Gagarin és a Holdbéli ember

No, űrhajós lenni, az soha nem akartam. Sőt, annak, hogy csillagász viszont igen, vajmi kevés szerep jutott Jurij Gagarin pontosan 50 évvel ezelőtti űrrepülésének. Persze annak azért nyilván volt valami hatása, hogy az űrkorszak hőskorában cseperedtem fel, óhatatlanul hallottam az új és újabb híreket, egy korai versemben ezt mégis némi iróniával énekeltem meg, valahogy így: Születtem: az űrkorszak előtt. / Már kétszer körbeszaladtam a háztömböt, / mire Gagarin hajója megtett egyetlen kört. A csillagok világa iránti vonzódásom azonban valami egészen másnak köszönhetem.

Ez pedig A holdbeli ember nyomában című csillagászati könyv, amellyel akkor ismerkedtem meg, amikor még olvasni sem tudtam: anyám olvasta fel, nem is egyszer – újra és újra hallani akartam a Napról, a Földről, a Holdról, a bolygókról, keletkezésük történetéről, sajátságaikról.

Így amikor hét éves koromban sor került a beiskolázás előtti meghallgatásomra, akkor azt bátorkodtam kérni az iskolaérettségemet vizsgáló  tanító nénitől, hogy versike helyett inkább a bolygók nevét sorolhassam el, természetesen a Naptól való távolságuk növekvő sorrendjében. (Egyébként úgy emlékszem, amikor anyám megvette ezt az könyvet, címe alapján azt hitte, hogy meseregényt tart a kezében; ő csalódott, nekem viszont a kedvencem lett, holott talán mondanom sem kell, hogy nem 6-7 éveseknek szánták.)

No de vissza Gagarinhoz, aki, ha holdbéli nem is, de űrbéli ember elsőként lehetett, s akinek ötven évvel ezelőtti repülése – függetlenül a feltupírozó szovjet propagandától – mégiscsak új korszakot nyitott az emberiség történetében. Ha felnézünk az égre, ezen a napon illik erre is gondolnunk.

---