Tisztelt Urak, Kedves Barátaim!
A Kárpáti Igaz Szó hasábjain újrakezdődött a nyilatkozatháború a kárpátaljai magyar szervezetek között. Ez mélységesen elkeserít. Szégyenteljesnek tartom az egész ügyet, függetlenül attól, ki oldalán mekkora darab igazság áll. Két évvel ezelőtt, amikor hasonló, ráadásul személyeskedő hecckampány zajlott (akkor a parlamenti választások körüli propaganda-hadjárat részeként), oly módon tiltakoztam, hogy felfüggesztettem MÉKK-tagságomat és egy esztendei szilenciumra ítéltem magamat: nem nyilatkoztam meg semmilyen kárpátaljai médiában. Az év elteltével békülni látszott a hangulat, így újra megszólaltam, több interjút is adtam tévének, rádiónak, lapnak, és a MÉKK-béli tisztségemet is újra gyakorolni kezdtem. Ez az újabb szellemi testvérháború azonban ismét elriaszt a (politikai) közéletben történő mindenféle szerepvállalástól. Egy idő óta más okok miatt is idegenkedve figyelem szervezetünk vezetésének működését. (Fenntartásaim egy részének hangot is adtam legutóbbi elnökségi összejövetelünkön.) Furcsának érzem, hogy a MÉKK elnöksége nevében tett megnyilatkozásokról vagy döntésekről az elnökségi tagok időnként csupán utólag értesülnek. Említhetem például a Dayka Gábor Középiskola leendő igazgatójával kapcsolatos hivatalos levelet vagy a Kárpáti Igaz Szó július 18-i számában közzétett nyilatkozatot – és itt, hangsúlyozom, nem annyira az okmányok tartalmával, mint az előzetes egyeztetés hiányával van gondom, csakúgy, mint a MÉKK lapja esetében, amikor a már egyszer elnökségi döntéssel kiválasztott főszerkesztőt sem vonták be a leendő lap jellegének és címének megváltoztatása ügyében folytatott tárgyalásba és hozott döntésbe! (E tervezett lap hírlevéllé degradálása egyébként véleményem szerint nem feltétlenül szükségszerű lépés. A támogatás ugyan szerény, de egy valódi sajtóorgánum beindítására elegendő lenne: 2-3 számot szerintem ki lehetne belőle hozni) Ellenérzéseim támadtak azon sajátos tag-toborzási módszerrel szemben is, amely a vasúti szabadjegyek biztosította előnyök révén szerez tagokat a MÉKK-nek. Értetlenséggel figyeltem azt is, hogy még a MÉKK vezetésének közvetlen tagjai sem rendelkeznek megfelelő információkkal a tekintetben, bizonyos gazdasági-üzleti tevékenységek milyen módon tartoznak a MÉKK hatáskörébe, s oda tartoznak-e egyáltalán. Beteges állapotnak tartom azt is, hogy valamennyi elnökségi ülésünk egyfajta öndicsérő összejövetelnek hatott, amelyek során soha nem maradt el az ellentábor szapulása és saját munkánk nívójának túlértékelése. Sokszor az volt a benyomásom, hogy a MÉKK nem valamilyen ügy érdekében, hanem kizárólag a maga dicsőségére és a KMKSZ ellenében fejti ki tevékenységét, holott, jól emlékszem, milyen meggyőződéssel jelentettük ki alakulásunkat követően: nem foglalkozunk másokkal, tesszük a magunk dolgát; a MÉKK szigorúan szakmai szervezet, s ekként járul hozzá a civil társadalom kialakulásához. Ez, szomorúan tapasztalom, nem valósult meg: a MÉKK bizony politizál s ráadásul e minőségében nem tartja magát távol az ellenségeskedésektől. És itt visszatérek az újraindult nyilatkozatháborúhoz. Szégyenteljesnek tartom, hogy magyarságszervezeteink újra egymás lejáratásában keresik önigazolásukat, ezért, csendes tiltakozásul, ezennel kilépek a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségéből, azzal a megjegyzéssel, hogy a belátható jövőben nem kívánom semmilyen szervezetnek a tagságát gyarapítani.
Kérem az Elnökség szíves tudomásulvételét.
Üdvözlettel:
Balla D. Károly