VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo
halálaim

élc Halálaim: Az árokásó halála
| 2017.01 |
Virtuális öngyilkosságom visszamenőleges megértését azzal igyekszem folyamatosan elősegíteni, hogy időről időre beszámolok blogomban az engem ért végzetes tragédiákról. Ezekben a jegyzetekben (voltaképp mind egy-egy képzetes szuicidium) az öniróniát sikerült vitriolosan gonosz öngúnnyá hízlalnom. Akcióimnak köszönhetően a legnagyobb internetkereső nevemre keresve előkelő helyen hozza a Meghalt Balla D. Károly c. weboldalamat.
Tovább
élc Az ínyenc halála
| 2013.12 |
Túlzott ínyencsége okozta Balla D. Károly költő halálát. Az ismert ungvári alkotónak, ínyencsége ellenére, egyáltalán nem volt ínyére az enc. Enciklopédikus tudása ugyan lehetővé tette volna, hogy felülemelkedjen saját ínyencségén, vagy tehetett volna úgy, mintha nem is ínyenc, hanem mondjuk védenc vagy kéjenc lenne, de jól tudta, hogy az enctől sem így, sem úgy nem szabadulhat. Vett hát egy mély lélegzetet és bár kelletlenül és fanyalogva, de mégis ínyére vette az encet. Rá is harapott. Le is nyelte. Tovább
minima Halálos agyműtét
| 2013.05 |
Agyműtét közben vesztette életét Ungváron Balla D. Károly. A beavatkozásra azután került sor, hogy a közismert kárpátaljai író elhatározta, nemzeti szilikon-implantátumot ültet be koponyájába, leginkább azért, hogy ő is olyan verseket tudjon írni, mint az efféle segédeszközökre egyáltalán nem szoruló honi pályatársa, Vári Fábián László. A liberális agyközpont helyére szánt implantátumot a legkiválóbb, erre hívatott szakemberek gondos munkával elkészítették, majd megfelelő adag küldetéstudatot fecskendeztek bele. Tovább
élc A blogrekorder halála
| 2013.03 |
Rekordkísérlet közben vesztette életét Balla D. Károly költő. Az extrém internetes szokásairól és posztmodern allűrjeiről ismert kárpátaljai alkotó ezúttal éppen posztemelésben kívánt csúcsot felállítani. Egy világrekordot már magáénak tudhatott ezen a téren azzal, hogy 60 saját blogot vezetett, most azonban arra tett kísérletet, hogy egyetlen óra leforgása alatt száz irodalmi blogbejegyzést posztoljon ki az internetre. Tovább
élc Halálos viperamarás
| 2012.08 |
Halálos kígyóharapás következtében elhunyt Balla D. Károly író. Mint közismert, a kárpátaljai alkotó évek óta fejlett viperát tartott ungvári otthonában. Eredetileg csupán kígyótojást kapott ajándékba liberális barátaitól, ezt gondos takargatással melegágyában kiköltötte, és az életre kelt, eleinte ártatlannak tűnő kis kukacot (@) nevelni kezdte. Tovább
élc Meghiúsult merénylet
| 2012.06 |
Bombariadó áldozata lett Balla D. Károly ungvári költő. A kárpátaljai magyar irodalom fenegyereke, miután cirka tíz éve kilovagolt pátriája irodalmi életéből és egyfajta szellemi emigrációba vonult, most elhatározta, hogy visszatér vitézkedése korábbi mezejére és friss honi babérokat szerez büszke fejére. Azt tervezte, bombaként fog berobbanni a köztudatba, és színre lépésének szenzációs detonációjával alapjaiban megrengeti az irodalmiság e helyt megrögzült alapjait. Tovább
élc A könyvégető halála
| 2011.09 |
Könyvégetés közben szenvedett tűzhalált Balla D. Károly író. Az ismert kárpátaljai alkotó afeletti örömében, hogy a legrangosabb magyar kiadó gondozza új regényét, úgy döntött, minden korábbi művét megsemmisíti. Tovább
élc Tragédia a Balatonon
| 2011.07 |
A magyar tenger habjai között lelte halálát Balla D. Károly. A neves kárpátaljai költő közismert tömegiszonya és a kollektív tudattal szembeni ellenérzései miatt egyszemélyes Balaton-átúszó versenyt rendezett magának a hét végén. Tovább
élc Hosszú szenvedés után
| 2011.05.23 |
Súlyos, gyógyíthatatlan diszlexia okozta Balla D. Károly író halálát. Az ismert kárpátaljai alkotó évekkel ezelőtt fedezte fel az első tüneteket, amelyek leginkább abban nyilvánultak meg, hogy képtelen volt Jókai-műveket olvasni. Orvoshoz ekkor még nem fordult. Idővel azonban romlott az állapota, s amikor legnagyobb fájdalmára a teljes XIX. századi irodalom megközelíthetetlen lett számára, szakemberek segítségét kérte. Tovább
élc A költő fagyhalála
| 2011.05.16 |
Feledékenysége áldozata lett Balla D. Károly író. A hedonista életmódjáról elhíresült kárpátaljai alkotó éjszakára nyitva felejtette annak a hűtőszekrénynek az ajtaját, amelyet közismert falánksága miatt közvetlenül a fekhelye mellett helyeztetett el. Késő este, A nagy zabálás c. film megnézése után megéhezett, kivett hát a hűtőből egy félrőfnyi házikolbász-darabot és élvezettel elrágcsálta. Tovább
élc Böjti áldozat
| 2011.04.11 |
Vallási fanatizmusa okozta Balla D. Károly író halálát. Az ismert kárpátaljai költő úgy döntött, az idén megtartja a nagyböjtöt, ezért hamvazószerda óta nem vett magához ételt. Az első héten bűnbánatot gyakorolva hosszú gyónásra szánta magát: a Mozgó Világ kápolnájában őszintén feltárta korai Lenin-verse keletkezésének a történetét. A nyomasztó tehertől szabadulva így már a második héten megmutatkozni látszottak rajta a lelki megtisztulás és kiengesztelődés jelei: fokozatosan elhagyta cinizmusa és ironizáló hajlama. Tovább

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:



Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.