VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


Oktatási módszer: Fagocitátum

A fagocitátum (fagocita+citátum) egy általam kreált és használt szövegalkotási technika, illetve ennek eredménye: az a szöveg, amej egy induló szövegegység (mint idézet) módszeres körbeírásának (bekebelezésének) többszöri ismétlésével jön létre. Ötletemet irodalmi projektumnak szántam, de egy leleményes pedagógusnak köszönhetően utóbb bevett oktatási módszerré vált, tőle többen is átvették, felhasználták, számos tankönyvben, feladatgyűjteményben szerepel, nevem említésével – vagy inkább anélkül. Még színházi pályázatot is építettek rá: az Örkény Szinház 2017-ben írta ki a Kafkai fagocitátumot.

Amikor - tizenkét évvel projektem megszületése után - erről a tényről értesültem, készítettem egy külön weboldalt a témának szentelve. Ezen olvasható:

Mit jelent a fagocitátum eljárás?

A fagocita ojan sejt, amely bekebelezi környezete kisebb részecskéit. A citátum egyvalaki szövegében előforduló, mástól vett idézet. A fagocitátum - © bdk - olyan szövegképződmény, amely az idézés és bekebelezés fojtonos ismétlődése révén jön létre úgy, hogy az újonnan keletkező nagyobb egységek magukban változatlanul megőrzik a korábban létrejött kisebbeket.

fagocitátum

Az ötletből előbb egy közösségi novellaíró felület született, majd két novella íródott ezzel a technikával: Berniczky Éva - Balla D. Károly: Végelvész (megjelent: 2000 c.  folyóirat, 2007/november) és Békés Pál - Balla D. Károly: Vonatjegy (megjelent: Prae/43. - 2010. 3. szám). Az adott oldalon -

A fagocitátum-eljárás mint szövegalkotási technika

- olvashatók. Ettől függetlenül az eljárás nem írói, hanem pedagógusi körökben terjedt el, ami persze számomra örvendetes. Felfedezni pedig úgy fedeztem fel, hogy szembetűnt, régebbi főblogom 2007-es projektoldalára elég sokan érkeznek a Google felől a fagocitátum kulcsszóra keresve. Elsőre elsiklottam efelett, gondolván, hogy mivel ez csupán az én játékos szókreációm, nyilván a kutya sem keres rá, inkább csak félregépelhették páran a fagocita szót. Ám következő alkalommal még nagyobb forgalmat tapasztaltam, rákerestem hát magam is a projekt nevére – és alig hittem a szememnek.

A kulcsszóra adódó több száz találat közül csak az elsők vezettek hozzám (és még pár sokadik), a többi nagyrészt oktatási anyagok, módszertani leírások, leginkább pedig diákoknak szóló feladatok voltak, effélék: Írjátok körül fagocitátum eljárással az elbeszélésből kiemelt mondatot!, Válasszatok az olvasott részletek közül, és próbáljátok ki a fagocitátum nevű kreatív szövegalkotó játékot! Stb.

Később felvettem a kapcsolatot Pethőné Nagy Csilla tanárnővel, ő terjesztette el az eljárást, pontos leírása az Irodalom 9-12. c. fogalomtárban található. Ő megnevez engem zárójelben, de több más hejen már csak ez a könyv szerepel forrásként. Legtöbbször azonban a forrás megjelölése nélkül egyszerűen csak használják, mint bejáratott terminus technikust. És ez valószínűleg így van jól.

Minderről persze aktuálisan blogomban is beszámoltam: Fagocitátum: oktatási módszer lett szövegtechnikámból




Lapszám: 2020.06.01




kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.