hogy vagy? mi újság? rég beszéltünk!

- kapom a privát üzenetet a Facebookon ismerősömtől | a hogy vagy kérdésre általában a szenzációsan, a pompázatosan vagy a káprázatosan a szokásos válaszom, ritkábban a remekül, a nagyszerűen és kitűnően, illetve elenyésző gyakorisággal a jól. ezek a nyilatkozatok irodalmi munkásságom részét képezik, azaz szigorúan vett fikciók, és a valós állapotommal való esetleges egybeesésük még a véletlen műve sem lehet.

a mi újság kérdésre a szokásos válaszom az, hogy sírnak az emberek a Kárpátok alatt. ezt az ironikus irodalmi reminiszcenciát (Ady, Góg és Magóg) apámtól örököltem, és átmentettem Tejmozi c. regényembe is, ahol is egyik kritikusom szerint „a helyszín csak néhány, elszórtan felbukkanó megjegyzésből, utalásból következtethető ki”, s ezek egyike éppen hősömnek a fenti kérdésre adott szokásos válasza. saját használatomban kb. annyi tesz, hogy egyfelől semmilyen sorsfordító esemény nem történt életemben, másfelől viszont száz olyasmi akad, amelyek bármelyikéről beszélhetnék, de ugyan mi alapján válasszam ki egy ilyen udvariassági kérdésre válaszul azt, amelyik valóban érdekli a kérdezőt, s amelyről beszélni magam sem vonakodnék. így aztán a konkrét ráirányultság hiánya miatt:

a rég beszéltünk felvetésre azzal válaszolhatok, hogy Michel Foucault szerint az üresség az, amiben a „beszélek” tartalom nélküli törékeny karcsúsága megnyilvánul. holott a törékenység és a karcsúság, bár formai jegy, valamibe helyeződve már tartalommá válik, annak a valaminek a tartalmává, amibe belehelyeződött, amiben megnyilvánul. amint tehát ez a tartalom nélküli törékeny karcsúság megnyilvánul a „beszélek” ürességében, az nem üresség többé, hogy is lehetne az, hiszen benne terpeszkedik a tartalomnélküliség – mint karcsú és törékeny tartalom.

röviden talán ennyi, így elsőre. folytatás privátban.

---