|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Oktatási módszer: Fagocitátum ![]()
Amikor - tizenkét évvel projektem megszületése után - erről a tényről értesültem, készítettem egy külön weboldalt a témának szentelve. Ezen olvasható: Mit jelent a fagocitátum eljárás?A fagocita ojan sejt, amely bekebelezi környezete kisebb részecskéit. A citátum egyvalaki szövegében előforduló, mástól vett idézet. A fagocitátum - © bdk - olyan szövegképződmény, amely az idézés és bekebelezés fojtonos ismétlődése révén jön létre úgy, hogy az újonnan keletkező nagyobb egységek magukban változatlanul megőrzik a korábban létrejött kisebbeket. Az ötletből előbb egy közösségi novellaíró felület született, majd két novella íródott ezzel a technikával: Berniczky Éva - Balla D. Károly: Végelvész (megjelent: 2000 c. folyóirat, 2007/november) és Békés Pál - Balla D. Károly: Vonatjegy (megjelent: Prae/43. - 2010. 3. szám). Az adott oldalon - A fagocitátum-eljárás mint szövegalkotási technika- olvashatók. Ettől függetlenül az eljárás nem írói, hanem pedagógusi körökben terjedt el, ami persze számomra örvendetes. Felfedezni pedig úgy fedeztem fel, hogy szembetűnt, régebbi főblogom 2007-es projektoldalára elég sokan érkeznek a Google felől a fagocitátum kulcsszóra keresve. Elsőre elsiklottam efelett, gondolván, hogy mivel ez csupán az én játékos szókreációm, nyilván a kutya sem keres rá, inkább csak félregépelhették páran a fagocita szót. Ám következő alkalommal még nagyobb forgalmat tapasztaltam, rákerestem hát magam is a projekt nevére – és alig hittem a szememnek. A kulcsszóra adódó több száz találat közül csak az elsők vezettek hozzám (és még pár sokadik), a többi nagyrészt oktatási
anyagok, módszertani leírások, leginkább pedig diákoknak szóló feladatok voltak, effélék: Írjátok körül fagocitátum eljárással az elbeszélésből kiemelt mondatot!, Válasszatok az olvasott részletek közül, és próbáljátok ki a fagocitátum nevű kreatív szövegalkotó játékot! Stb. Később felvettem a kapcsolatot Pethőné Nagy Csilla tanárnővel, ő terjesztette el az eljárást, pontos leírása az Irodalom 9-12. c. fogalomtárban található. Ő megnevez
engem zárójelben, de több más hejen már csak ez a könyv szerepel
forrásként. Legtöbbször azonban a forrás megjelölése nélkül egyszerűen csak használják, mint
bejáratott terminus technikust. És ez valószínűleg így van jól. Minderről persze aktuálisan blogomban is beszámoltam: Fagocitátum: oktatási módszer lett szövegtechnikámból
Lapszám:
2020.06.01
|
• BDK • Honlap-SEO: keresőoptimalizálás • Elhunyt Balla D. Károly Napi blog
AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma
Csatlakozz:Frissek a rovatban: Friss szám Korábbi számok Frissek: Főbb blogjaim
Főbejáratok
SEO-szervizaktuális keresőoptimalizált weboldalak:Google első helyHelyezés javítás, honlap optimalizálás honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás Google honlap optimalizálás: seogoogle helyezés, seo jelentése honlap pr cikk link építés - google optimalizálás, seo Tartalommarketingelső hely: google honlap optimalizálás - seo marketing Állandó oldalak, SEO-posztok
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||