BDK ONLINE - Balla D. Károly heti webmagazinja - frissül minden hétfőre | a portál anyagai szerzői jogvédelem alá esnek 
AJÁNLÓ web

Virtu Óz, a nagy varázsló

Számos komoly bemutatkozó oldalam mellett (péládul: BDK) most egy humorosabbat is készítettem annak a szinte magától kiépült kis honlaprendszernek a keretében, amely például posztumusz és piréz mivoltomat mutatja be. Az új weblap legfőbb megállapításai:

A WEB nagy hatalmú mágusa, az online jelenlét Virtu Óza, a nagy blogger és omnipotens webrátor, az irodalomban Balla D. Károly néven bujkáló BDK 1957-ben született Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna), ma is itt él családjával. Író, költő, publicista, szerkesztő, blogger, imaginátor. A legaktívabb posztumusz író, továbbá zenei ihletésű nemzetrondó, Első Piréz, nyugalmazott manzárdőr és önkéntes mérvadó. >>tovább: BDK

És ha már remek honlapjaimról esnek itt ajánló szavak, akkor ehelyt újságolom el némi büszkeséggel, hogy az interneten fellelhető legeslegrégibb, immár 12 éves dicső múltra visszatekintő webhelyem, amely eredetilag a szép emlékű UngBereg Alapítvány közleményeinek adott helyet (hhrf.org/ungbereg), s amelyen a sok korábbi és közbülső verzió után mos már évek óta Évával közös szövegajánló oldalunk működik UngBereg Kettenklub név alatt,  legértékesebb honlapommá vált – legalábbis a Google szigorú szemében, lévén a Nagy Kereső 5-ös PageRank értékűvé nyilvánította. Egy amatőr oldal esetén ez szép eredménynek számít, a magát Virtuális Óznak tituláló csupakabra-idomátortól viszont elvárható.

És hogy még mindig ne legyen vége: bár könyveim számba vételére is vállalkoztam néhány honlapomon, most egy más rendszerű elképzelést megvalósítva készítettem egy újabbat. Egyelőre csak legújabb könyveimnek az ismertetői vannak fenn, de majd fejlesztem. Addig is ajánlom magamat: Balla D. Károly könyvei



Lapszám: 2012.09

Címkék: web internet élc