VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo
Kárpátalja

politika A komisz és ostoba Ukrajna
| 2018.03 |
Négy év telt el azóta, hogy írásom címében először illettem Ukrajnát egyértelműen negatív jelzővel. A komisz Ukrajna keltett keltett némi visszhangot, sokan érezték úgy, hogy helyettük fogalmaztam meg ellenérzéseimet az országgal és annak irányító hatalmi rendszerével kapcsolatban. És bár nem volt szándékom új jelzőt aggatni a lakhelyemül szolgáló államalakulatra, tavaly az új ukrán oktatási törvény hatályba léptetése miatt mégis meg kellett írnom Az ostoba Ukrajna című opuszt is. Azóta nem sok jó történt, akár újabb jelző is következhetne, hiszen 2018. február 28-án Ukrajna Alkotmánybírósága határozatot hozott a 2012-es, kisebbségbarát nyelvtörvényként emlegetett jogszabály érvénytelenítéséről, kimondva, hogy „Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól” nem felel meg Ukrajna Alkotmányának (alkotmányellenes); a nyelvtörvény a döntés következtében a határozat elfogadásának napjától már nem hatályos. A döntés ügyében fellebbezésnek helye nincs. Tovább
könyv Független folyóirat, könyvkiadás Kárpátalján 1989-től
| 2016.06 |
A számos forrásban olvasható tényszerű megállapítás annyi, hogy a második világháború utáni utáni Kárpátalja első független sajtótermékét, egyben első irodalmi folyóiratát Balla D. Károly hívta életre 1989-ben Hatodik Síp címen. A szerkesztőség, illetve a mögötte álló alapítvány 1990-től könyveket is kiadott. Ugyancsak lexikonszócikk-szerű rövidséggel: Kárpátalja 1944 utáni első magánkiadója 1992-ben jött létre Galéria Kiadó néven. Alapítói: Balla D. Károly (főszerkesztő, kiadóvezető) és Vereczkey Béla (igazgató). Ez a két formáció törte meg Kárpátalján az állami könyvkiadás monopóliumát. Tovább
pátria kárpátaljai magyarság: exodus
| 2016.06 |
A kárpátaljai magyarságnak mint olyannak befellegzett... Nem tudom, hogy valóban exodus-e az, ami történik. Valószínűleg nem pontos ez a szó arra a jelenségre nézve, ami meghatározza (megpecsételi) a kárpátaljai magyarság sorsát. Az exodus rövid idő alatt lezajló teljes kivonulás, kimenekülés. Esetünkre egyik sem áll. A folyamat évtizedek óta zajlik. 10-15-20 éve én a kárpátaljai magyarság teljes felszámolódásáról még nem beszéltem, csak kilátástalan helyzetéről, elmélyülő válságáról, diszfunkcionalitásáról. Még bíztam valami csodás fordulatban. Az ukrajnai háborús viszonyok kialakulása óta azonban én sem gondolom, hogy a folyamat irreverzibilis lenne. A közösség megszűnőben. Ettől persze magyarok még hosszú évtizedek múlva is élni fognak Kárpátalján. A szülőföld iránti ragaszkodás már alig létezik, de a tehetetlenségi nyomaték még erős: minden erre ösztönző körülmény ellenére sem akar/tud mindenki száraz lábbal átkelni a Vörös-tengeren. | Három jegyzetben is foglalkoztam a témával; egybeszerkesztve itt: Tovább
jegyzet Újraintegrálódás a provinciába
| 2016.01 |
Aki a kárpátaljai magyarság számára adott szűkös lehetőségekhez képest nagyságrendekkel nagyobb szellemi tágasságban élhet, alkothat és érvényesülhet, az – gondolnám – nem dönthet úgy, hogy sikertelensége miatt a sorsa vert nyomoronc kárpátaljai magyar provinciába kapaszkodva próbál alkotóként mégis valami látható eredményt elérni. Tovább
politika A kárpátaljai magyarság és az ukrajnai háború
| 2015.05 |
Nincs hadiállapot, de nincs béke sem. Tűzszünet legkevésbé. Lassan megszokjuk. Van is, meg nincs is háború - de az áldozat egyre több... Amióta Kelet-Ukrajnában harcok folynak a nem tudni pontosan kicsodák (szakadárok? felkelők? oroszok? zsoldosok? csecsenek? terroristák? szabadságharcosok…?) és a valamivel könnyebben azonosítható ukrán reguláris alakulatok közt, azóta sokan sokfélét írtak-írnak arról, hogy a kialakult helyzethez hogyan és miképpen viszonyul a kárpátaljai magyarság. Tovább
politika A KMKSZ hazug plakátja
| 2014.12 |
Két pártkatona védte a mundér becsületét és a saját sarát mindkettő roppant illatosnak, a másikét pedig rettentő büdösnek találta. Holott bűzlik mindkettő. A saját hibák elismerésének a felvállalását nem véltem felfedezni, holott lenne mit észrevételezni saját oldalon is. Egyszer azt írtam, hogy nem hiszek el semmit jót, amit magukról és semmi rosszat, amit a másikról mondanak a szemben álló felek – de készséggel elhinném azt, amit a másik fél erényeiről és saját negatívumaikról mondanának. De erről nincs szó, a saját lovát dicséri és a másikét ócsárolja mindkét fél: az enyém táltos, a tied kehes gebe. Tovább
irodalom Honlap: Kovács Vilmos
| 2014.12 |
Arra gondoltam, hogy webrendszeremben illene lennie egy honlapnak, amely Kovács Vilmos életét és munkásságát mutatja be. Érthető módon és okokból az én viszonyom mindahhoz, ami kárpátaljai magyar irodalmunk legnagyobb hatású alkotóját övezi, meglehetősen ellentmondásos (apai ellenpélda), épp ezért esszében, publicisztikában, tanulmányban eddig nem tudtam pontosan megfogalmazni, mit jelent számomra Kovács Vilmos. Nekem egy egész regény kellett erről írnom (Szembesülés), amely azonban többszörös áttételei miatt kulcsregény-jellege ellenére is inkább csak szépírói megközelítés. Ezen az új honlapon sem kívántam túl személyes összegzést készíteni, inkább a tárgyilagosnak szánt kis bevezető mellé összeszedtem a fontosabbnak gondolt (főleg életrajzi) szövegek néhányát. Tovább
irodalom Kovács Vilmos: Holnap is élünk
| 2014.08 |
Csak most jutottam hozzá, hogy elolvassam Csordás László terjedelmes tanulmányát Kovács Vilmos Holnap is élünk c. regényéről, befogadástörténetéről. A korábban blogjában és az Együttben három közlésben megjelent értekezés most A szétszóródás árnyékában című, nemrégiben megjelent kötetét nyitja – így itt : >lásd egyvégtében is végigolvasható. Tovább
web Új honlap: Ungvár, Унгвар, Uzhhorod
| 2013.12 |
Meglepően sokan osztották meg a Facebookon ott ajánlott új weboldalamat, amelyet - szüntelenül és reménytelenül vergődve a lokálpatriotizmus és a kozmopolitizmus határmezsgyéjén - nem csupán abból a célból készítettem, hogy szülővárosomat bemutassam számos fotó és videó közreadásával és a fontosabb, általános érdeklődésre számot tartó adatok összefoglalásával (infók Ungvárról), hanem azért is, hogy a Google keresőben jó pozíciót érjek el vele különböző keresőkérdésekre nézve. Tovább
web Mit kell tudni Kárpátaljáról
| 2013.12 |
Itt felsorolni nem szándékozom, hogy mennyi minden kell vagy illik, és hogy még több mindent lehet, ha igénye van rá az embernek: a források adottak… De vajon akinek csak néhány fontos alapinformációra van szüksége, arra viszont azonnal, az hogyan szerezze be? Nyilván nem rohan hanyatt-homlok a könyvtárba, és valószínű, hogy – ha birtokában van – a több kilós nagylexikont sem kapja le a polcról, hogy valószínűleg elavult adatokra leljen hosszabb keresgélés után. Nem. Ha van rá módja, akkor egyszerűen kiguglizza, amire szüksége van. Tovább
irodalom Itt fekszem, míg körbefutok
| 2013.09 |
Szurkálódás - avagy vihar a biliben. Piti, de jellemző ügy és két nagyra kerekített fenék...

Örülök, hogy kicsit feldobhattam Csordás László alig olvasott és hótt unalmas blogját, most legalább pár napig sütkérezhet az általa kárhoztatott és szerinte az én asztalomat képező cirkusz rivaldafényében. Ez most kijár neki, mert bár a hírlapírói zsurnalizmus sablonossága és a sztármagazinok szenzációhajhászása – velem ellentétben – távol áll tőle, és bár kissé bő lére eresztette mondandóját, ezúttal mégis sikerült aránylag szórakoztató bejegyzést tennie A nagy kárpáti Csák Júing cím alatt. Egyben újra beállította saját korábbi rekordját azzal, hogy ezúttal is nyolcszor írta le a nevemet (erre, úgy tűnik, külön ügyelt). Tovább
politika Nem a rovásírás tehet róla
| 2013.09 |
Ha nem lenne szánalmas és szomorú, jót lehetne röhögni azon, ahogy most a beregszászi járásban azon megy a szívóskodás, hogy ki a mélymagyarabb. Olvasom Kárpátalja legkevésbé olvashatatlan lapjában, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kötelékébe tartozó magyar községi polgármesterek révén állítólag rendre-sorra akadályokat gördít a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezése (illetve kint-tartása) elé. Mint köztudott, ezeknek a tábláknak az elhelyezését Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője szorgalmazza (és finanszírozza), aki Beregszászban saját fogadóirodát tart fenn s tudtommal helyben eléggé népszerű; nem csoda, legutóbb például borászokat utaztatott Brüsszelbe. Tovább
jegyzet Szemben a gesztenyékkel
| 2013.09 |
Éva a temetőben járt délelőtt és hozott nekem onnan négy gesztenyét. Nagyszüleim és Pali bátyám sírjára is tett néhányat. A gesztus meghatott. Talán éppen elérzékenyülésemet leplezendő kérdeztem meg tőle délután, kezdhetem-e ezzel a mondattal a tervezett blogbejegyzésemet: „Éva ma hozott a temetőből néhány vadgesztenyét a síromra.” Merthogy cinikusnak látszani talán még mindig jobb, mint meghatódásra és nosztalgiázásra hajlamos öregembernek, aki könnyeit törölgetve idézi fel régvolt őszök emlékét. Igen: sokkal inkább a kínos-ironikus szembenézés, mint a szépítő nosztalgia… Tovább
jegyzet Bukóablak
| 2013.09 |
...És hirtelen rájövök, miért sokkal inkább kedvemre valók új nyílászáróink Orbán Viktornál. Azért, mert ezeket az ablakokat bármikor bukó helyzetbe lehet állítani...

Több mint ötven évet szolgáltak ezek az ablakok. Valamelyik régi fényképalbumunkban található az a fotó, amelyen még csak üres nyílások ásítoznak a falakban. Apám egy talicskát tol a leendő szoba közepén ingujjban (de elmaradhatatlan csokornyakkendőjétől még ekkor sem vált meg), körben téglarakások, tető még sehol. Tovább
élc Szexuális jelképek Kárpátalján
| 2013.09 |
A meglehetősen sok furcsa állítást tartalmazó és a tudományossággal még köszönőviszonyt sem fenntartó őstörténeti Arvisura blog legutóbbi közleménye arról győzte meg híveit, hogy a magyar vonatkozású kárpátaljai emlékhelyek közül a vereckei honfoglalási emlékmű csúcsos rakéta-formát mutat, a munkácsi Feszty-panoráma pedig éppenséggel egy csészealjat formáz. Tovább
politika Pofára esett a KMKSZ Beregszászban
| 2013.07 |
Sok példát tudnánk felsorolni arra nézve, hogy a határon túli magyarság belső erőviszonyait átalakítani szándékozó magyarországi nemzetpolitika hányszor és hogyan vallott kudarcot. Fideszesék hiába kampányoltak teljes gőzzel a Felvidéken és Erdélyben: az általuk támogatott magyar politikai erők mindig csúfosan alulmaradtak az ellenségesnek tartottal szemben. Kárpátalján sem először történik ilyen. Nem tanulnak belőle. Tovább
Támadnak a dilettánsok
| 2013.07 |
Az alábbi kis jegyzetemet Kárpáti Vipera c. blogomban jelentettem meg - ez a webhely kifejezetten a kekeckedős-odasziszegős baszkurációknak a színtere, erre van kitalálva, és most meg is újult valamelyest azáltal, hogy a hajdani szép emlékű, a gonzó újsáűgírás kárpátaljai alapjait megteremteni sikertelenűl kívánó Kárpáty Nyúz régi cikkeit és akkor szellemiségét is integráltam bele. No, nem csoda, hogy a hangnemén és kipécézett témákon Önérzetesék fennakadnak... Tovább
jegyzet Vidnyánszky csúfos dicsősége
| 2013.05 |
Majd ha lesz Vidnyánszky Attila csúfos dicsőségéről a nyilvánosságnak szánt véleményem, azt magam szeretném megírni – válaszoltam egy magasan jegyzett budapesti lap újságírójának, aki szeretett volna elbeszélgetni velem úgy, hogy a mondandómat – ahogy írta – bizalmasan kezelte volna. Kis gondolkodás és két parti sakk után ezt válaszoltam: Tovább
jegyzet Az utolsó boldog Könyvnap
| 2013.05 |
Az alább nagyobb méretben is látható fotót a készítője, a Kárpátaljára korábban gyakran ellátogató egri Kolláth Jóska barátom osztotta meg a Facebookon. Indult is egy kis párbeszéd, én például rákérdeztem, hogy mikor, melyik évben készülhetett a kép – kapásból magam sem tudtam teljes biztonsággal megállapítani. Tovább
web Kárpáti Vipera + Kárpáty Nyúz
| 2013.05 |
A korábbi szolgáltató elégtelen működése miatt új helyre költöztettem és kibővítem a Kárpáti Vipera nevű kekeckedő blogomat, és ha már hozzányúltam a rendszerhez, elhatároztam, hogy integrálom belé régi, sokáig álnéven (Kárpáty Zoltán) írt alternatív baszkurációs blogomat. A Karpaty News akkor hívta fel magára széles körben a figyelmet, amikor kisebb fajta botrányt keltett azzal, hogy leleplezte a KMKSZ és a beregszászi Főiskola fantom-honlapját. Tovább
személyes Címkéző magyarok
| 2013.03 |
Nem várt (?) reakciókat váltott ki minapi bejegyzésem, amelyben egy szerintem igen ostoba és a kárpátaljai magyarság ügyének inkább ártó, mint használó ötletet bíráltam keresetlen szavakkal: Nettó baromság – Itt Magyarul Is. Az egyik reakció magától az ötletgazdától érkezett személyes, baráti hangú e-mail formájában. Tovább
irodalom Integrálódni - de mibe?
| 2013.01 |
„A szakmai körök és a közönség egyik része leginkább a nemzeti érzülettel áthatott szolgálatos irodalom eredményeit látja szívesen, elvárja a történelmi és társadalmi igazságtalanságok új és újabb felemlítését – és a megpróbáltatások ellenére vállalt kitartás hősi pózát. Másik része elveti az ilyen alkotói magatartást, örömszövegeket vár és a befogadás feltételéül az éppen aktuális kánonba való maradéktalan beilleszkedést szabja. Mindkét elvárás, mint valami kötelező vízum, a magyarországi irodalomba történő beléptetés elengedhetetlen feltételeként működik.” - A fenti problémát éppen 10 évvel ezelőtt vetettem fel s indítottam vele internetes eseményt. Tovább
web Volt egyszer egy Karpaty News
| 2012.11 |
No de ki az a Kárpáty Zoltán?? Vajon ki írja a Kárpáti Nyúz című hírblogot, amely durván oda-oda-mondogat mindenkinek? Kik az informátorok? // Most, hogy egyik ajánló blogom hosszúra tervezett sorozatában kísérletet teszek arra, hogy születésük sorrendjében ma is létező 50 blogomat bemutassam, szót kell ejtenem egy megszűntről is, lévén épp hozzá értem a kronológiában. Tovább
politika Kovács Miklóst vasvillával
| 2012.11 |
Vajon nem fél-e attól Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, hogy a magyar lakosságot becsmérlő új és újabb kijelentései miatt egyszer vasvillával fogják kikergetni a magyar falvakból? Tovább
jegyzet Helyre vagyunk állítva
| 2012.10 |
Mint olvasom, nemrégiben Kárpátalján az erre roppant módon avatott Kövér László újraavatott. A tudósítás szerint a vereckei honfoglalási emlékmű helyreállítási és új oltárkövének avatási ünnepségén a magyar Országgyűlés elnöke több száz ember előtt elmondott beszédében a következőket hangsúlyozta: Tovább
irodalom Egy vers jelentésváltozása
| 2012.10 |
Ennek a versnek, bizony, története van. Meg utóélete. Talán mindkettő érdemes arra, hogy elmondjam. Keletkezésének körülményeibe és néhány műhelytitkába most beavatom hát a Nyájast, aztán pedig elmesélem azt is, hogyan és miként lett a versnek az eredetitől gyökeresen eltérő „forradalmi" jelentése egy szerkesztői belelátás kései elfogadása nyomán. Tovább
jegyzet Local colour és sine qua non
| 2012.10 |
Az ugye elvárható egy honlapokat kreatív módszerekkel optimalizáló irodalmártól, hogy olykor rácsapjon valamilyen aktuális szenzációra. Nem teheti meg, hogy mindig csupán várakozik, hosszú évekig csak lesi, mikor is száll le az ember a Marsra, mert akkor majd végre rongyosra látogatják a honlapját. Tovább
jegyzet Csupakabra és tigrispiton
| 2012.10 |
Talán még emlékeznek néhányan arra, hogy Kárpátaljának volt saját Yetije és UFÓ-ja is. 2005-ben nem átallottam abszolút hiteles sajtóforrásokra hivatkozva a Mozgó hasábjain hírbe hozni mind az erdeinkben látott titokzatos nagylábút, mind a ruszin falucska fölött megjelent és egy férfit elrabló földön kívülieket. Tovább
jegyzet Pap Jancsi, vak ló, nyelvtörvény
| 2012.09 |
Tudjátok, Papjancsinak azt a balféket hívjuk, aki rosszul meséli el a viccet, mert nem érti a poén lényegét, illetve ha érti, akkor meg elügyetlenkedi. Ha elmondásait nem is, őt magát joggal tarthatjuk szórakoztatónak: viccei helyett a viccet rosszul mondó Papjancsi válik humorforrássá. Tovább
jegyzet Piréz csupakabra Kárpátalján
| 2012.09 |
Hosszú és odaadó kutatómunka eredményeként sikerült kiderítenem nem csupán azt, hogy a mostanában Kárpátalján egyre több riadalmat keltő titokzatos lény eredetileg az ókori pirézek totemállata volt, hanem azt is, hogy neve inka közvetítéssel kerül az ópirézből a spanyolba. Tovább
média Rasszizmus - kisebbségben
| 2012.08 |
Ésszel fel nem foghatom, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség egyik szellemi központjának számító beregszászi főiskola berkeiben készülő lap miként és hogyan engedhet meg magának rasszista felhangokat. Mint ahogy azt sem értem: egy magát költőnek tartó és kisebbségi sorsát megszenvedő fiatalasszony miért lesz cigánygyűlölő. Tovább
jegyzet Érdekérvényesítésből elégtelen
| 2012.08 |
Ahogy napról napra közelednek Ukrajnában az őszre kiírt választási csalások, egyre undorítóbbá úgy válik a mocsárgázt árasztó helyi sajtó is. Nem csoda, ha az önajnározó és ellenséggyalázó cikkek láttán újra és újra eljutok oda, hogy az amúgy is nagyjából olvashatatlan itthoni magyar lapok közleményei csak akkor érnek el hozzám, ha MTI-hír lesz belőlük vagy ha valamelyik magyarországi lap szemlézi őket. Így történt ez legutóbb is. Tovább
pátria A vereckei emlékmű
| 2012.06 |
Terjedelmes Összeállítást készítettem a Vereckei-hágón álló honfoglalási kőkolosszusról. A bevezető szövegben ezt írom: Valószínűleg fölösleges arról vitatkozni, hogy az emlékmű szép-e. E honlap készítője azonban néhány dologban biztos: 1. A kőkolosszust többen tartják primitívnek, otrombának, eltúlzottnak, ízléstelennek, mint ahányan ezt ki is mondják (véleményüket vagy a megtestesített fogalom iránti tiszteletük miatt, vagy mások rosszallásától tartva hallgatják el). 2. Akik megfogalmazzák fenntartásaikat, számíthatnak arra, hogy nemzetárulónak bélyegzik. Tovább
jegyzet Idegentitás
| 2012.06 |
Régóta tudom, a kedvezőtlen induló helyzet és a siker elérését akadályozó úgynevezett objektív és szubjektív korlátok nem feltétlenül kárhoztatják sikertelenségre az embert, mert másutt, másban akár sokszorosan is visszakaphatja – talán inkább: visszaszerezheti – azt, ami veszni látszott. A teljesség felé több út vezet, és könnyen előfordulhat, hogy a nehezen járható tövises ösvényen mezítláb haladva többet profitálunk a saját gyötrelmeinkből, mint a kövezett úton könnyen sikló jármű vezetője a maga úti élményéből. Tovább
pátria Haza a mélyben
| 2012.04 |
Egyáltalán nem gondolom azt, hogy egy 13 éves kárpátaljai gyereknek Ukrajnát a hazájának kellene tekintenie. Ám azt még kevésbé tartom egészségesnek, ha „Az én hazám” témáját úgy rajzolja meg, amint ezt a nemrégiben szervezett gyermekrajz-pályázat egyik beregszászi nyertese tette. Tovább
irodalom Irodalom címén
| 2012.04 |
Közel egy évtizeden át (1996-2004) kritikusi igénnyel igyekeztem elemezni azt, ami régiónkban az irodalom tárgykörében zajlott, vagyis azt a jelenségkört, amelyet jobb híján így szokás megnevezni: kortárs kárpátaljai magyar irodalom. A fogalom igen problematikus, lévén jószerével olyasmit jelöl, aminek a léte egyáltalán nem bizonyított, illetve attól függ, mit is értünk irodalmon. Tovább
jegyzet Arabella a csillagokból
| 2012.04 |
Büszkén mutatja hét esztendei munkájának bordó műbőrbe kötött eredményét. Újra és újra nekifutok a hosszú címnek, aztán inkább belelapozok… Van benne elég sok helyszíni fotó, jobb híján elidőzöm a hegyi kunyhóknál, fatemplomoknál. Hümmögök, mintha ismerném ezt a világot. Holott a külsőségeit sem eléggé. De mennyivel többet tudhat az, aki a legmélyére ásott. Tovább
jegyzet Kabátlopási ügyem
| 2012.04 |
A közvéleményt foglalkoztató elnöki plágiumgyanú jó alkalmat ad számomra, hogy felidézzem, magam miként keveredtem kabátlopási ügybe. Az eset a ma már messzinek tűnő múltba, a hanyatló szocializmus cenzúraterhes esztendeibe vezet. A történet eléggé szövevényes, így kis bevezető és néhány kitérő elkerülhetetlen. Tovább
web Kárpátalja oldalam
| 2012.04 |
Most pedig szeretnék egy másik oldalamról bemutatkozni - mondta a szép emlékű Antal Imre - és hátat fordított, így mutatva a másik oldalát. Nos, nekem hátat éppenséggel nem kell fordítanom - senkinek és semminek -, és nem annyira új oldalamról bemutatkozni, mint inkább új weboldalamat megmutatni szeretném: Kárpátalja. - Ugyanis, minden ellenkező értelmű híresztelés és piréz mivoltom ellenére mégis lokálpatrióta lennék. Tovább
személyes Kikkel nem vagyok azonos?
| 2012.03 |
Nem tudok azonosulni azokkal, akik sérelmi magatartásból, történelmi nosztalgiából és a közösségi sorsverés létélményéből táplálkozva építik fel életművüket.Ha a mostohaság folytonos felpanaszolása és a mégis kitartás fogcsikorgató pátosza képezné a kárpátaljaiság legfőbb ismérvét, akkor én valóban nem tekinthetném magam kárpátaljai írónak. Tovább
pátria A régi Ungvár képei
| 2012.03 |
Különösebb szorgalom és szenvedély nélkül, de egy ideje gyűjtögetem a háború előtti Ungvár képeit: ha valahol ilyenre bukkanok, általában lementem. Össze is állt egy egészen szép, de egyelőre sem időrendben, sem pedig téma szerint nem rendezett kollekció. Javát még régebben elhelyeztem egy „üres” weblapomon – meglehetősen kezdetleges formában. Tovább
jegyzet Detonációk
| 2011.10 |
Hatalmas gázrobbanás Ungváron. Ezzel a címmel jelentek meg az első híradások a magyarországi sajtóban. A nyár legutolsó napjainak uborkaszezonos szenzációéhsége valamelyest mentheti a határon túli esemény eltúlzását. De mi itthon, alig néhány utcányira, még csak nem is hallottuk a detonációt. Tovább
politika A vereckei botránykő
| 2011.08 |
Már megint meggyalázták! - még botrányt kiáltunk, de ez előfordulás gyakorisága miatt lassan alább hagy a közérdeklődés...

Ha lenne Kárpátalján tényfeltáró újságírás (mint ahogy nincs), s ha lennének pártatlan tényfeltáró újságírók (mint ahogy nincsenek), akkor aligha adódna számukra hálásabb téma, mint a vereckei honfoglalási emlékmű hiteles története. Tovább
irodalom Bodor Béla: MIRŐL BESZÉL(T)ÜNK?
| 2011.08 |
Amikor határon túli, illetve kisebbségi irodalomról, kultúráról, egyáltalán létformáról beszélünk, valójában kettős csapdába esünk. A csapda egyfelől (történelmi eredetű) társadalmi, politikai, másrészt egzisztenciális eredetű. Amikor a világot határon inneni és határon túli régiókra osztjuk, óhatatlanul egy idealizált ősállapot lebeg a szemünk előtt – legyünk bármennyire felvilágosult gondolkodásúak, européerek vagy akár kozmopoliták –, és ez a valamikor volt és titokzatos ellenségeink összeesküvése folytán elbukott, legyőzött és feldarabolt magyar nagyhaza eszménye. Tovább
irodalom Bodolay Klára élete és munkássága
| 2011.08 |
Bodolay [szül. Blodlay] Klára (1901, Szatmárnémeti - 1957, Ungvár) - újságíró, költő. Versei, tudósításai, etűdjei 1917-től jelentek meg az Ungvári Futár, a Kárpáti Féniks, az Út, a Kassai Napló, a Hajrá és más lapokban. Ifjú leányként az ungvári úri szalonok kedvelt vendége volt, zongorázott és szavalt. Személyes ismeretségben állt Tamás Mihállyal, Győry Dezsővel, Hollósy Simonnal. Hagyatékát egy ungvári család őrzi. Tovább
jegyzet Az Ung-parti bulváron
| 2011.07 |
Nem mindennapos esemény, ha az ukrán elnök Ungvárra látogat. Volt is előtte nagy sürgés-forgás, készülődés. Gyorsmunkában csinosítgatták a várost, felmosták a sugárutat, még a kátyúkat is betömdösték, igaz, leginkább csak a várható elnöki nyomvonal mentén. A kátyúkkal számoltak, de a kutyákkal nem… A történtekről, ukrán hírforrásra hivatkozva, legnagyobb kárpátaljai hírportálunk e szavakkal számolt be: Tovább
személyes Kilépési nyilatkozatom 1996-ból
| 2011.07 |
jegyzet Elcserélt sípok
| 2011.08 |
Amikor még eseményszámba ment, ha egy rendezvényt magyar nyelven tartottak Kárpátalján... Az 1980-as évek elejének hol fagyos, hol kicsit felengedő ideológiai légkörében beregszászi értelmiségiek fejében érett meg az elhatározás egy magyar művelődési klub létrehozására. Tovább
vers Kárpátalja
| 2011.07 |
jegyzet Volt egyszer egy birodalom
| 2011.07 |
A kárpátaljai idő, mint nemzeti ellenállás... / Bacsó Péter Hány az Óra, Vekker úr c. filmjének egy jelenetsorában a fogva tartottak azon a réven képesek ellenállni a megtöretésnek és megőrizni emberi tartásukat, hogy birtokukba veszik a pontos időt. Az órásmesternek a fejében ketyeg egy belső vekker, tíz másodpercenként közli az állását fogolytársaival, végül az összezártak kórusban skandálni kezdik a pontos időt: ez ellenállásuk netovábbja, ebbe kapaszkodnak, ezt nem vehetik el tőlük. Tovább
politika Titkos állampolgárok
| 2011.06 |
Hónapok óta igyekszem ellenállni a kísértésnek, hogy naplómban a Kárpátalján felélénkült magyarellenességről írjak. Már februárban szörnyülködhettem volna a vereckei honfoglalási emlékmű újbóli megrongálása miatt (egy szélsőséges párt vezetői éghető anyagot öntöttek rá, és felgyújtották), és folytathattam volna áprilisban, amikor az emlékmű újból az ukrán nacionalisták céltáblájává vált (ezúttal feliratokat és horogkereszteket festettek rá). De nem sokkal később Petőfi ungvári szobrát is megcsonkították: kardjának kiálló részét egyszerűen lefűrészelték egy hajnalon. Tovább
média Mégsem szűz a KISZó?
| 2011.06 |
Úgy tűnik, az olvasók egyáltalán nem tartják semlegesnek országos közéleti lapunkat. Legalábbis ezt mutatja a lezárult az a szavazás, amelyet azért indítottam, hogy választ kapjak arra, olvasóim szerint milyen orientációjú a KISZó. Tovább
pátria Holdfogyatkozás Kárpátalján
| 2011.06 |
Úgy tűnik, azzal a kis élcemmel, hogy Nemzeti Holdfogyatkozást hirdettem a Kárpát-medencében, nem is túloztam sokat, ugyanis egyik portálunk kárpátaljai eseményként tette közzé a Hold elsötétedéséről szóló hírt… Tovább
pátria Munkács - kultúrák vonzásában
| 2011.06 |
2011. június 23-26 között négy napos kulturális zarándoklatot szervez az ezerarcú Kárpátaljára a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, amelynek fő állomása Munkács, ahol is gazdag programmal várják az érdeklődőket. Az alább Pröhle Gergely ezzel kapcsolatos írásából idézek: Tovább
vers Egy másik „Lenin-vers”
| 2011.06 |
< ez itt Leninufó-kaleidoszkóp címő vizuális munkám, amelyet eredetileg 'kafbek' álnév alatt közöltem 2004-ben. Viszont most nem erről lesz szó. Mint talán emlékszik a Nyájas, nem olyan rég írtam meg fiatalkori Lenin-versem keletkezésének és utóéletének nem egészen szokványos történetét. Most meg egy másik olyan (jóval későbbi, félig-meddig elfelejtett) versembe botlottam, amelyben a nagy vezér neve szintén szerepel. Még ha eléggé más kontextusban is... De haladjunk sorjában. Tovább
irodalom Thézeusz vagy Ikarosz?
| 2011.05.16 |
„...nem vagyok alávettetve a helyi tabuknak és legendáriumoknak sem, megfogalmazom hát a tételem: noha minden erőfeszítés egy jelentős, európai mércével mérhető szépliteratúra kialakítására irányult az elmúlt évtizedekben, a puszta működés akadálytalansága érdekében oktrojált nem-esztétikai értékrend elsősorban e cél elérését zárta ki.” - Kovács Imre Attila esszéje először az UngBereg 2000 c. almanachban jelent meg. Tovább
könyv Kárpátalja évszámokban 1867-2010
| 2011.05.02 |
Kárpátalja évszámokban | könyv | történelem | kronológia | Az Ungvári Nemzeti Egyetem kiadója jelentette meg a Kárpátalja évszámokban 1867-2010 c. kétnyelvű (ukrán-magyar) kiadványt, amely a címben szereplő évszámhatárok közötti legfontosabb eseményeket veszi számba Kárpátalja vonatkozásában. A kötet szerkezetileg nyolc részre tagolódik aszerint, hogy a régió az adott időszakban mely államhatalom alá tartozott. Tovább
könyv Csernobil sugaras útján
| 2011.05.02 |
Huszonöt évvel ezelőtt tanultuk meg a csakhamar félelmetes szimbólummá nőtt fogalmat: Csernobil. Kifejezője a rossznak, a fenyegetettségnek, a bűnös emberi felelőtlenségnek, a politika álnok politika képmutatásának, a lopakodó és mindenbe belefészkelő halálos veszedelemnek, a sorsszerűen bekövetkező istencsapásnak. Csernobil… Tovább

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:



Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.