Kern András alakítja, és erőteljes jelenléte mintha a film egészét áthangolná. A zárt tér frusztráló feszültségéből, a helyzet véres komolyságából új dimenzió nyílik a komikum, az irónia, a cinikus, olykor morbid humor felé. Nehéz eldönteni, hogy ez egybeesik-e az alkotók szándékával, ám annyi bizonyos, hogy a Rusty szerepében nagyot alakító Kern sajátost színt hoz a vászonra, ezzel azonban részben le is bontja azt, ami a film építménye lehetne.

Köröz, keringőzik a kamera a lakásban, körbejárja az egymás titkaiban a fal két oldalán kotorászó hősöket, a történetbe mégsem tudunk beleszédülni, mert túl sok a kiábrándítóan erőltetett jelenet (vállsebét varrja be félkézzel Elza, egy hajómodell spiccével nyit bilincset Rusty, a hasba szúrt férj lendületvesztése és belehullása a gyerekágyba stb.), túl sok a snitt, túl sokszor hullik le a véres kés, gyanúsan mesterkéltek a pisztolyfogások, s végül mindent tönkretesz a meggyőzőnek legkevésbé sem látszó zárójelenet.

Kevesebb vérrel, de több drámával, kevesebb trágár szóval, de több éles párbeszéddel, kevesebb kokóval, de több szédülettel talán emlékezetesebb lenne ez a sután rövidre zárt halálkör.


több film
Halálkeringő, magyar thriller,2010 (16), rendezte: Köves Krisztián Károly, forgatókönyv: Szabó István, operatőr: Dobóczi Balázs; szereplő): Dobó Kata (Elza), Kern András (Rusty), Lengyel Tamás (Alex), Mészáros Béla (Patrik), Újlaky Dénes (díjbeszedő)


Lapszám: 2011.05.02

Címkék: kritika film



kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK SEO-Google
Tsúszó Sándor
BDK posztumusz

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok




    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált oldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    Google honlapoptimalizálás: első seo weboldal kereső
    pr-cikk elhelyezés, szöveg írás
    tartalom marketing weboldal

    Internet - Laptop - Számítástechnika

    első hely: laptop szerviz akku

    Alkatrész szervíz és webáruház - notebook akkumulátor töltők, tablet kijelző csere






    free counters




    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait lásd: Balla D. Károly - engedélyével jogszerű. -- BDK Online - webmagazin - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával a találati listán. - Laptop szerviz marketing szolgáltatás: Budapest honlap. Tartalommarketing, arvisura, pirézek