A sufniban
Ötéves volt, amikor az anyja először
zárta a sufniba büntetésül, amiért az új szoknyájában beletoccsant a
sárba. Ettől kezdve mindig ide csukta be, ha rossz fát tett a tűzre,
vagy ha útjában volt. Csak először sírt, később rájött, hogy a sufniban
lenni jó, a réseken besütő nap csíkokat rajzol a porba, a hasított fából
pedig tornyot lehett építeni. Kifelé nézelődni is remek szórakozás:
figyelheti, mi történik az udvaron, ki megy el a kerítés előtt – de őt
nem látja senki.
Tízéves volt, amikor először zárta magára a sufnit. Ettől kezdve mindig ide menekült, ha kitört a családi veszekedés vagy ha valaki megbántotta. Akkor is ide csukózott be, amikor az új papája nyúlkálni próbált a szoknyája alá. A sufniban jó volt, a réseken besütő nap csíkokat rajzolt a porba, a hasított fából pedig egyre magasabb és szebb tornyokat építhetett. A legjobban sikerült mögül köszönt rá egy napon kis barátja, aki attól kezdve mindig itt várta.
Tizenöt éves volt, amikor először nem engedte a sufniba zárni magát. El szeretett volna menni a táncmulatságra, de az anyja hallani sem akart róla, és mert ő megmakacsolva magát mégis készülődni kezdett, már az új szoknyáját is felvette, az anyja csuklón ragadta és már vitte is a sufni felé. De nem bírt vele, kiszakította magát a szorításból. Ettől kezdve soha többé nem lépett be a sufniba, ahonnan addigra kis barátja is kiköltözött, ő pedig a táncmulatság után a klub mögött boldogan tette szét a lábát a legcsinosabb legénynek.
Húszéves volt, amikor büntetésül az anyját először zárta a sufniba.