|
|
„...nem elég, hogy a nemzeti érdekeket tagadók politikai szekértáborát
gyarapítod, vitatod, mi több, gúny tárgyává teszed a magyarság
újraegyesítése terén tett erőfeszítéseket és vívmányokat, nem elég, hogy
a nemzeti nihilizmus melegágyául szolgáló liberális ideológia mételyét
terjeszted – hanem most még irodalmi értékeinkbe és édes anyanyelvünkbe
is belerondítasz azzal, hogy...”
Tovább...
|
2004 óta írom havi naplójegyzeteimet a Mozgó Világ
folyóiratba. Ezek néha visszaemlékezések, máskor valamely témában írt
jegyzetek, hol pedig - és leggyakrabban - aktualitások, amelyek hónapnyi
átfutási idő után látnak napvilágot. Így a mostani májusi számban
megjelent összefoglalóm is néhány jóval korábbi érdekesen alakult
megkeresést ír le; az egyikhez Utójegyzetet is fűztem.
Tovább...
|
|
|
Alábbi a recenzióm eredetileg 1996-ban jelent meg akkori, nem túl hosszú életű Pánsíp
című folyóiratunkban egy összeállítás keretében, amely Rollay Dák
Bélának az írásomra tett kritikai észrevételeit és az akkor
Svédországban teljes elszigeteltségben elő idős Tsúszó Sándor levelét is tartalmazta. A közlemények előzményéül Bodó Lea írása szolgált (Hatodik Síp). Egy kis tsuszológia címen a teljes anyagot komplex blogomban rekonstruáltam.
Tovább...
|
Egyik kedvenc Hitchcock-filmem. Ebben
támad rá Cary Grantre a sivatag közepén egy permetező repülőgép. Azt
persze nem tudni, miért ilyen bonyolult módon akarják eltenni láb alól a
tévedések áldozatává vált főhőst – de aki valaha látta a jelenetet,
soha nem felejti el, erről gondoskodott a Mester a támadás idegeket
feszítő késleltetésével és a későbbi, fejlettebb technikájú akciófilmek
hatásosságát felülmúló, páratlan ritmusú dramaturgiájával.
Tovább...
|
1990 kora tavaszát írtuk, amikor sokad magammal meghívást kaptam a nagy
magyar kárpát-medencei összeborulások egyik első alkalmaként számon
tartott rendezvényre, A könyv nem ismer határokat című tanácskozásra,
Gárdonyba.
Tovább...
|
Az alapjául szolgáló irodalomtörténeti kötetek színe után Villanyspenótnak keresztelt internetes projektum (folyamatosan új
tartalmakkal bővülő ún. hálózati kézikönyv) most már évek óta bővülő adatbázisában örömömre helyet kapott A generációváltás elmarad c. dolgozatom.
Tovább...
|
Aforizmáimmal úgy bánok, mint Rossini az áriáival: hanyatt fekve,
dúdolva, nagy pocakjára tett kottapapíron komponált, és amikor betört a
huzat a szobába, elvitte a telerótt lapokat; őkelme meg
lusta volt összeszedni az áriáit, inkább szerzett újakat.
Tovább...
|
Az
1970-es években iskolai beatzenekart gründolni kívánatos dolognak
számított, igaz, a beatet és a rockot a tanárok kedvéért esztrádzenének
kellett neveznünk. Amikor hirtelenjében megcsömörlöttünk a tanulástól,
mi is belevágtunk.
Tovább...
|
Balla D. Károly
Hamis zavarban
Mi felmagasztalt, így ér olcsó véget: sok fennkölt arcon zsírpapír a gőg, a felvert porban elgurul a lényeg, sarokban sorsok tépett hite nyög.
Babérra tör egy kunkori kis féreg, a hős bikának bárgyú borja bőg, hamis zavarban oszlik fel az ének, már nincs ige, csak önhitt hirdetők.
Silány lektűrré így válik a végzet. Ne szegd magasra hát a hetyke főd: a szürke porba fúrt cipődet nézzed – s vihogj kicsit a meghalás előtt.
|
Féreglyuk
A hajlításon múlhat újra minden, amint egy kunkor hátrafordul épp, s a gömb közébe fúródik serényen, hogy elfeledje síkok képzetét.
És áthatol a sok-sok érett szinten, harap és rág és ízeire tép. A járatának ép határa nincsen, nyomán világok burka hullik szét.
A magról feslik így a bomló kéreg, mikor már túlnőtt önmagán a lét – és dolgaitól megválik a lényeg, ahogy a lárva vedli életét.
A hajlításon múlik újra minden: a tér palástja így vethet redőt. Parányok tánca tartja fenn a s
|
Kő és árnyék
Az önmagába visszahullt időn most vérzik át a súlyos esti pára, s akár a kő, ha árnyékára dől, úgy ferdül el a téridő aránya.
Halottak teste lakja be a mélyet, miattuk tér le útjáról a Hold, kibomlanak az égre varrt szegélyek, – előjöhet, ki eddig bujdokolt.
Karámba tér meg így az űzött állat, ha kinn az éjben szörnyű bűnt hagyott, kis bűzös vackot készít el magának – az őse mind ilyenben haldokolt.
És ismétlődik minden egyre s újra, a fák mögött már ott kísért a múlt, és meghasad a roppant égi bura, mert lenn egy kő az árnyékára hullt. |
|
|
|