VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo
magyarság

politika A komisz és ostoba Ukrajna
| 2018.03 |
Négy év telt el azóta, hogy írásom címében először illettem Ukrajnát egyértelműen negatív jelzővel. A komisz Ukrajna keltett keltett némi visszhangot, sokan érezték úgy, hogy helyettük fogalmaztam meg ellenérzéseimet az országgal és annak irányító hatalmi rendszerével kapcsolatban. És bár nem volt szándékom új jelzőt aggatni a lakhelyemül szolgáló államalakulatra, tavaly az új ukrán oktatási törvény hatályba léptetése miatt mégis meg kellett írnom Az ostoba Ukrajna című opuszt is. Azóta nem sok jó történt, akár újabb jelző is következhetne, hiszen 2018. február 28-án Ukrajna Alkotmánybírósága határozatot hozott a 2012-es, kisebbségbarát nyelvtörvényként emlegetett jogszabály érvénytelenítéséről, kimondva, hogy „Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól” nem felel meg Ukrajna Alkotmányának (alkotmányellenes); a nyelvtörvény a döntés következtében a határozat elfogadásának napjától már nem hatályos. A döntés ügyében fellebbezésnek helye nincs. Tovább
pátria kárpátaljai magyarság: exodus
| 2016.06 |
A kárpátaljai magyarságnak mint olyannak befellegzett... Nem tudom, hogy valóban exodus-e az, ami történik. Valószínűleg nem pontos ez a szó arra a jelenségre nézve, ami meghatározza (megpecsételi) a kárpátaljai magyarság sorsát. Az exodus rövid idő alatt lezajló teljes kivonulás, kimenekülés. Esetünkre egyik sem áll. A folyamat évtizedek óta zajlik. 10-15-20 éve én a kárpátaljai magyarság teljes felszámolódásáról még nem beszéltem, csak kilátástalan helyzetéről, elmélyülő válságáról, diszfunkcionalitásáról. Még bíztam valami csodás fordulatban. Az ukrajnai háborús viszonyok kialakulása óta azonban én sem gondolom, hogy a folyamat irreverzibilis lenne. A közösség megszűnőben. Ettől persze magyarok még hosszú évtizedek múlva is élni fognak Kárpátalján. A szülőföld iránti ragaszkodás már alig létezik, de a tehetetlenségi nyomaték még erős: minden erre ösztönző körülmény ellenére sem akar/tud mindenki száraz lábbal átkelni a Vörös-tengeren. | Három jegyzetben is foglalkoztam a témával; egybeszerkesztve itt: Tovább
politika Nem a rovásírás tehet róla
| 2013.09 |
Ha nem lenne szánalmas és szomorú, jót lehetne röhögni azon, ahogy most a beregszászi járásban azon megy a szívóskodás, hogy ki a mélymagyarabb. Olvasom Kárpátalja legkevésbé olvashatatlan lapjában, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kötelékébe tartozó magyar községi polgármesterek révén állítólag rendre-sorra akadályokat gördít a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezése (illetve kint-tartása) elé. Mint köztudott, ezeknek a tábláknak az elhelyezését Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője szorgalmazza (és finanszírozza), aki Beregszászban saját fogadóirodát tart fenn s tudtommal helyben eléggé népszerű; nem csoda, legutóbb például borászokat utaztatott Brüsszelbe. Tovább
zene Bornírt Trianon barackfával
| 2013.07 |
Komolyan mondom, a nemzeti érzés olyan mérvű csúffá tételére még a legelvetemültebb liberális kozmopolita zsidó buzi sem vetemedne, mit amit most a magát nemzetinek hazudó kormányzat művelt ezzel a barackfás übergagyival. A keletkezés előtörténet is botrányos, a kész dalmű pedig... (A néhány évvel ezelőtti langyos libazsírhoz vagy a köztársasági lakodalmashoz képest ez már kifejezetten cukormázas libafos.) De persze...
Tovább
jegyzet A magaslati haza elvesztése
| 2013.05 |
Csoóri nem emelte fel szavát Kertész Imre védelmében, Jókai Anna nem szállt síkra Esterházy mellett, Albert Gábor, Tornai József nem tette helyre a Konrád-kirekesztőt, Görömbei, Szörényi nem védte meg Radnóti Sándort, Sára Sándor nem emelt szót Tar Béláért. A bent maradtak sunyi (vagy egyetértő) hallgatása kíséri a lassan teljessé vált kirekesztést. Tovább
személyes Címkéző magyarok
| 2013.03 |
Nem várt (?) reakciókat váltott ki minapi bejegyzésem, amelyben egy szerintem igen ostoba és a kárpátaljai magyarság ügyének inkább ártó, mint használó ötletet bíráltam keresetlen szavakkal: Nettó baromság – Itt Magyarul Is. Az egyik reakció magától az ötletgazdától érkezett személyes, baráti hangú e-mail formájában. Tovább
élc Falloszomra turul szállott
| 2012.10 |
A piréz ősnemzet és az Egyek alkotócsoport abbéli mélységes fájdalmában, hogy nem volt szerencséje teljes mértékben beleszületni a vérhez tartozó turulba, ezúton törleszteni igyekszik e téren elkövetett súlyos mulasztását és ünnepélyesen meghirdeti a „Falloszomra turul szállott” című költői pályázatot. Tovább
média Rasszizmus - kisebbségben
| 2012.08 |
Ésszel fel nem foghatom, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség egyik szellemi központjának számító beregszászi főiskola berkeiben készülő lap miként és hogyan engedhet meg magának rasszista felhangokat. Mint ahogy azt sem értem: egy magát költőnek tartó és kisebbségi sorsát megszenvedő fiatalasszony miért lesz cigánygyűlölő. Tovább
jegyzet Érdekérvényesítésből elégtelen
| 2012.08 |
Ahogy napról napra közelednek Ukrajnában az őszre kiírt választási csalások, egyre undorítóbbá úgy válik a mocsárgázt árasztó helyi sajtó is. Nem csoda, ha az önajnározó és ellenséggyalázó cikkek láttán újra és újra eljutok oda, hogy az amúgy is nagyjából olvashatatlan itthoni magyar lapok közleményei csak akkor érnek el hozzám, ha MTI-hír lesz belőlük vagy ha valamelyik magyarországi lap szemlézi őket. Így történt ez legutóbb is. Tovább
pátria Haza a mélyben
| 2012.04 |
Egyáltalán nem gondolom azt, hogy egy 13 éves kárpátaljai gyereknek Ukrajnát a hazájának kellene tekintenie. Ám azt még kevésbé tartom egészségesnek, ha „Az én hazám” témáját úgy rajzolja meg, amint ezt a nemrégiben szervezett gyermekrajz-pályázat egyik beregszászi nyertese tette. Tovább

 




BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.