VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


Így készült a VakCina

Az interjú 2003-ban készült és jelent meg több helyütt is (p, itt a Terasz.hu-n), közvetlenül VakCina c. könyvem megjelenése előtt. Most azért közlöm újra, mert egy könyves portál megvételre kínálja virtuális könyvemet. Íme, a kereskedelmi térben materializálódott (hiszen anyagi vonzatot feltételez) az, ami tisztán képzetes volt.

Az interjú alatt további adalékok a VakCinához.

Agn O'Stos elnökasszony

Hogyan készül egy virtuális könyv?

Nem készül, hanem létrejön

Interjú Agn O’Stos asszonnyal,
a Liber-All kiadó elnökével

– Elnök asszony, köszönöm, hogy, bár csak telefonon, de időt szakított erre a beszélgetésre. Kérem, szóljon a kiadó létrejöttéről és működésének kezdetéről.

– Még nincs egy esztendeje, hogy egy kilétét felfedni nem kívánó magánszemély (jegyezzünk meg róla annyit, hogy jogdíjaiból fényűzően, ám elzárkózva élő idős író, akit a szakma nagy része halottnak hisz) megálmodta és rövid idő alatt létre is hozta a tudtunkkal világelső virtuális könyvkiadót. Mivel esteli fény derül a titokzatos alapítóraennek a szellemi műhelynek nincsen fizikai értelemben vett létezése, így megalapítása és működtetése semmilyen jogi vagy adminisztratív akadályba nem ütközött, és semmilyen formaságnak nem kellett eleget tennünk. A Liber-Allnak nincsen sem székhelye, sem irodája (működési területe maga az Internet), kizárólag önkéntes virtuális munkatársai vannak, és kényesen vigyáz arra, hogy szigorúan csak virtuális könyveket adjon ki. Kiadónk nem hogy valóságos, de még virtuális számlaszámmal sem rendelkezik, és még virtuális pecsétje sincsen. Nevünk is csak azért van, hogy létezésünket a virtuális világban elkülöníthessük a többi létezőtől.

– Ezeknek a nagyon is szükséges rekvizitumoknak a hiányában hogyan tud egy kiadó működni?

– Természetesen csak virtuálisan.

– Ez miben merül ki?

– Leginkább virtuális könyvek kiadásában.

– Bevallom, nem értem egészen pontosan, ez mit jelent. Ha az e-bookokhoz, digitális könyvekhez, Interneten elérhető szövegállományokhoz valami hasonlót, akkor az éppenséggel nem számít újdonságnak – de ezeket megfelelő jogi háttérrel, és, ahogy Ön mondta, „fizikai értelemben vett létezéssel” rendelkező kiadók jelentetik meg. Az Önök könyves műhelye azonban valami más… Ha nem valóságos, akkor talán spirituális? Transzcendens?

– Nem, erről szó sincs, csak egyszerűn virtuális, a szó klasszikus értelmében.

– Mostanában annyi mindent vonnak a virtuális valóság körébe…

– Valóban, de mi visszatértünk a szó eredeti jelentéséhez.

– Éspedig?

– Fiatalember, nézze meg az idegen szavak Bakos-féle szótárában…

– Ígérem, megteszem… Azért megengedi, hogy tovább kérdezzem?

– Parancsoljon.

– Nem tudná-e egy szemléletes példán megvilágítani, hogyan készül a virtuális könyv? …De ha erre azt feleli, hogy virtuálisan készül, akkor kiugrom az ablakon.

– Remélem, csak egy virtuális ablakon… De talán erre sem lesz szükség, mert azt kell mondanom, hogy a virtuális könyv egyáltalán nem készül.

– Hanem?

– Létrejön.

– Az nem ugyanaz?

– Nem. Az készül, amit valaki készít. A virtuális könyvet senki sem készíti.

– Mégis, akkor hogyan jön létre?

– Megteremtődik a virtuális létezése.

– Mi által? Kik által? Hogyan?

– Nézze, ha eddig nem értette meg a dolog lényegét, ezekre a kérdésekre adott válaszaim sem fogják közelebb vinni a megvilágosodáshoz, és úgy fogja érezni, hogy csupa tautológiát mondok. Mi által? A virtuális könyv létezése a virtuális kiadó működése és a könyv befogadói közege által teremtődik meg. Kik által? A virtuális kiadó virtuális munkatársai és a virtuális olvasók által. Hogyan? Virtuális megjelentetéssel, virtuális könyvbemutatóval, virtuális terjesztéssel...

– Minden virtuális?

– Természetesen.

– Virtuális kézirat? Virtuális szerkesztők? Virtuális elnök asszony? Ez is csak egy virtuális beszélgetés? Én is csak virtuális riporter lennék?

– Pontosan. Miért maga talán nem egy fejére húzott interkommunikációs sisak fülhallgatójában hallja a hangomat? Talán nem egy monitoron látja, amint mobiltelefont tartok a kezemben? Én is figyelem a maga gesztusait. Most például igenlően bólogat azzal a szép virtuális fejével, de úgy veszem észre, kicsit elszontyolodott. No, megszánom magát... Segítek kicsit.

– Lekötelez.

– Először is meg kell értenie, hogy a valóságos és virtuális világ bizonyos átfedéseket mutathat. A virtuálisan teremtett tartamok idővel a reálisakhoz hasonló vagy azzal azonos tulajdonságokat mutathatnak. Erre számtalan példát felhozhatnék. Olvasta például Kamatsu Sakyo A bika feje című zseniális novelláját?

– Sajnos nem…

– Hm… Nézzünk más példát. A lenyűgöző Cecil M. Joepardy munkásságát csak ismeri…

– Talán róla már hallottam. Amerikai filmrendező?

– Lótüdőt! …Már bocsánat. Bengáli költő és filozófus. Biztosan egy sort sem olvasott tőle.

– Bevallom.

Rolla Dák Béla az interkommunikációs sisakban– Na figyeljen ide. Maga, amennyire ezt a szemüvegem belső felületén megjelenő sisakos képe alapján meg tudom ítélni, egy kedves, udavrias fiatalember. Úgy látom, még nyakkendőt is kötött a kedvemért. Ez meghat. Ezért kap egy mentőkérdést. Mit tud Tsúszó Sándorról?

– Öööö… De nem nekem kellene Önt kérdeznem?

– Hát kérdezzen. De okosan tegye, mert már csak egyetlen utolsó kérdésre válaszolok.

– Köszönöm… Akkor talán: hogyan talált rá kiadójuk az első virtuális könyv szerzőjére?

– Nagyon egyszerűen. A Google keresőbe beütöttük ezt: Sakyo Joepardy Tsúszó – és a kereső egyetlen szerzőt talált. Egyúttal azt is megtudtuk, régóta foglalkozik a virtuális világgal – ha korábban nem is nevezte annak. Egyik virtuális regényének a környezetéből már jelentek is meg részletek. Mi pedig megkérdeztük, nincsen-e más virtuális kézirata.

– Csodálkoznék, ha nemet mondott volna.

– No, ezt a csodálkozást valóban megspórolta magának.

– A szerző nevét vagy a mű címét megtudhatjuk?

– Ezt csak a bemutató előtti napon fedjük fel. Ma még titok.

– De ha mondjuk csak virtuális titok?...

– Ó… Hát… Látja, tud maga jót is kérdezni, majd elakadt a szavam. Virtuális titok – nem rossz. Bár fogalma sincs a virtuális irodalomról, kreatívnak tűnik. Referálni fogok magáról az alapítónknak. Ellenben most be kell fejeznünk. Már rég elkérdezte az utolsó kérdését! Én viszont még szeretnék megtudni magától valamit. Kinek a megbízásából készítette azt az interjút?

– A Liber-All kiadó megbízásából.

– Tessék? Akkor én hogyhogy nem tudok róla?

– Tudnia kell, hiszen éppen Ön és épp az imént ajánlott a titokzatos alapító figyelmébe.

Kérdezett: Rollay Dák Béla


Érdekes: a hármas kulcsszó - Sakyo Joepardy Tsúszó - a Google-keresésben még most is egyértelműen hozzám vezet...

A VakCina tehát az első olyan virtuális könyv volt, amely egy internetes akció keretében nyerte el létezését - legalábbis a magyar nyelvterületen én ezt megelőzőleg nem tudok ilyen vállalkozásról. (Nem árt újra hangsúlyozni: nem e-könyvről vagy hasonlóról van szó! A virtuális könyvnek nincsen szövegteste!)

A könyv bemutatója a Pánsíp Irodalmi szalonban zajlott. Főbb epizódjai a következők voltak:

ELŐTÖRTÉNET

A KÖNYVBEMUTATÓ

  • A könyvbemutató: expozé, helyszínavatás, laudációk, felolvasások, szerzői vallomás, zárszó... Résztvevők: György Péter, Nógrádi Gábor, gazda albert, Gergely Tamás, Fekete J. József, troj.ca, Dr. Kun Marcella, Lengyel Tamás, Bodolay Klára, Balladé, Váncsa István

AZ UTÓÉLET

KÉSŐBBI UTÓÉLET


Az interakció nyitó oldala az UngPartin: Balla D. Károly: Vakcina

BDK-könyvlista

A Pánsíp Irodalmi Szalon interakciói (2001-2003)



Lapszám: 2011.07




kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.