Egy Göncz Árpád-fotó története

A harmadik Magyar Köztársaság első elnökének kilencvenedik születésnapja alkalmából felidéztem egy több mint 20 évvel ezelőtt Ungváron készült - ma már dokumentumértékű - fénykép történetét. A felvételen éppen kezet fogunk - emlékezetes pillanat. Ő nem volt még hetven, én meg éppen krisztusi korba értem a 33 évemmel.

1990. szeptembere. Helyszín: Ungvári Hungarológiai Központ. Göncz Árpád a Petőfi-szobor felavatására érkezett Ungvárra. Előző nap a Hungarológiai Központban találkozott „a magyar értelmiségiekkel”. Az esemény meglehetősen protokolláris volt, nagy részét az intézetet vezető professzor nyökögő expozéja tette ki, amelyben a Központ megalakulását és működését ecsetelte, ezután, ha jól emlékszem, a megyei magyar lap akkori megbízott főszerkesztője beszélt pártitkári múltjához méltó nívón és stílusban. Az eseményre jórészt megbízható volt elvtársakat hívtak meg, többségük, ha jól emlékszem, nem is volt magyar. Árpi bácsi picit feszélyezetten, de angyali türelemmel hallgatta végig a hivatalos blablákat.

Én nem kaptam meghívást az alkalomra, de mivel 2 háznyira lakunk a központtól, gondoltam, csak odakukkantok. Az ajtónállók ugyan feltartóztattak, de kezemben a nem sokkal azelőtt megjelent Vergődő szél c. reprezentatív irodalmi antológiával, amelyről elmondtam, hogy az Elnök úrnak szeretném ajándékozni, csak beengedtek.

Ülőhely már nem volt, így hátul, a széksorok mögött álltam végig a halálosan unalmas negyedórákat. Amikor az elnöklő professzor már be akarta rekeszteni a szigorú napirend szerint zajló remek találkozót, én szót kértem és nem várva, hogy megadja, a sorok mögül egyenesen megindultam az elnöki asztal felé, és közben beszélni is kezdtem. Árpi bácsi annyira megörült nekem (korábban, még írószövetségi vonalon többször találkoztunk, első tagsági igazolványomat is ő írta alá, s ahogy minden kollégától, tőlem is elvárta, hogy visszategezzem), hogy felállt és kezet nyújtott.

Pár közvetlen, emberi mondatban üdvözöltem, megköszöntem, hogy Václav Havellel együtt ily magasra emelte az írók presztízsét, és az ungvári magyar értelmiségiek nem-protokolláris képviselőjeként átadtam irodalmunk összefoglaló antológiáját. Örült neki, mint ahogy talán annak is, picit fellazult a merev hangulat.

Másnap került sor a szoboravatásra. Erről itt írtam részletesebben: Kis(sebbségi) magyar skizofrénia (a cikk utolsó harmada). Este az Elnök úr fogadást adott a Druzsba hotelban. Ott aztán néhány privát mondatot is válthattam a most 90 éves Göncz Árpáddal. Akinek ezúton kívánok jó egészséget, isten éltesse!

---

kinyomtatom!

oldal tetejére