Litera-interjú Balla D. Károjjal

Ennek az interjúnak a válaszait kórházba kerülésem előtt írtam meg 2019 májusában. Már csak az utolsó simítások voltak hátra. De erre a véglegesítésre több mint egy hónapot kellett várnia a litera.hu online portálnak, ahol aztán június végén meg is jelent. Azt hiszem, ez a leghosszabb és talán legméjebbre hatóló interjú, amit valaha adtam. Több helyen éritek kényes témákat, akad ojasmi, amivel kapcsolatban most fogalmaztam meg először ijen pontosan és aprólékosan a véleményemet. Ijen téma például az apámhoz való viszonyom és az irodalom szerepéről vallott nézeteim változása: lényegében kétszer tettem meg ugyanazt az utat: a magyarság ügyeiből kimaradni szándékozó reménybeli fizikusként előbb „megtértem” az irodalmi magyarságszolgálat  szentéjébe, majd fokozatosan kihátráltam a sorsfelpanaszolás oltára alól és megtagadtam mind azt a fajta közszolgálati literatúrát, mind azt a fajta kisebbségi magyarsággyakorlást, amej, úgy éreztem, irodalmunk megújulásának akadájává vált.

Kárpátalja magyar szellemi élete egyáltalán nem elszigetelt, mert teljes nyomorító sújával rátelepedett az anyagiakkal nem fukarkodó NER. Kárpátalján ma nincs független magyar értelmiségi réteg, független gondolkodó se nagyon. Minden politikai, társadalmi, szakmai intézmény, szervezet, csoport; az oktatás, a kiadók, alapítványok, a médiumok – mind-mind ugyanabba a pénzellátó rendszerbe vannak becsatornázva. És amejik csatornán a pénz jön, ugyanazon érkezik az ideológia. E kettőből lesz a párthűség és a hejesen szavazó kettős állampolgár. (Ugye emlékszünk: a 2018-as választáson a levélben szavazó határon túli magyarok 96 %-a voksolt a Fideszre.)

A szavazatvásárlásnak ez a gondoskodásba burkolt formája egyrészt persze nagy lehetőség és jótétemény az itt élőknek, újabban minden óhaj-sóhaj finanszírozására van pénz (komoj projektektől – pl. óvodák – falusi gyülekezet rózsafüzér-mobilapplikációján át a kacsaúsztatóra tervezett kajakpájáig), így sok-sok kárpátaljai magyar élhet kedvezőbb anyagi körülmények között az adódó munkahejeknek, családi, szakmai (pedagógusok) támogatásoknak és ösztöndíjaknak, gazdasági projekteknek (vállalkozók), mentori rendszernek (írók) köszönhetően – ami, különös tekintettel az ukrajnai fizetésekre – igen örvendetes. Másrészt nehéz felmérni, hogy egy ijen mérvű függőségnek a kialakulása hosszabb távon mijen károkat okoz, például az önálló gondolkodás és probléma-magoldási készségek szükségtelenné válása vagy az eltartottság-érzés kialakulása okán. Az is kérdéses számomra, hogy az ukrajnai életnívóból ijen módon kiemelt etnikai rezervátum hogyan tarható fenn hosszú távon, és mi történik akkor, ha ez a már-már enklávé-szerű működés egyszer megszűnik.

---