Mi van az undormányomban?
Olykor nem árt új jelentést adni a szavaknak. Én például alább töredelmesen bevallom, hogy mivel kínosan kényes vagyok az
undormányomra, ezért szükségét éreztem, hogy jelentését definiáljam. Szeretem rendben tudni a dolgokat magam körül, de úgy, hogy azért túl sokat ne
kelljen vele foglalkoznom, így inkább kreativitással pótolom a pedáns
rendszerezést.
Undormány (definíció)
Az undormány az emberi pszichében elkülönített, adott méretű tárhely, amelyben az életünk során megismert visszataszító, mocskos, gusztustalan, ótvar, rohadék dolgok kapnak elhelyezést. Az undormány befogadó kapacitása genetikailag meghatározott és egyénenként csak csekély eltéréseket mutat, de kihasználtságának mértéke és módja a személyiségfejlődés, a tanulási folyamat, a szocializáció stb. függvénye. Aki adott méretű undormányába jó rendszerezéssel és tömörítéssel igen nagy mennyiségű undorító dolgot képes összezsúfolni, gyakran megmérgeződik a túltelítettség miatt kiszivárgó undortól és esélye van arra, hogy ő maga is embertársainak az undormányába kerüljön, aki viszont laza összevisszaságban hajigál egymásra minden visszataszítót, annak meg túl hamar betelik a tárhelye és emiatt olykor kénytelen elfogadni vagy megkedvelni rosseb redva dolgokat is, mert ez még mindig egyszerűbb, mint megtalálni azt, amit esetleg kirakhatna az undormányból, hogy az új beférjen. Ám aki mértéket tud tartani mind az undorgyűjtésben, mind pedig a túlsűrítés és a túlzott lazaság között megtalálja az arany középutat, az dinamikus egyensúlyban tarthatja az undormányát; fenntartása nem jelent számára túl nagy terhet, nem veszélyezteti a mérgező anyagok kiömlése, és mivel rendszeresen felülvizsgálja és megrostálja tárhelye tartalmát, így mindig van szabad kapacitása az új és újabb mocsadékok és turhák betározásra, s így harmonikus életet élhet.
Vallomás
Bevallom, én kényes vagyok az undormányomra. Szeretem rendben tudni, de úgy, hogy azért túl sokat ne kelljen vele foglalkoznom, így inkább kreativitással pótolom a pedáns rendszerezést. Azt szeretem, ha legalább a fele üres.
De most bajba kerültem, két kedvezőtlen fejlemény miatt is.
Az ukrán válság rondaságai rohamos gyorsasággal kezdték elfoglalni a szabad kapacitásomat. Nem feneketlen hordó az én undormányom, hogy egyszerre 4-5 volt, ideiglenes és jelenlegi állam- és kormányfőt el tudjak benne helyezni! Meg jöttek csőstül szélsőségesek és radikálisok, agresszív terroristák és tömeggyilkos terrorelhárítók – hát hogy jövök én ahhoz, hogy mindet betározzam. Komisz Ukrajna? – hol van az már! Az undormányomban az ország teljes politikai és igazgatási vertikuma sokkal erősebb jelzőkkel követel magának helyet (lásd a definíciót).
Mivel ez ügyben rostálni való alig akadt, kompenzációs manőverbe fogtam, azzal igyekezvén enyhíteni az undormány túlzott hízását, hogy ellensúlyokat építettem köréje: egy Bazsan-vers fordítását, ukrán szobrászati szemlét, kijevi fotós meztelen nőit. Éva is besegített, Galina Tkacsuk két rövidprózáját fordítva le egy fesztiválra. Ezzel azt még kompenzálhattam, hogy a nevetséges közalkalmazotti fizetéseken tengődő kárpátaljaiaktól feletteseik anyagi hozzájárulást követelnek a hadsereg finanszírozására. Ám az önző hatalmi érdekek oltárán feláldozott ártatlanok százainak halála feletti gyászt és az ukrán elnök bosszúálló, vérszomjas szavait – „Minden ukrán életért több tucat vagy több száz élettel fognak megfizetni a sajátjaik közül” – vajon lehet-e bármivel ellensúlyozni?
Alapos bajba kerültem, félő, hogy túlcsordul az undormányom.
És erre még rátetéz az eddig is töketlen magyar politika baloldal. Hát hogy van pofájuk engem olyan helyzetbe hozni, hogy az Orbán rezsim által stabilan én nagyon megérdemelten lefoglalt jókora tárhelyről valamit ki kelljen vennem csak azért, hogy gyomorforgató elvtelenségük és gusztustalan belharcuk újabb elemeit az immáron megtelt undormányba betehessem?