Húsvéti álmatlanság
Annak, hogy a húsvét vasárnapra virradó éjszakán nem sokat aludtam, szakrális és profán oka is van. Az előbbi: a hozzánk légvonalban közel eső két templomban és környékén élénk hitbuzgalmi élet folyt, a görög katolikus katedrális felől a várhegy domborulatán túlról, a kis pravoszláv templomból pedig az Ungon át érkeztek az énekek és imádságok (az isten házán kívül rekedtek részére ilyenkor külső kihangosítás közvetíti az áldást), alaposan összekeveredve és harangzúgással tetézve. A másik ok: a nagy ünnepi sütés-főzés és élelmiszer-készletezés miatt megtelt a spájzban található újabbik hűtőszekrényünk, így Éva üzembe helyezte a használaton kívüli, de működőképes (csak kicsit zajos) régit is.
Ez utóbbi évekkel ezelőtt a lépcső alatti sufniban kapott elhelyezést, most ott kezdett vidám berregésbe. Ami a falon keresztül alvóhelyemhez alig hallatszana el, ám helyszűke miatt a hűtő érintkezik a lépcső szerkezetével, amely átveszi és a falakhoz vezeti a rezgéseket – így már egészen rendes zakatolássá fokozódik a zaj a szobában. Amitől még lehetne aludni, ha a gép tízpercenként nem kapcsolna ki. Ilyenkor nagyot nyekken, majd három szabályos koppanással adja a család tudtára, hogy tíz perc múlva újra bekapcsol. Ez a hármas ütés olyan, mintha Beethoven Sors-szimfóniának a kezdetéről lespórolták volna a negyedik hangot, és ez a tám nélküli tá-tá-tá épp elég ahhoz, hogy az ember felébredjen, ha előtte már sikerült volna elaludnia. Kialvatlanságomra az emelt szintű reggeli sem adott vigaszt: megszokott fokhagymás pirítósomat jobban szeretem, mint a sonkás-tojásos választékot. Ha ebben nem is, de a fehérkrémes, a tiramisu és a lacimézes fogyasztásában majd igyekszem derekasan részt venni, hogy mielőbb sikerüljön kienni a póthűtő tartalmát.
Lapszám:
2011.04.25