A meglehetősen sok furcsa állítást tartalmazó és a tudományossággal még köszönőviszonyt sem fenntartó őstörténeti Arvisura blog legutóbbi közleménye arról győzte meg híveit, hogy a magyar vonatkozású kárpátaljai emlékhelyek közül a vereckei honfoglalási emlékmű csúcsos rakéta-formát mutat, a munkácsi Feszty-panoráma pedig éppenséggel egy csészealjat formáz. Tovább...

Immáron semmilyen további területi vitának helye nincs! A földgömb egyetlen grandiózus méretű kontinensét teljes egészében egyetlenegy hatalmas ország foglalja el: a független és függetlenségére láthatóan igencsak büszke Ukrajna. A gigantikus kiterjedésű szárazföld partjait kék és sárga (!) óceánok mossák: ezek nem mások, mint az Ukrajnával szomszédos államok. Tovább...

...És hirtelen rájövök, miért sokkal inkább kedvemre valók új nyílászáróink Orbán Viktornál. Azért, mert ezeket az ablakokat bármikor bukó helyzetbe lehet állítani...

Több mint ötven évet szolgáltak ezek az ablakok. Valamelyik régi fényképalbumunkban található az a fotó, amelyen még csak üres nyílások ásítoznak a falakban. Apám egy talicskát tol a leendő szoba közepén ingujjban (de elmaradhatatlan csokornyakkendőjétől még ekkor sem vált meg), körben téglarakások, tető még sehol. Tovább...

Éva a temetőben járt délelőtt és hozott nekem onnan négy gesztenyét. Nagyszüleim és Pali bátyám sírjára is tett néhányat. A gesztus meghatott. Talán éppen elérzékenyülésemet leplezendő kérdeztem meg tőle délután, kezdhetem-e ezzel a mondattal a tervezett blogbejegyzésemet: „Éva ma hozott a temetőből néhány vadgesztenyét a síromra.” Merthogy cinikusnak látszani talán még mindig jobb, mint meghatódásra és nosztalgiázásra hajlamos öregembernek, aki könnyeit törölgetve idézi fel régvolt őszök emlékét. Igen: sokkal inkább a kínos-ironikus szembenézés, mint a szépítő nosztalgia… Tovább...

Szurkálódás - avagy vihar a biliben. Piti, de jellemző ügy és két nagyra kerekített fenék...

Örülök, hogy kicsit feldobhattam Csordás László alig olvasott és hótt unalmas blogját, most legalább pár napig sütkérezhet az általa kárhoztatott és szerinte az én asztalomat képező cirkusz rivaldafényében. Ez most kijár neki, mert bár a hírlapírói zsurnalizmus sablonossága és a sztármagazinok szenzációhajhászása – velem ellentétben – távol áll tőle, és bár kissé bő lére eresztette mondandóját, ezúttal mégis sikerült aránylag szórakoztató bejegyzést tennie A nagy kárpáti Csák Júing cím alatt. Egyben újra beállította saját korábbi rekordját azzal, hogy ezúttal is nyolcszor írta le a nevemet (erre, úgy tűnik, külön ügyelt). Tovább...

Ha nem lenne szánalmas és szomorú, jót lehetne röhögni azon, ahogy most a beregszászi járásban azon megy a szívóskodás, hogy ki a mélymagyarabb. Olvasom Kárpátalja legkevésbé olvashatatlan lapjában, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kötelékébe tartozó magyar községi polgármesterek révén állítólag rendre-sorra akadályokat gördít a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezése (illetve kint-tartása) elé. Mint köztudott, ezeknek a tábláknak az elhelyezését Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője szorgalmazza (és finanszírozza), aki Beregszászban saját fogadóirodát tart fenn s tudtommal helyben eléggé népszerű; nem csoda, legutóbb például borászokat utaztatott Brüsszelbe. Tovább...

Az immár hetedik kötetemet gondozó pécsi Pro Pannonia kiadónál megjelent második naplókönyvem. Az első az ezredforduló 7 esztendejét ölelte fel (1997-2003), ez a mostani pedig a 2004-2007-es időszakot. Azért éppen ezt, mert ekkor sok minden lezárult az életemben, ezt kívánja sejtetni a beszédes cím is - habár a könyyben éppenséggel Oscar Peterson utolsó zongorafutamairól esik szó. Tovább...

Nem fogom én már ezt a rockoperát megszeretni. Ezután sem, hogy a harminc éve dagadó ragacsos nemzeti giccsből Alföldi megpróbálta kivakarni. Nem sikerült neki. A darabra ráhúzott hiperaktuális politikai mondanivaló túl direkt, túl propagandaízű – ráadásul zavarossá is válik attól, hogy félúton megreked a tagadás és igenlés, illetve vegyük komolyan - ne vegyük komolyan között. Tovább...