Délkelet-Ázsia. Thaiföld, Kambodzsa, Vietnam, Laosz. Indokínai útjuk felénél tartanak Csöngéék. Az elképzelhetetlen tájak élménye mellé a hihetetlen életkörülményekkel való szembesülés társul. Utaznak térben – és kicsit az emberiség történelmében is. Vegyül az ősi tisztaság a civilizációs szeméttel, az őszinte emberi szolidaritás a kommunista propagandával. Szegénység váltja a gazdag fényűzést, elkeserítő nincstelenség párosul az ízek, színek, látványok pazarló tobzódásával.

Csönge egy tavalyi nyertes pályázatának a díját utazzák el. Vehettek volna érte háztartási gépeket, szigeteltethették volna kis otthonukat a téli hideg ellen, élhettek volna kevesebb munkát vállalva. De nem. Csönge Keletre vágyott.

már egy ideje rájöttem, hogy elegem van. ez körülbelül egybeesett az utazás tervezgetésével. már a gondolat is új tereket nyitott – én lélekben már fél éve itt vagyok. de most valóban megérkeztünk, és nem gond, hogy végigaludtam a napot, mert még három hónapon át járjuk az indokínai félszigetet! izgatott vagyok, és nyugodt.

messzire jöttem, hogy közelebb legyek.

– írta első blogbejegyzésében.

Aztán – már egy hónapja voltak úton – megtörtént az is, amit titokban annyira vártak.

Útban Saigon és Nha Trang között a vonaton Bence orrához hozzáérintette az orrát egy kétévesforma vietnami kisfiú. A gesztus annyira megható, a pillanat annyira meghitt és a halálosan fáradt, kialvatlan európai utasok lelkiállapota erre a megható pillanatra annyira fogékony volt, hogy ott és akkor hirtelen megértették, miért tettek meg sok ezer kilométert, miért repültek át az óceánon. Ezért. Azért, hogy egy sárga csöppség személyében Kelet nagyszerű szelleme megérintse őket.

Úti beszámoló: messzire közelebb – sok-sok fotóval

• messzirőlközelebb