Érdekérvényesítésből elégtelen
Ahogy napról napra közelednek Ukrajnában az őszre kiírt választási csalások, egyre undorítóbbá úgy válik a mocsárgázt árasztó helyi sajtó is. Nem csoda, ha az önajnározó és ellenséggyalázó cikkek láttán újra és újra eljutok oda,
hogy az amúgy is nagyjából olvashatatlan itthoni magyar lapok közleményei csak akkor érnek
el hozzám, ha MTI-hír lesz belőlük vagy ha valamelyik magyarországi lap
szemlézi őket. Így történt ez legutóbb is.
Egy friss hírre is így figyeltem fel, és ez késztetett az alábbi, kicsit talán keserű jegyzet megírására. Nem tudom sem azt, hogy a 2012-es ukrajnai választásokon esélytelenül induló magyar jelöltek valóban nyugodtak-e, sem azt, hogy honnan teremtik elő a kampánymilliókat, de hogy a várható kudarcból majd erényt próbálnak kovácsolni, abban szinte biztos vagyok. Mint ahogy abban is: a valóban teljes esélytelenségre kárhoztatott magyarság cseppet sem lehet nyugodt, amíg ilyen fazonok látják el politikai képviseletüket.
Érdekérvényesítésből elégtelen
Bátran leszögezhetjük: a kárpátaljai magyarság politikai érdekérvényesítő teljesítménye Ukrajnában csapnivaló. Holott most már lassan negyedszázada annak, hogy az első érdekvédelmi szervezetek (eleinte kulturális köntösben) megjelentek, a magát legerősebbnek mondó, pártszerűen működő magyarságszervezet is régen kinőtt a kamaszkorból (1989-ben alakult). A független Ukrajna létrejötte óta a politikai viszonyok többé-kevésbé demokratikusak, vagy ha ez így nem is teljesen igaz, annak azért még sincs, mégsem lenne akadálya, hogy Kárpátalján igazi ütőképes magyar politikai erő működjön, olyan, amely hatékonyan ellátja e népcsoport politikai képviseletét. Ehhez képest az utóbbi időben ezen a téren nemhogy javulás nem történik, hanem a helyzet egyre kilátástalanabb: az ukrajnai magyarságnak több választási ciklus óta nincs képviselője az ukrán parlamentben, a kárpátaljai magyarok politikai tekintetben végletesen megosztottak, így erejük nem összegződhet, hanem megoszlik. A KMKSZ-t az önérdekű működés iskolapéldájaként lehetne felhozni (e kirekesztő jellegű és kizárólag a saját hatalmi pozíciók megszerzésére és megőrzésére irányuló tevékenységükhöz leginkább a magyarországi politikai jobboldal biztosítja a magas lovat), ellenfelüket, az UMDSZ-t pedig nem alaptalanul vádolják az ukrán hatalmi erőkkel és pártokkal való elvtelen kollaborációval.
Nem igazán várhatunk változást az idei választásoktól sem. A KMKSZ egyéni jelöltjei esélytelenek, az UMDSZ elnöke pedig ugyan biztos befutónak látszik a legerősebb ukrán kormánypárt listáján, de mind politikai-vállalkozói múltját, mind hivatali státusát (Beregszász polgármestere), mind pártvonzalmait illetően aligha lehet róla feltételezni, hogy adott esetben akár az ukrán hatalommal és pártérdekekkel szembeszegülve is síkra szállna a magyar érdekekért. (Az ukrán erőkkel való együttműködés önmagában persze nem káros, hanem hasznos, az UMDSZ és elnöke azonban e tekintetben sokkal inkább a politikai kiszolgáló személyzet szerepét látszik játszani, semmint a következetes érdekérvényesítőét).
A helyzet tehát rossz, de reménytelen. A kárpátaljai magyarságnak nincs esélye a tényleges érdekérvényesítésre – 2012-ben sem.
Viszont ezen a helyzeten is lehet még rontani. Például azzal, ha Kövér László eljön Kárpátaljára kampányolni.