A pusztamens
A művészet mibenlétét nem könnyű meghatározni. Az egyik lehetséges definíció szerint művészet az, amit annak tartanak. Ezt így gondolhatták az angol művészi akadémia kurátorai is.
Történt, hogy David Hensel brit képzőművész 2006-ban a képen látható szobrát beküldte egy kiállításra. Ám szállítás közben a fej elvált a talapzattól. A Royal Academy of Arts zsűrije úgy értelmezte, hogy a művész két külön alkotást nyújtott be. A fejet kizsűrizték, a kő posztamens a csont alakú kis támasztékkal azonban elnyerte a tetszésüket, így a bemutatandó művek közé sorolták. Ez a látvány fogadta magát a szobrászt is, amikor belépett a kiállítóterembe:
Amikor kiderült a dolog, egy illetékes így nyilatkozott: „Az értékelést végző kuratórium tagjai kiváló művészek. Joguk van hozzá, hogy esztétikai ítéleteket hozzanak. Egy darab szemét is lehet művészet, ha olyan szemmel nézünk rá.”
Hogy bármi lehet művészet, az persze igaz, lassan egy évszázada annak, hogy megtanultuk. Legalábbis Malevics Fekete négyzete (Чёрный супрематический квадрат, 1915.) és Duchamp Forrása óta (Fountain, 1917) a modern művészetekben jártas ember ebben nem kételkedhet – itt mégis felmerül nem csupán
a zsűri kompetenciájának a kérdése, hanem az is, hogy a művészi szándék ellenére is műalkotássá válhat-e valami. Úgy tűnik, igen.
Nekem minderről más párhuzam is eszembe jutott. Ez a fej nélküli talapzat arra ösztönöz, hogy felüljek kedvenc vesszőparipámra: megalkotott hiány, létező Semmi… (lásd: A Semmi apoteózisa), és azt állítsam, hogy ez a műalkotás épp azáltal nyerte el értelmét, hogy hiányzik róla a fej. (S ez akkor is igaz, ha nem tudnánk, mi is történt a szoborral). Mint ahogy – kedvenc példámmal élve – a görögök a Panteonban nemcsak „létező” isteneiknek állítottak szobrot, hanem elhelyeztek egy üres talapzatot is, és ráírták, hogy „ismeretlen isten” (Agnosztosz theosz), és ez az üresen hagyott oszlop is a hiányzó szobor révén kapott jelentést. Tehát ez nem egyszerűen egy üres, azaz puszta posztamens, hanem egy hiánnyal teljes.
Ebben az értelemben az eset számomra újabb bizonyítéka annak, hogy a meg nem jelenített tartalomnak is lehet jelenléte, hatása, ereje, értelme. Az már csak ráadás, hogy David Hensel művének a címe ez: „One Day Closer To Paradise” (Egy nappal közelebb a Paradicsomhoz). A teremtésmítosszal összefüggésben és az idő végtelenségébe állítva ez a történet további értelmezéseknek is utat nyithat.