BDK ONLINE - Balla D. Károly heti webmagazinja - frissül minden hétfőre | a portál anyagai szerzői jogvédelem alá esnek 
NAPLÓ személyes

Első Piréz

piréz - pirézek - piréz nép, nemzetiség - kik azok a pirézek
 
Személyes történelmemben emlékezetes tény: 2007. március 7-én piréznek nyilvánítottam magam. Tettem ezt abból az okból, hogy az előző napi sajtóhír szerint a magyar lakosság részéről nőtt a pirézekkel szembeni elutasítás. Ezzel a bejelentéssel én lettem az Első Piréz. Bár példámat később többen követték, mozgalmak és szövetségek indultak (ezek gyakran hamar ki is fulladtak), elsőségemet senki sem kérdőjelezte meg, így az ideig-óráig tartó fellángolások mellett nem csupán elsőségemet, hanem piréz állandóságomat is megtarthattam.

És mivel semmilyen mozgalomhoz és kollektív pirézséggyakorló csoporthoz nem csatlakoztam, így megmaradtam abszolút magánpiréznek. Erről 2009. július 16-i blogbejegyzésemben külön is beszámoltam:

Telefonon bekapcsoltak az RTL Klub mai Reggeli című műsorába, mint Első Pirézt. Mondani nem sokat tudtam, nem érdemi, inkább csak jelzésértékű volt a bejelentkezésem, pár szóban összefoglaltam, hogyan és miért lettem piréz (több mint két évvel ezelőtt!). Nem biztos, hogy jó döntés volt vállalnom ezt a szereplést, mint olvasom (és néhány percben láttam is), a műsor javát Hajdú Steve erőltetett poénkodása tette ki (amennyit éppen láttam, ezt bőven igazolja). Szerencsére egy szociológus is beszélt a témáról, érdemben. Azt pedig nekem is sikerült kijelentenem, hogy szigorúan magánpiréz vagyok és a kollektív pirézkedésben nem veszek részt (lám, mégis belekeveredtem...) Nem mintha nem szeretném a viccet és nem gondolnám, hogy a piréz-jelenség nagyon is alkalmas a humoros-ironikus megközelítésre (mint ezt az Unciklopédia szellemesen teszi), de jobb, ha ez nem a bulvármédia mélyszintjén, lapos erőlködések közepette zajlik. Mégsem bánom, hogy megszólaltam: reggeltől meredeken megnőtt oldalam látogatottsága. Azért az talán használ az ügynek, ha sokan látják, milyen is egy piréz blogja. (

2009-ben egy számomra ismeretlen blogger elindította a Pirézblogot. Ebben fontosnak gondolta hangsúlyozni, hogy "A blog semmilyen kapcsolatban nem áll Balla D. Károllyal". Pár remek közéleti cikket írt, aztán hamarosan elhallgatott. Pár havi szünet után aztán törölte blogját, így felszabadult a pirez.blog.hu domain - hát rácsaptam. Azóta a pirézség eredetébe is betekintést engedő Piréz Blog fontos közlőhelyem, életrajzaim némelyikében pedig nem mulasztom el megjegyezni, hogy nem csupán posztumusz író, hanem Első Piréz is vagyok.

Mit jelent piréznek lenni.

Gyakran felteszem magamnak a kérdést, hogy mivel is jár ez a pirézség, pontosan mit is jelent piréznek lenni? Ha nehezen is fogalmazható meg, a pirézség mégis eléggé konkrét fogalom és jól körülhatárolható életszemlélet és habitus.

A pirézség leginkább nyilván valamiféle érzékenységet és speciális (illetve hogy szerintem nagyon is normális!) igazságérzetet jelent. belátásnál és toleranciánál többet: szolidaritást. De nem bárkivel, hanem azokkal, akik valahol valamilyen módon elszenvedői különbözőségüknek, másságuknak, kisebbségi helyzetüknek. Ugyanakkor szentül vallom, a dolog lényegéhez tartozik az is, hogy a piréz a másféleséget egyáltalán nem gondolja sorsverésnek, nem hendikepként, hanem igenis értékként tekint rá akkor is, ha épp emiatt adódik bármilyen hátrányos megkülönböztetés. Nem a különbözőséggel van ugyanis baj, hanem azokkal, akik ezt nem kedvező és kívánatos, hanem hátráltató és elhárítandó körülménynek tekintik.

Különbözni ugyanis jobb, mint hasonlítani. Ami annyit tesz, hogy piréznek lenni jó.


Piréz blogomban ezt a meghatározást adtam meg:

A pirézség fogalma a kirekesztés, az idegengyűlölet elleni fellépés szimbólumává vált. Piréznek lenni annyi, mint szembefordulni az előítéletekkel. Annyi, mint a másságot értéknek tekinteni, a hátrányosan megkülönböztetett kisebbségekkel elvi alapon azonosságot vállalni. Piréznek lenni annyi, mint szemébe röhögni az összes fajvédőnek, rasszistának, antiszemitának, sovinisztának, nácinak. Piréznek lenni annyi, mint átélni a szabad identitásgyakorlás felemelő érzését.


Később egy alternatív, személyes blogot is nyitottam ezzel a címmel:

Illetve a piréz mivolt nálam bizonyos fokig a keresőoptimalizálással is összekapcsolódott, így további blogjaim is nyíltak piréziánus indíttatással. Projektjeim mindig a piréz arvisura és csupakabra jegyében zajlanak:


Keresőmarketing oldalak és projektek

Mint ismeretes, a keresőoptimalizálás weboldalak előre juttatását jelenti a Google találati listáin. Létezik tartalomoptimalizálás és külső webeszközöket igénybe vevő linképítés. A pirézek ezen tevékenységekben igen járatosak. Főleg én.

Keresőoptimalizálás, honlapoptimalizálás

projektek

Pánikbetegség kezelése és leküzdése - az agorafóbia tünetei gyógyíthatók kognitív viselkedésterápiával - Budapesten számos pszichoterapeuta foglalkozik ezzel. Public relations cikkek írása és azonnali elhelyezése optimalizált weboldalakon.  PR és online kereső marketing honlapok. Online reklám, hirdetés feladása, cikkelhelyezés





Lapszám: 2011.10

Címkék: pirézek piréz blog piréz magánpiréz első piréz