BDK ONLINE - Balla D. Károly heti webmagazinja - frissül minden hétfőre | a portál anyagai szerzői jogvédelem alá esnek 
NAPLÓ jegyzet

Az utolsó boldog Könyvnap

Az alább nagyobb méretben is látható fotót a készítője, a Kárpátaljára korábban gyakran ellátogató egri Kolláth Jóska barátom osztotta meg a Facebookon. Indult is egy kis párbeszéd, én például rákérdeztem, hogy mikor, melyik évben készülhetett a kép – kapásból magam sem tudtam teljes biztonsággal megállapítani.

Jó ötlet volt a gyerekeink életkorából kiindulni (az apróságok: Kovács Tamás, Balla Csönge, Kőszeghy Réka, Kovács Zsófia, Kulin Ágnes), de már elsőre három dátum adódott. Nos, utánanéztem, először 97-es naplóm adott támpontot (korábban sajnos nem írtam), aztán Éva előkereste a Pánsíp 95-ös évfolyamát – és meglett a bizonyíték.

konyvnap-1995

Alább látható, nem túl jó minőségben, az ugyanekkor készült és a lapban megjelent képek közül kettő, többek között olyan jeles személyiségekkel, mint Tóth Mihály, Ilku Marion, Szabó Tibor, Lábody László, Zöld Ferenc (fent), illetve Szabó László doktor és Egyed Albert (lent). Alább: az adott Pánsíp-szám híroldala a könyvnapi beszámolóval. (Nagyobb mérethez: kattints a képre, majd újabb kattintással nagyítás!)

konyvnap-foto

konyvnap-hirek

És hogy miért nevezem a címben az utolsó boldog Könyvnapnak? Azért, mert minden fáradalom és nehézség ellenére ezek a napok igazi ünnepek voltak számunkra – viszont a szervezés-rendezés bizonyos körülményei mégis arra késztettek, hogy átadjam a szervezést… De talán az a legjobb, ha (rövidített szöveggel) idetűzöm naplóbéli visszaemlékezésemet 1997-ből, amely híven tükrözi akkori gondolataimat, érzéseimet.

»Belefáradván és -fásulván a Kárpátaljai Magyar Könyvnapok minden évi megszervezésébe tavaly átadtam a rendezvény “szervezési jogát” a legifjabb nemzedék képviselőinek, személy szerint Dupka Zsoltnak, aki a kiadói szakmában tavaly debütált Délibáb c. diáklapjával. “Belefáradván és -fásulván”, írom, és a részletezésébe nyilván beletartozna az is, hogy az évekig családi(as) rendezvény (csupán barátainknak szerveztük eleinte) 300 főt mozgósító protokolláris presztízs-eseménnyé vált és olyan társadalmi és udvariassági kötelezettségeket rótt rám és a Vár utca 8-ra, amelyet elviselni már terhes volt. [...]

Ezek miatt történt, hogy tavaly már messzebb vittük a rendezvényt: a könyvtárba, és protokollvendégeket sem igen hívtam. Ám azzal, hogy az alkalmat elvittem a Vár utcából, ahol korábban évente felvertük a könyvsátrakat, s a rideg könyvtár-terem lett a helyszín, az egész el is vesztette báját… Már nem találtam semmi örömömet benne.

No és aztán abból is bőven elegem volt, hogy a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége évek óta az én “privát” könyvnapomhoz társította a maga értelmiségi találkozóját, minek következtében a Könyvnap mindig belekerült az éves MÉKK-beszámolókba, mint “saját” rendezvény.

Hát nem!

Így aztán végül átadtam az egészet. Tudtam, persze, hogy tudtam: soha többet nem lesz olyan, mint tavalyelőtt az utcán, sátor alatt. De hogy ilyen kiábrándító is lehet…

Be kellene részletesen számolnom, de nincs túl sok gusztusom hozzá… Az egész a MÉKK-közgyűléssel kezdődött (a Petőfi téri irodaház tanácstermében), ahol Dupka György elnök tartott elkeserítően unalmas beszámolót (ennek a háromnegyedénél eljöttem), ezt egy igen gazdag fogadás követte (láttam a megterített asztalokat kijövet). Az elhúzódó beszámolók és az eszem-iszom miatt a könyvnap megnyitása a Könyvtárban másfél órát késett (mi és pár vendég ennyit vártunk a díszes társaság megérkezésére). Az ennél is elképesztőbb az volt, hogy ott állt hat felállított “stand” (két-két összetolt asztal a kiadók nevének feliratával), és ezek közül négy hótt üresen tüntetett. Egyedül a Dupka vezette Intermix Kiadó könyvei voltak előre adjusztálva, megérkezvén mi is kitettük a magunkéit, és néhányat a Mandátum Kiadóéból is. (Ezeket a kiadót vezető Penckófer János, miután eldöntötte, hogy ők nem vesznek részt személyesen a rendezvényen, bízta ránk: ha szükséges, tegyük ki.) Üres maradt a Tárogató, a Kárpáti Kiadó, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség standja. Hogy miért? Leginkább azért, mert senki nem szervezte meg, hogy ne legyenek üresek. Emlékszem, én tavaly-tavalyelőtt hányszor hívtam fel a kiállítóimat: hány könyvet hozzanak, főleg melyeket, mennyi hely lesz majd árusításra, minimum hány órával előbb érkezzenek meg, hogy nyugodtan kirakhassák portájukat, hány szerzőjük fog dedikálni… stb. Most ilyesmiről szó sem volt. A szervező jószerével meg sem hívta tisztességesen a kiadókat és (rajtam kívül?) talán senkinek nem mondta egyértelműen, hogy könyveket is hozzon. Talán én is csak mint korábbi rendező tudtam, hogy kellene vinni valamit… Aztán meg: a Tankönyvkiadónak még üres standja sem volt (holott nemcsak tankönyveket adnak ki), és nem volt a Hungarológiai Központnak sem (két-három kiadványuk nekik is van évente), a nyomdákról már nem is beszélve (nálam ezek mind-mind helyet-szerepet kaptak). Szinte végig láthatatlanok maradtak a fiatalok, pedig én nekik adtam át a stafétabotot; helyettük a MÉKK sajátította ki a rendezvényt, s az egészre rátelepedett áporodott szellemiségük… Nem volt az idén sem dedikálás, sem könyvbemutató, nem kaptak szót sem a szerzők, sem a kiadói műhelyek, szerkesztőségek, senki nem lobogtatta meg folyóiratának legújabb számát, és egyáltalán: nem volt semmi… Azaz dehogy nem: folytatódott a fogadás; étellel-itallal háromszor annyi asztal volt befedve, mint könyvvel. Amikor végre elhangzott a pár semmitmondót megnyitó szó (a rangos magyarországi vendégé – Pomogátsé – is!), a mintegy hatvan résztvevő – holott többségük már fogadásról jött! – rárontott a svédasztalokra. A könyvek nagyjából senkit sem érdekeltek, még a könyvtáros lányok által az üresen maradt standokra kirakott remittenda-hegyek sem (Kiskegyed és társai). Még az eszem-iszom előtt én is szót kaptam. Horváth Sándor, a MÉKK társelnöke valahogy úgy konferált be, mintha az irántam érzett “kegyeletből” tenné. Én ki sem mentem a standunk mögül, ezzel is jelezve, hogy nem igazán azonosulok a rendezvénnyel. Mondani pedig bizony elmondtam, hogy eléggé csalódott vagyok… De ez nem igazán érdekelt senkit, mert már párologtak a töltött káposzták.

A VI. Kárpátaljai Magyar Könyvnap csúcsát az a pillanat képezte, amikor Ádám Barnabás (vállalkozó, a gazdaszövetség elnöke, a MÉKK elnökségi tagja) behozta a frissen csapra vert söröshordót és a könyvtár padlószőnyeggel borított nagytermének a közepén elkezdte csapolni a sört…

Kifelé menet egyik barátunk kimondta a nap tanulságát: “Az idén csak azt jöttem megnézni, jövőre hová nem érdemes már elmennem.”

Én meg lelki szemeimmel már láttam azt a szakmai és pénzügyi beszámolót, amelyet a magyarországi támogatónak benyújtanak a rendezők…«



Lapszám: 2013.05

Címkék: pátria napló közélet könyv Kárpátalja jegyzet