VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


A pusztamens

A művészet mibenlétét nem könnyű meghatározni. Az egyik lehetséges definíció szerint művészet az, amit annak tartanak. Ezt így gondolhatták az angol művészi akadémia kurátorai is. Történt, hogy David Hensel brit képzőművész 2006-ban a képen látható szobrát beküldte egy kiállításra. Ám szállítás közben a fej elvált a talapzattól. A Royal Academy of Arts zsűrije úgy értelmezte, hogy a művész két külön alkotást nyújtott be. A fejet kizsűrizték, a kő posztamens a csont alakú kis támasztékkal azonban elnyerte a tetszésüket, így a bemutatandó művek közé sorolták. Ez a látvány fogadta magát a szobrászt is, amikor belépett a kiállítóterembe:

Amikor kiderült a dolog, egy illetékes így nyilatkozott: „Az értékelést végző kuratórium tagjai kiváló művészek. Joguk van hozzá, hogy esztétikai ítéleteket hozzanak. Egy darab szemét is lehet művészet, ha olyan szemmel nézünk rá.”

Hogy bármi lehet művészet, az persze igaz, lassan egy évszázada annak, hogy megtanultuk. Legalábbis Malevics Fekete négyzete (Чёрный супрематический квадрат, 1915.) és Duchamp Forrása óta (Fountain, 1917) a modern művészetekben jártas ember ebben nem kételkedhet – itt mégis felmerül nem csupán a zsűri kompetenciájának a kérdése, hanem az is, hogy a művészi szándék ellenére is műalkotássá válhat-e valami. Úgy tűnik, igen.

Nekem minderről más párhuzam is eszembe jutott. Ez a fej nélküli talapzat arra ösztönöz, hogy felüljek kedvenc vesszőparipámra: megalkotott hiány, létező Semmi… (lásd: A Semmi apoteózisa), és azt állítsam, hogy ez a műalkotás épp azáltal nyerte el értelmét, hogy hiányzik róla a fej. (S ez akkor is igaz, ha nem tudnánk, mi is történt a szoborral). Mint ahogy – kedvenc példámmal élve – a görögök a Panteonban nemcsak „létező” isteneiknek állítottak szobrot, hanem elhelyeztek egy üres talapzatot is, és ráírták, hogy „ismeretlen isten” (Agnosztosz theosz), és ez az üresen hagyott oszlop is a hiányzó szobor révén kapott jelentést. Tehát ez nem egyszerűen egy üres, azaz puszta posztamens, hanem egy hiánnyal teljes.

Ebben az értelemben az eset számomra újabb bizonyítéka annak, hogy a meg nem jelenített tartalomnak is lehet jelenléte, hatása, ereje, értelme. Az már csak ráadás, hogy David Hensel művének a címe ez: „One Day Closer To Paradise” (Egy nappal közelebb a Paradicsomhoz). A teremtésmítosszal összefüggésben és az idő végtelenségébe állítva ez a történet további értelmezéseknek is utat nyithat.



Lapszám: 2011.04.25




kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.