VERSKÉPVERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAGLOSSZAÉLCC-DULNAPLÓFOTÓHÍRAJÁNLÓ


Téveszme a magasban

Meglepő adat: a magyarországi lakosság 42 százaléka tudni véli, hogy nem a kormány irányítja az országot, hanem valami titkos háttérhatalom. Érdemes hogy egy téveszme eredményesebben egyesítheti a széthúzó magyarságot, mint mondjuk a nemzeti és liberális minimum közös elfogadása. Az ország és a nemzet sorsát ténylegesen befolyásoló elvek megítélésében rég kettészakadt az ország, elképzelhetetlen egy akárcsak 30 %-os átfedődés a politikai irányzatokhoz vagy világnézetekhez köthető embercsoportok között, de lám, akad valami, amiben mutatkozik némi egyetértés.

A Political Capital a Tárkival és más partnerekkel  készített kutatása szerint – olvasom – a magyarok 42 százaléka tudni véli, hogy nem a kormány irányítja az országot, hanem valami titkos háttérhatalom. Csupán 36 % százalék veti el egyértelműen ezt a nézetet. Ennél is meredekebb adat: ugyan a Jobbik szavazói állítják a legnagyobb arányban (68  %), hogy igazából nem a kormány kormányoz, ám őket meglepő módon az LMP-szavazók követik (52 % !), majd az MSZP jön 49 %-kal, és csak őutánuk következik a Fidesz (43 %), végül az Együtt 2014 a maga imponálóbb 32 %-ával .

Lám csak, milyen nagyfokú az egyetértés a pártokat választók között! Eljött az ideje, hogy sok millió magyar meggyőződése révén a Haza a magasban helyett létrejöjjön a Hatalom a háttérben.

Ahogy a téveszméket általában, jól be lehet majd lakni ezt a kényszerképzetet!

Ehhez képest a pártpreferencia nélküliek közül csupán 37 % vélekedik úgy, hogy valakik a háttérből irányítják Magyarország dolgait. Vélhetőleg ők annyira kiábrándultak a pártokból, hogy már az UFÓkban sem hisznek.



Lapszám: 2013.09




kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK SEO-Google
Tsúszó Sándor
BDK posztumusz

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok




    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált oldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    Google honlapoptimalizálás: első seo weboldal kereső
    pr-cikk elhelyezés, szöveg írás
    tartalom marketing weboldal

    Internet - Laptop - Számítástechnika

    első hely: laptop szerviz akku

    Alkatrész szervíz és webáruház - notebook akkumulátor töltők, tablet kijelző csere






    free counters




    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait lásd: Balla D. Károly - engedélyével jogszerű. -- BDK Online - webmagazin - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával a találati listán. - Laptop szerviz marketing szolgáltatás: Budapest honlap. Tartalommarketing, arvisura, pirézek