BDK ONLINE - Balla D. Károly heti webmagazinja - frissül minden hétfőre | a portál anyagai szerzői jogvédelem alá esnek 
PENNA játék

Hever egymáson a világ

2016 nyárvégére - koraőszére kis irodalmi önpróba elé állítottam magam. A Facebookon arra kértem ismerőseimet, személyenként küldjenek nekem tartalmilag össze nem tartozó 2-2 szót, és én felhasználásukkal záros határidőn belül írok és publikálok vagy egy haikut, vagy egy aforizmát (legalábbis effélét), illetve egy ezeknél valamivel hosszabb minimál prózát. A játék nevéül József Attila egy versidézetét választottam: Hever egymáson a világ. Igyekeztem a fogalmilag össze nem tartozó két szót, akár a halom hasított fa darabjait, összefüggésbe hozni.

Lássuk hát először magát a felhívást:

„Hever egymáson a világ”


egymason-a-vilagKedves barátaim, kollégáim, ismerőseim, olvasóim! Sok esztendő elteltével újra szeretném magam a ti segítségetekkel szellemi erőpróba elé állítani. Bizony rég volt, amikor azt kértem tőletek, küldjetek nekem megadott rímekre szonettsorokat és én belőlük a magam betoldásaival egész szonetteket állítok össze  (mi jópofa költemények születtek!), és az sem volt tegnap – hanem 12 éve! – , amikor azt kértem, kedvenc idegen nyelvű könyvetekből egy-egy mondatnyit fordítsatok le számomra, s én ezeket majd maradéktalanul beleépítem egy magyar novellába – ez utóbbi multikulti szövegjátékból nőtte ki magát Tejmozi c. regényem (erről az előtörténetről itt tudhattok meg részleteket). Ezek a kéréseim tőletek is erőfeszítést igényeltek: korrekt szonettsort improvizálni bizony nem is olyan könnyű megadott rímre, mondatot választani és lefordítani magyarul még meg nem jelent prózaműből szintén odafigyelést, munkát követelt tőletek. Most könnyebb lesz a dolgotok – és vélhetően az enyém is, mert tágabb, szabadabb a játék.

Mindössze azt kérem tőletek, személyenként
küldjetek nekem tartalmilag össze nem tartozó 2-2 szót

és én felhasználásukkal záros határidőn belül írok és publikálok

    vagy egy haikut
    vagy egy aforizmát (legalábbis effélét)

Ha pedig egyikkel sem tudnék megbirkózni, akkor az a büntetésem, hogy valamivel hosszabb, általam teljesen szakszerűtlenül „posztmodern koannak” nevezett minimál-szöveget kell létrehoznom, amely az általatok feladott egyik szóval kezdődik és a másodikkal fejeződik be.

És hogy neve is legyen a gyereknek, meg hogy azért valami nagyon tág értelmezési tartományt mégis magunk elé képzelhessünk, a játékunk címéül közös kedvencünk, József Attila egy versidézetét választottam: Hever egymáson a világ. Ehhez igazodva azon leszek, hogy a fogalmilag össze nem tartozó két szót, akár a halom hasított fa darabjait, egymás mellé helyezzem, talán összefüggést, talán koegzisztenciát, netán kognitív disszonanciát találva-teremtve közöttük.

Kérlek titeket létező, szótárban található magyar szavakat adjatok fel (szófajuk nem kötött), az én szabadságom annyi, hogy szükség esetén toldalékolhatom őket vagy összetételt képezhetek velük.


A következő opuszok születtek a beküldött szavakkal (az egyes sorozatokon belül az időrend fordított):

Haikuk


Az álszent

Még zúg a vivát.
Fénylik, de már bűzt áraszt
dohos glóriád.

doh, glória – Geréb Anna – szept. 28

A provokátor

Mért mond ajvét ő?
Hogy asszociálhasson
minden fajvédő.

asszociáció, ajvé – Kulcsár István – szept. 18.

Ha a föld isten kalapja

Üres fejed pang,
mégis felbokrétázza

nyílván a pitypang.

pitypang, kalap, nyilván – Tóth Anikó Panna – szept. 6.

Az ideális én a valós énhez

Te vagyok, szia!
Ellehetetlenít a
diszkrepancia.

diszkrepancia, ellehetetlenít – Dr. Zimmermann-Glasel Judit – aug. 23.

Verlaine Rimbaudhoz

Romlásba te ránts!
Beléd ragadtam, mint egy
transzcendens bogáncs.

bogáncs, transzcendens – Zaharovits Beáta – aug. 20.

A fárosz

Volt egy érzésem,
hogy nappal is látszik a
fényem. De mégsem.

de, mégsem – Rum Attila – aug. 15.

Mozaikkockák

Mind vétlen. Mégis
kirakható belőlük
a világégés.

mozaik, világégés – Harsányi Judit – aug. 15.

Magyarország 2016

Lapul az elit,
véd erényt – égit, pártol
bűnt – pokolbelit.

elit, pokol – Törzsök Erika – aug. 15.



Aforizmák


Néhány lila pötty csekély mértékben befolyásolja a Világegyetem fejlődését. Nem tartjuk fontosnak akkor sem, ha mi ejtünk ilyeneket másokon: ugyan, hiszen ez csak egy pötty! Jelentőséget akkor nyernek, ha a mi fehér ingünkön ejtették őket. Mert ezek már nem pöttyök, hanem sérelmek – és elidegeníthetetlenül a mieink.

pötty, mieink – Szegi Hunor – szept. 17.

Az összeesküvés-elméletekre rákattantak számára minden ártatlan hírben akképpen válik nyilvánvalóvá a háttérhatalomra utaló subtext, miképpen a diétázó ínyencek érzékelik megvont kedvenc ízeiket a mindenmentes zabkeksz majszolásakor. 

zabkeksz, subtext – Németh Gábor – szept. 10.

Az empiriokriticizmus szerint a kauzalitás nem más, mint a megismerés művégtagja.

empiriokriticizmus, művégtag – Papp Dénes – aug. 17.

A mai magyar demokratikus ellenzék combgumiból készíti a fegyverét és tarhonyával lövi a hatalom bástyáit.

combgumi, tarhonya – Varga István – aug. 16.

Nem csoda, ha kapcsolgatod a tévécsatornákat, hiszen az igényes szitakötő is megválogatja, hogy gojzervarrott bőrcipőben vagy lukas gumikalucsniban tapossák-e agyon a nádas fövenyén.

gojzervarrott, szitakötő – Darics Mária – aug. 15.



Minimák


Oresztész az ámbituson

Nem terasz az, hanem tornác, figyelmeztette a háziasszony a falusi turizmusban járatlan vendégét, aki a hűvös idő ellenére oda, a terítetlen faragott asztalra kérte a reggelijét. Azt nem vallotta be, hogy a pirított szalonna szaga miatt tette ezt, amely megülte nemcsak az étkezőfülkét, hanem a panzió egész belterét. Emiatt kért palacsintát is a túrós csusza helyett, holott legszívesebben csak valami hideget kapott volna be hazaindulás előtt. Aztán megkoszorúzta tegnap rendesen azt a szép emlékművet ott a hágón, kapta a kérdést a hosszába két túrós, keresztbe egy lekváros mellé. Hogyne, odatettem a koszorúeremet az oltárkőre, válaszolta Oresztész. Háziasszonya értetlenségét látva engesztelőleg még hozzátette, hogy nem az emlékmű meg a koszurú a fontos, hanem a helyszín mint szimbólum. De ezzel csak növelte a szakadékot. A szimbólum az, ha valami se nem terasz, se nem tornác, hanem akropolisz, adta a magyarázatot, gondolatban már a másnapi munkahelyi infarktus esélyét latolgatva.

szívkoszorúér, tornác – Balogh Robert; szimbólum, palacsinta – Galló Ágnes – aug. 25.

Amikor Oresztészen úrrá lett a pánik

Éppen bekapcsolta a légkondit a manzárdjában, amikor egy addig csak távolról ismert pánik betoppant hozzá azzal a hírrel, hogy rövidesen elköltözik a városból, mert élményszámba megy. Valóban?, csodálkozott Oresztész, mire a pánik feltűnően úgy tett, mint aki titokban már postagalambokra cserélte az agyag csészealjakat a másnapi koronglövészet fináléjában. Ezzel a paraszti származású pánik úrrá lett Oresztészen, akin azonnyomban ki is tört a túllélegzéses hisztériaroham. Milyen szép hiperventilláció!, lelkesedett a jövevény egy átlátszó pálfordulattal a túlpörgött légkondira mutatva, majd az ajtóhoz lépett és nagy lendülettel feltárta a virtuális valóságot.

koronglövészet, hiperventilláció – Hekli Éva – aug. 19.

Oresztész és a kísértet

Észrevette, hogy egy hálóinges alak követi. Azt hitte, kísértetet lát. Kísérletet tett tehát a különös éjszakai kíséret lerázására, miközben erős kísértést érzett, hogy felsikoltson. Mivel azonban görög tragédiákból szalajtott ifjúhoz ez méltatlan lenne, ellenállt a kísértésnek, ám a kísértet eközben ellenállhatatlanul közeledett felé. Amikor közelebb ért, Oresztész megállapíthatta, hogy a hálóinges alak kísértetiesen hasonlít a cukrászok szakszervezetének vezérszónokára, akit legutóbb sajttortával dobáltak meg a laktózérzékenyek ligájának dühödt toldijai a legnagyobb közösségi vendégoldalon.

sajttorta, hálóing – Ernyei Bea – aug. 18.

több minima


Hálásan köszönöm a beküldött szavakat, élveztem a játékot.


elektromos infrafűtés - cserenkov sugárzás - sarki fény


Lapszám: 2017.01

Címkék: minima játék irodalom haiku c-dul aforizma