|
|
A dolog annyira kézenfekvő, mint egy
bepólyázott csecsemő. Nem is értem, eleddig miként s mi módon kerülhette
el becses figyelmemet. Mint szitával az esővíz, szinte annyira
felfoghatatlan, hogy korábban miért nem hoztam nagyszerű összefüggésbe
Tsúszó Sándor páratlan alakját és a pregnáns piréz mivoltot.
Tovább...
|
...amikor
a kultúrára, művészetre, sajtóra ideológia nyomás nehezedik
és mindez állampolgárok millióinak egzisztenciális
kiszolgáltatottságával és helyzetük kilátástalanságával párosul – akkor
eljön az ideje annak, hogy a kívülálló még kívülebb helyezze magát és saját helyét a fennálló hatalmi struktúrával szemben határozza meg.
Tovább...
|
|
|
Igen
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Ön bizonyára kitűnően ismeri hazája
flóráját és faunáját, ha mégsem lenne így, az esetben engedje meg, hogy
felhívjam a figyelmét egy evolúciós különlegességre, egyben ünnepélyes
bejelentést tegyek ez ügyben.
Tovább...
|
Polanski
első nagyjátékfilmjének a cím persze szimbolikus. Ugyanis a vízbe hulló
kés tárgyi valósága a címbe emelve már jelképes jelentésű: a
felszínre törő konfliktusok belső, rejtettebb okaira mutat rá. Az igazi
penge valójában a karakterek mélyén csillan meg.
Tovább...
|
Az egytemen gondom leginkább azzal adódott, hogy mivel a
magyar stilisztikai szakanyagban akkor (rég volt: 1980-ban) fellelhető filológiai apparátust
sokkal szegényebbnek találtam, mint a József Attila költészetében
előforduló stiláris gazdagságot, így új fogalmakat és rendszereket
kellett alkotnom. Rendre-sorra találtam ugyanis olyan hasonlat- és
metafora-alakzatokat, amelyek nem illettek a szakirodalom által tárgyalt
egyetlen típusba sem. Így új tipizálási módszert, új szisztémát, új szempontrendszert kellett építenem.
Tovább...
|
Egyetlen
olyan más művet sem ismerek, amely az eltaszító, áhítatot parancsoló
fennköltséget és a legbensőségesebb közvetlenséget egyszerre képes
ekkora intenzitással megjeleníteni. A Baalbek lenyűgöz
monumentalitásával: erőt demonstrál, isteni magasztosságot mutat,
kozmikus hatalmat gyakorol felettünk – vakít és perzsel, szinte
megsemmisít fényével és erejével. Ugyanakkor nemcsak hogy megengedi,
hanem elvárja, kiprovokálja, hogy közelébe férkőzz, hogy intim viszonyba
kerülj vele, hogy személyes ügyeddé, titkos gondolatoddá váljon.
Tovább...
|
Több mint két évtizednyi szünet után, úgy
tűnik, újra lesz kötetem az ungvári Kárpáti Kiadónál. Sok-sok új vers –
és válogatás a régebbiekből. Kétszáznál több opusz… A legutóbbiakkal
indul – és visszalépeget a pálya elejére.
Tovább...
|
„A Tejmozi remek könyv. S ha polcra rakom, A nyugalom, Bartis szívet tépő anyaregénye és a Harmonia Caelestis,
az aparegény-etalon közé teszem majd. Holott akár ráfektethetném a
tetejükre is.” Hegyi Zoltán kritikája az ekultura.hu oldalán:
Tovább...
|
PARÁNYOK TÁNCA
parányok tánca ez, a kis rettenőké akik belakják a szűkös üregeket megtelepszenek a téglák közötti résben elszaporodnak a gerendák eresztékeiben ott vannak mindenütt, ahol hiány támad befészkelnek a beton buborékaiba a fémek kristályai közé elektronhéjak alá mozdulataik adják ezt az állandó neszt csak akkor hallod, ha nem figyelsz oda ha valami egészen mást csinálsz mert amint fülelni kezdesz elhallgatnak a kis rettenők abbahagyják a táncot, behúzódnak odújukba és végtelen türelemmel várják hogy ne figyelj rájuk hogy ne akard meghallani őket – és akkor újra előmerészkednek előbb csak óvatosan tesznek néhány mozdulatot majd egyre jobban belemelegednek mígnem féktelenül ropni kezdik parányi táncukat
nyomukban fenségesen sistereg az éter
|
FEKETE KARÁCSONY
nem voltál ősszel még ilyen esendő s nem bántott így a zápor még soha fölötted leng egy szétszakadt esernyő a Duna-parton így vársz a hóra bárgyú ostoba
ne less kalácsra arcod fordíts félre pogácsát sem süt már a mostoha s míg csapzott varjak szállnak fel az égre a Duna-parton te várj a hóra bárgyú ostoba
és képzeld úgy is lehet ünnep áldott ha nem vár erdőillatos szoba eső zuhog és minden sárrá mállott a Duna-parton míg vársz a hóra bárgyú ostoba
még mindig számít rád ki megalázott ha hátad nincs hol csattan ostora s bár lelked is már ronggyá ázott a Duna-parton te várj a hóra bárgyú ostoba
s ha végre múlni fog a nedves átok és hull majd Isten jégfagyos pora okosra dermedt hittel úgy találod a Duna-parton a hó is milyen bárgyú ostoba
|
A CSÖRTETŐK
Ők jártak itt előtted. A fűben taposott seb, törött ágak a fán.
Feküdték a partot, úszták a vizet, nyomukat őrzi homok, hullám, testük bűzét hordja a szél.
Elébük nem kerülhetsz. Utol sem érheted őket.
Utánuk járva egyetlen szerencséd, hogy soha nem kell szembetalálkoznod velük.
LÁTSZAT
Úgy tesz, mintha lélegezne. Pedig tüdeje kő, súlyos érc. Eljátssza a szívdobogást. Pedig kamrái tömör vasból. Gondolatokat szimulál, holott mélyhűtött jég az agya. Csak érzést nem tud csalni semmilyen tündökléssel, miközben foszlányaira hullik körülötte a világ.
|
|