Alighanem ő volt az utolsó klasszikus értelemben vett folyóiratszerkesztő a magyar irodalomban... Nem tudom felidézni, hol és mikor találkoztunk először. Bizonyos, hogy még a Holmi előtt volt. Már lezajlottak a lapalapítással kapcsolatos teendők, de az első szám még jó ideig nem jelent meg. Az én várakozásomat növelte, hogy éppen én is lapot alapítottam, a Hatodik Sípot, és ennek első száma már kijött a nyomdából, amikor 1989 őszén a Vígszínház előterében összefutottunk. Rá is kérdeztem, megjelent-e már a Holmi, sajnos még nem, mondta, én meg kivágtam, hogy viszont a Hatodik Síp első száma már elkészült. Tovább

Mindenkinek van egy Tyutcsev-álma... Történt pedig, hogy bátyám hívott Skype-on egy májusi napon – és az időjárásról kezdtünk beszélgetni. Nekem ez egyáltalán nem tartozik kedvenc témáim közé, az utóbbi időben azonban valami helyett társalgunk hőfokokról és csapadékról. (A valami az a – főleg magyar – politika, amelyben gyökeresen különböznek a nézeteink, s amelyet érintve a vita hevében én évekkel ezelőtt többször elvesztettem az önuralmamat, ordibáltam és sértegettem kedves bátyámat, s ezt utólag annyira bántam, hogy megkértem: kerüljük ezt a témát, nem szeretném újra elveszteni a fejemet, nem szeretném, ha rángatózni kezdene a gyomrom és éjszaka nem tudnék aludni a hevült vita után. Így hát kínosan kikerüljük a forró kását, azt ellenben alaposan megtárgyaltuk, hogy Baján dörög az ég, ömlik az eső és bátyám emiatt nem tudja a kertben gyümölcsfáit ápolgatni. De hát a májusi eső aranyat ér, mondtam. Ja hát persze, Puskin is szerette a májusi vihart – válaszolt ő. Tovább

A meglehetősen sok furcsa állítást tartalmazó és a tudományossággal még köszönőviszonyt sem fenntartó őstörténeti Arvisura blog legutóbbi közleménye arról győzte meg híveit, hogy a magyar vonatkozású kárpátaljai emlékhelyek közül a vereckei honfoglalási emlékmű csúcsos rakéta-formát mutat, a munkácsi Feszty-panoráma pedig éppenséggel egy csészealjat formáz. Tovább

A napokban lenne száz esztendős a feledhetetlen Drávai Gizella, sokunk Gizi nénije, a legendás beregszászi pedagógus (1911.05.07-1981.08.28). Nemzedékekkel szerettette meg az irodalmat, a nyelvet, ott bábáskodott sokunk írói indulásánál. Tényleges tanítványa ugyan nem lehettem, okításából mégis éveken át részesültem azokon a délutánokon-estéken, amelyeket Mozi (akkor Ivan Franko) utcai parasztbarokk házában tölthettem társaságában, könyvek, kéziratok, levelek, szobrok, festmények és hanglemezek között. Tovább