BDK ONLINE - Balla D. Károly heti webmagazinja - frissül minden hétfőre | a portál anyagai szerzői jogvédelem alá esnek 
NAPLÓ

Nagy múlt áll előttem

Mivel régebbi naplójegyzeteim vagy nincsenek fenn az interneten, vagy fenn vannak, de rosszul elrendezve, különböző címeken, nehezen megtalálható weboldalakon, és nem mindig teljes szöveggel, így most elhatároztam, hogy az ungparty.net alatt egységesített formában, jól kereshetően újraközlöm őket. Nem egyszerre, hanem pontosan 20 év késleltetéssel, azaz 2017-ben az 1997-es év kerül sorra. Ekkor havi összefoglalókat írtam, most ezeket közlöm újra havonta.

A régi UngParty Manzárdon a tényleges nyilvános naplóírást csak 2002-ben kezdtem. Az UngParty NetCafe 2000-es indulása után előbb csak a kárpátaljai kulturális életet, szerzőink szerepléseit és a Kárpátalját érintő művek megjelenéséről szóló híranyagokat tettem fel, később ezeket kommentáltam is, majd a véleményezés már fontosabb lett az eseménynél, így csapott át a hírfojam* napi blogolásba Manzárd név alatt. Ám klasszikus naplót korábban, 1996 végétől kezdtem írni rendszeresen, ennek egy-egy havi megrostált anyagát utólagosan kronologikus sorrendben később szintén feltettem rendszerembe, így a webkorszak előtt és alatt keletkezett naplójegyzetek közti vízválasztó lényegében meg is szűnt. A régi Manzárd oldalai nagyrészt elérhetők, de a bejegyzések formátuma sokféle, elérési útvonaluk is változó, és a Google se igazán szereti az akkori keretes megoldásaimat, kereséssel nehéz megtalálni az akkori tartalmakat kulcsszavaik alapján. Ez utóbbi volt a legnyomósabb érv az újraközlésre.

* 2017. áprilisától újonnan keletkező szövegeimben általában nem használok ly-n, pontos j-vel hejettesítem. Az alábbi szövegek sokkal korábbi keletkezésűek, így értelemszerűen ezekben az elipszilonos hejesíráshoz igazodom

Napló az internetes korszakom előtti korból

1996. december

Miközben a 84 esztendős Mester, Michelangelo Antonioni feleségével Velencében töltötte a karácsonyt, római lakását kirabolták. Elvitték, többek között, díjait is, így a Cannes-i fesztiválon a Nagyítással (legkedvesebb filmem!) nyert Arany Pálmát, és az életmű-Oscart is, persze.

Amikor ezt bemondja a rádió, én épp Déry Tibor A napok hordaléka c. feljegyzéseit olvasom, s benne az epizódot: élményeit Cannes-ban, ahová A befejezetlen mondatból készült film írójaként érkezett, s ahol a fesztivál megnyitó ünnepségére a nagybátyjától öröklött színes selyemnyakkendőjében nem engedték be, mert fekete csokornyakkendőt írt elő az érvényes etikett.

>>Napló: 1996. december


1997. január

Két dolgot szeretek igazán az életben: kezdeni és abbahagyni. Nem tudom, hogy nem a másodikat jobban-e. Időben felállni egy íróasztaltól, megválni egy tisztségtől, jókor kimondani a szerelmi végszót, megfontolt döntéssel vagy gyors elhatározással bejelenteni a nincs továbbot, kiszállni egy ügyből, kilépni a fősodorból, otthagyni egyetemet, munkahelyet, kilépni szervezetből, testületből; lemondani, felmondani, felhagyni, lehagyni, megszüntetni, felszámolni, bezárni, venni a kalapomat és odébbállni – aligha ismerek izgalomnak és lelki kielégülést nagyobbat. És a katarzis annál nagyobb, minél több az, amit veszni hagyok. Tét nélkül ugyanis nem igazán érdemes odahagyni semmit.

Minden abbahagyás egy új kezdet előtt nyit kaput. Aki benne van valamiben, az le is fedődik általa. Aki kilép, az előtt új távlatok nyílnak.

>> Napló: 1997. január


1997. február

Az UngBereg Alapítvány egyik első akciójaként díjat alapítottunk 1995-ben: ez a Kárpátaljai Magyar Irodalmi Nívódíj (KÁRMIN-díj). A múlt hét végén átadtuk az ideit. Kicsit fárasztó, de kellemes este volt. Az elején megemlékeztünk a január 22-én meghalt Kecskés Béláról, a végére pedig nagyjából az újonnan összeálló Pánsíp-szerkesztőség tagjai maradtak együtt, s ez mindenképpen kellemesebb volt a tavalyi leosztásnál. (Akkor a meglehetősen részeg H. Sanyival volt hosszú és értelmetlen vitám: igen agresszíven bizonygatta, hogy erre a díjra bizony ő lett volna érdemes.) Bagu Laci mostani díja talán még jobban csípi sokak csőrét, mint tavaly a Penckóferé. Szerencsére azonban a kurátor-társaimból és a tavalyi díjazottakból álló Bizottság véleménye szinte egyhangú volt Bagut illetően. Ugyanakkor már most pánikban vagyunk: kinek adjuk jövőre?

>>Napló: 1997. február


1997. március

Közeleg a költészet napja. Kárpátalján – immár több esztendeje – minden páratlan évben a Nagyberegi Középiskola ad otthont a Költészeti Napoknak és az ennek keretében sorra kerülő megyei vers- és prózamondó versenynek (páros években a Bátyui Középiskola a házigazda). Ahogy minden évben, az idén is megkerestek és nemcsak azzal, hogy újra a szavalóverseny zsűrielnöke legyek, hanem hogy – ugyancsak hagyományosan – a Pánsíp és az UngBereg Alapítvány támogassa a rendezvényt. Az iskola lelkes igazgatója nem igazán értette, hogy mi is támogatásokból gazdálkodunk és ebből csak igen szerény mértékben tudunk bármit is pénzzel továbbtámogatni – viszont tudunk adni jó sok ajándékkönyvet és -folyóiratot. Szomorúan tette be a kocsijába a két telepakolt kartondobozt és csak kicsit vidult fel, amikor megígértem, ha a rendezvény költségeihez nem is tudunk hozzájárulni, de egy pénzes különdíjra valót összekaparok annak a versenyzőnek, aki majd a valamilyen szempontból leg-leg lesz a mezőnyben. Ez felkeltette a kíváncsiságát, na, lesz min törnie a fejét Nagyberegig.

>>Napló: 1997. március


1997. április

Nagy késéssel megjött a Bárka c. folyóirat tavalyi, 96/3-4. száma. Ebben: annak az őszi békéscsabai tanácskozásnak az előadásai, amelyet a megye könyvtárosainak nagy éves összejövetele alkalmából tartottak a határon túli magyar irodalomról; az anyagok közül az Elek Tiboré és az enyém is  Kárpátaljával foglalkozik. Tibor tanulmánya már élőben előadva is tetszett, és most élvezettel olvastam a nyomtatott verziót.

Az írás legnagyobb erénye az elfogulatlansága és egészséges értékítélete. Könnyedén túllép azon a szinte áthághatatlan akadályon, amely évek óta lehetetlenné teszi, hogy helyére tegyünk néhány dolgot. Akik valaha is foglalkoztak irodalmunkkal, azok vagy tetten érhetően elfogultak voltak (egyesek egyik, mások másik irányban), vagy semmitmondóan felületesek. Újabban meg bejáratott ítészeink is nagy zavarban vannak: olyasmit kellene elismerniük, aminek elismerésétől vonakodnak, és olyan szerzők teljesítményének hiányát kellene belátniuk, akiknek felmagasztalására korábbi koncepciójukat alapozták. Így aztán nagy csúsztatásokkal találkozhatni.

>>Napló: 1997. április


1997. május

Telefonhívás Budapestről. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium osztályvezetője tájékoztat, hogy az 1999. évi Frankfurti Könyvvásárnak Magyarország lesz a kiemelt vendége, és a rendezők szándéka, hogy a magyar könyvkiadás teljes bemutatása érdekében a határon túli magyar könyvkiadókat is szerepeltetni fogják a könyves szakma legnagyobb európai seregszemléjén. Kárpátalja vonatkozásában elsőként a mi kiadói műhelyünkre gondoltak. Mielőtt túlcsordulna az örömöm, kapom azonnal a nem túl lelkesítő megbízást egy kis szervezésre, merthogy ugye vannak más kiadók is. Vannak bizony…

…Tudható, hogy a helybéli kiadós kollégákkal nem felhőtlen a viszonyom, olykor bírálom is szerkesztői, kiadói gyakorlatukat, amióta pedig a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak rendszeres részvevője a kiadónk, azóta leginkább a saját könyveikhez való viszonyuk szokott megdöbbenteni. Szervezési kérdésekben meg éppenséggel eléggé, hogy is mondjam, inertek, főleg, ha valami operatív dologról van szó. Egy ideje inkább kerülöm az alkalmakat, ha nem muszáj, nem keveredek velük közös ügyekbe …A minisztériumi megbízás okán azonban erőt vettem magamon, levélben, telefonon vagy személyesen el is értem valamennyit és kipréseltem belőlük a budapesti szervezők által kért 6-6 könyvcímet. Alig pár nap, és levél megy a minisztériumi főhivatalnoknak:

>> Napló: 1997. május


1997. június

...ez már nem az én társaságom, már nem kívánok ennek a kárpátaljai közszolgálati irodalmi aranycsapatnak a tagja lenni. Mérhetetlenül idegen tőlem az, amit képviselnek. Társaságuk kimerít, megvisel: mind fizikailag, mind szellemileg. Annak ellenére, hogy Dupkát kivéve szerepléshez jó társak: van mondanivalójuk a közönség számára, előadásukat fel tudják építeni, képesek érdemben válaszolni a kérdésekre stb. – ez akkor is igaz, ha ritkán tudok egyetérteni azzal, amit mondanak. Az általános helyzetértékelésben még nincs is köztünk nézeteltérés, különvéleményem akkor szokott lenni, ha az irodalom és az irodalmárok szerepe kerül sorra. Ezek a fiúk még mindig harcnak gondolják a művészetet (és persze a magyarságot is), és soha nem mulasztanák el hangsúlyozni, hogy ebben ők milyen sokat és milyen kiválóan jeleskednek. Aztán amit elkezdtek a közönség előtt, azt folytatják a vacsoránál, a második féldeci után már ők a legnagyobb a költők, a harmadik után a legkiválóbb magyarok, a negyedik-ötödik után pedig a legfickósabb férfiak – és jönnek a zaftos nőügyek.

Miután végigpiálták az egész utat, hazafelé jövet Záhonyban, hajnaltájban, már nem voltam hajlandó bemenni velük egy utolsó nagyivásra a Barna Medvéhez, így kérésemre kint hagytak a kocsiban. Csikorgó hideg volt; mire két óra múlva előjöttek a kocsmából, merevre fagytam. Sanyi azt mondta, nem baj, menjünk át a határon, Szürtében még hajnalban is nyitva van egy út menti bodega, ott felmelegíthetem magam egy-két felessel. Alig tudtam kikönyörögni, hogy most már ne álljunk meg hazáig.

>> Napló: 1997. június




Lapszám: 2017.07

Címkék: személyes napló 1997