BDK ONLINE - Balla D. Károly heti webmagazinja - frissül minden hétfőre | a portál anyagai szerzői jogvédelem alá esnek 
KULT

Támadnak a dilettánsok

Az alábbi kis jegyzetemet Kárpáti Vipera c. blogomban jelentettem meg - ez a webhely kifejezetten a kekeckedős-odasziszegős baszkurációknak a színtere, erre van kitalálva, és most meg is újult valamelyest azáltal, hogy a hajdani szép emlékű, a gonzó újsáűgírás kárpátaljai alapjait megteremteni sikertelenűl kívánó Kárpáty Nyúz régi cikkeit és akkor szellemiségét is integráltam bele. No, nem csoda, hogy a hangnemén és kipécézett témákon Önérzetesék fennakadnak...

Miközben a nevetéstől könnybe lábadó egyik szememmel épp arról a zseniális megoldási lehetőségről olvasok, hogy a beregszászi színházrajongók majd busszal járnak a Vidnyánszky-vezette budapesti Nemzetibe (314 km), hogy elszerződött kedvenceiket megnézzék („A beregszászi közönség majd feljár, van már szuper buszunk.“), aközben másik szemem épp felfedezi a Beregszászi Magyar Népszínház (!) feltámadásáról szóló cikket. Értesülök a nagy sikert aratott bemutató  főszereplőjének a kilétéről is – és elfátyolosodik másik szemem is, de ez már a szomorúságtól. Pedig a dolog logikus: ahol a profi szakmaiság nem tud gyökeret verni, ott (fel)támadnak az amatőrök, dilettánsok, kóklerek. Ha a kárpátaljai magyarság központjának számító városunk lassan elveszíti  a művészet magaslatait valaha sikerrel meghódító profi színházát, akkor benyomul helyére a népszínház, élén a falusi lakodalmak népszertű vőfélyével, Pitkinnel, aki mondjuk úgy viszonyul az olcsó humorával sziporkázó Sass Józsefhez, mint a Vérke a Dunához.

De miért csodálkozom? Nem szó szerint ugyanez történt-történik az irodalomban és a képzőművészetben? Nem a dilettantizmus diadalmaskodik a kárpáti ugaron?

Félreértés ne essék: az amatőr mozgalmaknak megvan a létjogosultságuk és a társadalmi értelmük is. A műkedvelő betűvetők, ecsetkezelők, színjátszók hasznos tagjai közösségüknek: ők maguk élvezik, amit csinálnak és ha produktumuk találkozik a közönség ízlésével, akkor örömet szereznek a befogadóknak is. Nincs ezzel semmi gond. Baj akkor keletkezik, ha az önképzőköri szintű versírászatot nevezik ki költészetnek, ha a giccsmajsztert kiáltják ki festőművésznek s ha a töltött káposztát kínáló versike sikeres előadójáról elhiszik, hogy színművész.

----

Ps. Önérzetesék persze felkapták a vizet. Ez könnyebb volt, mint a gúny okán eltűnődni vagy legalább a szöveget rendesen megérteni. Talán érdemes elolvasni pár hozzászólást az eredeti közlés alatt: Támadnak a dilettánsok.

---

És hogy mikre képes az immár a világot jelentő deszkákra is kimerészkedő aktor, világítsa meg a lakodalmas stílusú giccsnek ez a netovábbja:




Lapszám: 2013.07

Címkék: színház pátria kult Kárpátalja jegyzet