VERSKÉPVERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAGLOSSZAÉLCC-DULNAPLÓFOTÓHÍRAJÁNLÓ
interjú

íróság Litera-interjú Balla D. Károjjal
| 2020.06.01 |
Ennek az interjúnak a válaszait kórházba kerülésem előtt írtam meg 2019 májusában. Már csak az utolsó simítások voltak hátra. De erre a véglegesítésre több mint egy hónapot kellett várnia a litera.hu online portálnak, ahol aztán június végén meg is jelent. Azt hiszem, ez a leghosszabb és talán legméjebbre hatóló interjú, amit valaha adtam. Több helyen éritek kényes témákat, akad ojasmi, amivel kapcsolatban most fogalmaztam meg először ijen pontosan és aprólékosan a véleményemet. Ijen téma például az apámhoz való viszonyom és az irodalom szerepéről vallott nézeteim változása: lényegében kétszer tettem meg ugyanazt az utat: a magyarság ügyeiből kimaradni szándékozó reménybeli fizikusként előbb „megtértem” az irodalmi magyarságszolgálat  szentéjébe, majd fokozatosan kihátráltam a sorsfelpanaszolás oltára alól és megtagadtam mind azt a fajta közszolgálati literatúrát, mind azt a fajta kisebbségi magyarsággyakorlást, amej, úgy éreztem, irodalmunk megújulásának akadájává vált. Tovább
íróság Interjú az Első Pirézzel - Tárki
| 2016.06 |
Ültünk az Ung partján, lábunk belelógott a metaforáktól hemzsegő zavaros és kissé büdös vízbe – ők pedig egymásnak adták egy végtelen történet szálát. Anyai nagyanyám kezdte egy hazulról hozott székely mesével, arról szólt, hogy az idegenbe szakadt kicsi pirézre rászakadt a Retyezát, de ő csodával határos (dehogy határos, éppen hogy nem!) módon kiszabadult és meg sem állt apai dédnagyanyám cipszer (szepességi szász, javítana ki apám) falujáig, hogy részt vegyen egy véget nem érő farsangi richtagolásban (szomszédoló mulatság), ám addig-addig Tovább
íróság Kisinterjú a Gépnarancs ürügyén
| 2012.10 |
A Stockholmban élő Gergely Tamás egy időben az akkor főleg külső szerzőkre támaszkodó UngParty webmagazin legszorgosabb közreműködője volt, részt vett akcióimban, interjúkat készített. Most az utóbbiakból kötetet állít össze, ezért feltett pár új kérdést régi alanyainak. Nálam a Gépnaranccsal indított.
Tovább
irodalom Megkérdeztük Balla D. Károlyt
| 2011.11 |
A Tejmozi oldalán van egy Szófelhő a regényben leggyakrabban előforduló szavakból. Nos, én hagytam, hogy összeálljon számomra egy mondat az elsőként megpillantottakból: „Csupán magam éreztem titkos lassan." Érdekesnek tartom, ez valószínűleg a saját befogadásomról árulkodik, de azt hiszem, valahogy így kell olvasni ezt a könyvet. Maga szerint hogy kell? Tovább
irodalom Életéhség - interjú, ART.CO
| 2011.11 |
„A nyelv egyszerre fizikai realitás és transzcendens absztrakció, és épp ez a jellege teszi lehetővé, hogy írói fikcióim révén a létezés mélyrétegeibe behatoljak ... miközben naponta megélem magyarságomat, aközben még nyelvi és kulturális értelemben sem szívesen kerítem körbe magamat a nemzet fogalmával.” Tovább
irodalom Újra felépített Tejmozi
| 2011.11 |
Cseke Gábor interjúja a Tejmozi keletkezéséről:

Beszélgetőtársunk 2003-ban szokatlan irodalmi projektbe fogott: íróbarátai által szállított vendégszövegekből kiindulva, azok felhasználásával önálló elbeszélést írt Tejmozi címmel. Ennek egyik változatát lapelődünk, a Romániai Magyar Szó Színkép melléklete 2005 februárjától kezdve öt héten át folytatásokban közölte. Nemrég vehettük hírét, hogy a Magvetőnél megjelent Balla D. Károly Tejmozi című regénye. Tovább
irodalom Kollégák a Tejmoziról
| 2011.10 |
A könyvemet kiadó Magvető kérésére Csobánka Zsuzsa, Grecsó Krisztián, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos és Závada Pál beszél a Tejmoziról az alábbi videóüzenetekben. Ezúton köszönöm szavaikat. A felvételek annak a sikeres online könyvbemutatónak az alkalmából készültek, amelyet október 12-én a Magvető Kiadó rendezett a Facebookon virtuális részvételemmel (mivel a videókra mutató linkek ott már igen alulra keveredtek, itt teszem a videókat könnyebben elérhetővé):
Tovább
irodalom Meséld el a regényedet!
| 2011.10 |
„Saját filozófiát teremteni, még ha csak prózaíróit is – igen nagy kihívás.” Cseke Gábor interjúja új, Tejmozi című regényemről, előtörténetéről: Tovább

 

BDK Honlap-SEO: ivóvízkezelés
Elhunyt Balla D. Károly
BDK posztumusz

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:



Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal

    Internet - Laptop - Számítástechnika

    első hely: google honlap optimalizálás

    Állandó oldalak, SEO-posztok







    free counters




    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait lásd: Balla D. Károly - engedélyével jogszerű. -- BDK Online - webmagazin - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Ivóvízkezelés és fertőtlenítés - Klór-dioxid. Tartalommarketing, arvisura, pirézek