A petróleumcápa
Jó az, ha az embernek van egy kormánya. Biztosan jó, mint ahogy
általában jobb szokott lenni, ha valami van, mint az, ha valami nincs.
Ezt én akkor értettem meg, amikor háromévesen először látott meztelenül
egy nálam fiatalabb kislány, és roppant módon elcsodálkozott azon, hogy
nekem van valamim, ami neki nincsen. Amit én persze nem hittem, mármint
hogy neki ne lenne ugyanolyanja, így hát ő is meztelenre vetkőzött, és
neki valóban nem volt, ami nekem nagyon is.
És akkor nagyon büszke
lettem, hogy lám csak, lám, nekem igen, neki pedig nem, és észrevettem,
hogy a kislány is irigyli tőlem.
Ezért gondolom, hogy jó az, ha van az embernek egy kormánya, mert az mégis jobb, ha van valami, mint ha nincs.
Az apámék szomszédjának például bodegája volt, és a kerítésen
átkíváncsiskodó szomszéd kislány folyton azzal idegesítette a két fiút,
apámat és nagybátyámat, hogy „Tuddod, Lacci, tuddod Palli, nekkünk van
boddeggánk, és nektek niiiiincs”, mígnem egy szépnapon a fiúk
megelégelték a hencegést és visszakiabáltak, utánozva a leányka
beszédhibáját: „És nekkünk van petrólleumcáppánk, de nektek niiiincs”. A
kislány megszeppent, nem tudta, mi lehet a petróleumcápa, de érezte, a
bodegánál mindenképpen valami fontosabb, abbahagyta hát a dicsekvést,
hiszen ha valakinek van valamije, az jobb, mint ha nincsen. És apámék
nagyon büszkék lettek a petróleumcápára, és másnap már nemcsak ezt
kiabálták át, hanem más petróleum állatok nevét is. Addig-addig, amíg a
kislány rimánkodóra fogta, hogy legalább egyetlen kis petróleumegérkét
adjanak neki, mert hát, bizony, jobb az, ha valami van, semmint ha
nincsen.
Ha az embernek van egy kormánya, az például jó.
Hogy nekem van-e, arra nagyon nehéz válaszolnom. Mivel az
állampolgárságom és lakhelyem egyrészről, nemzetiségem és anyanyelvem
másrészről két különböző országhoz köt, így kis túlzással akár azt is
mondhatnám, hogy nekem bizony két kormányom is van, tessék engem azonnal
elkezdeni irigyelni! Ám az igazsághoz közelebb áll, ha inkább azt
állítom, hogy nekem nem hogy kettő nincsen kormányból, hanem még
egyetlen valamire való sem, amit most kénytelenek lesznek nekem anélkül
elhinni, hogy a hároméves koromban gyakorolt bizonyítási módszerrel
nyilvánvalóvá tenném. Már csak azért sem, mert azóta igen szemérmes
lettem, olyannyira, hogy a hiányosságaimból megpróbáltam erényt
kovácsolni. Ahogy mondani szoktam: ha az embernek elegendően sok a
hendikepje, akkor van rá esélye, hogy páholyból nézze az életet. Nos,
nekem mindenféle hátrányos helyzetből épp eleget sikerült begyűjtenem
ahhoz, hogy hátradőlhessek és derűs mosollyal szemléljem, ami akár ott,
akár itt történik. Nehéz elhinni, mégis igaz, hogy az ukrajnai politikai
életet egyáltalán nem ismerem, erősen gondolkodóba esnék, ha az éppen
aktuális miniszterelnök nevét kérdeznék, mert bár persze Kucsma
államelnök nevét jól ismerem, de a miniszterelnökök sorozatának
követésében valahol Lazarenko után elvesztettem a szálat. És ha
Pusztovojtenko vagy Kinah neve be is ugrik, arról már valóban fogalmam
sincs, hogy ki a kultuszminiszter vagy ki vezeti a belügyi tárcát.
Nemigen tudom, hogy mi folyik az ukrán parlamentben, nem látom át a
pártok erőviszonyát, nem ismerem jelöltjeiket, és ha megkérdezik, kit
tartok esélyes befutónak, legszívesebben azt válaszolnám, hogy de hiszen
már vége a téli olimpiának. Vagy pedig azt, amit egyik barátom édesapja
a harmadik pohár bor után: „Hát nem mindegy nekünk, kárpátaljai
ruszinoknak, hogy a doni kozákok kit választanak atamánnak?”
Így aztán érthető, hogy azt a kormányt nem vallhatom magaménak, mivel semmit nem tudok róla.
Ezt meg azért nem, mert túl sokat…
Pedig jó az, ha az ember fiának van egy kormánya. És kivált jó a nemzet fiának, ha a kormánynak van nemzetpolitikája.
„Tuddod, nekkem van nemzetstrattéggiám! És nekkem van immázsközpontom meg státtustörvénnyem.”
Talán mégis kiváltom a magyarigazolványt, hogy azzal meg én
dicsekedhessek a másik szomszédnak. Habár a petróleumcápával alighanem
jobban járok, mert az mégis csak nekem, nekem van egyes egyedül.
(2002)
Lapszám:
2012.08