VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


Az ungvári Archipenko

Performálni szükségszerű. De nem mindegy, hol, mikor és hogyan. Az alábbiakben a hol kerül homloktérbe: három fontos megmozdulásomnak is helyet adott az ungvári Archipenko-terem. 2007-ben A Semmi apoteózisa címmel összművészeti és tudományos pörformanszot tarthattam itt, az alternatív és underground irányzatok iránt elkötelezettek impozáns szentélyében. 2011-ben itt került sor könyvbemutatómra, amely azonban önhibámon kívül sajnos csúnya botrányba fulladt.

2012-ben itt dedikálhattam Schmitt Pál Doktori értekezés című könyvslágerét abból az elvből kiindulva, amelyet a posztavantgárd nagymestere, Ben Vautier így fogalmazott meg: Minden a saját művemnek számít, amit kézjegyemmel ellátok.

De lássuk, hol is került sor ezekre a jeles eseményekre.


Az Archipenko-terem


Ungvár egyik büszkesége a Tudományos és Művészeti Komplexum, amelyet az ungváriak egyszerűbben hol a Tudomány, hol a Művészet Házának hívnak. Az Ung partján álló szerény épület - ellentétben a csernobili 4-es blokkra emlékeztető új színház megalomániás pöffeszkedésével -  modern vonalaival is jól illeszkedik a történelmi városképbe. Ennél is jobban szolgálja az ungváriak kulturális igényeit. Nagyszerű működésének egyik szép példája az, hogy az intézmény néhány éve befogadta „az Archipenkót”, s ezzel egycsapásra megszűnt rideg állami intézménynek lenni: falai közé beköltözött az élet és az alternatív művészet.

Az értelmiségi körökben mára ismerősen csengő Archipenko eredetileg kültelki pincehelyiségben kezdte működését undergrund alkotók bemutatásával, aztán különböző szórakozóhelyek mellé szegődött társbérletbe. Amikor az alapító művészek Vereczkey Béla menedzsert és galériatulajdonost kérték fel igazgatónak, biztosak lehettek benne, hogy kezdeményezésük szélesebb teret fog nyerni. Így is történt, a szellemi műhely mára a Komplexum egyik legszebb félemeleti termét és széles folyosóját foglalja el, látogatottsága is jelentős. Kiállítások és irodalmi estek mellett vetítéseket, tudományos előadásokat, kisebb konferenciákat rendeznek, de befogadták már amatőr balettcsoport premierjét is. A sajtó rendszeresen beszámol élményszámba benő rendezvényeikről. Élni pedig termékbemutatókból élnek: az Ungváron is egyre inkább teret nyerő multik egy ideje presztízskérdést csinálnak abból, hogy az Archipenkóban tartsák sajtótájékoztatóikat, bevezetni kívánt termékeik prezentációját. Ez ugyan kicsit ront a hely szellemi renoméján, de még mindig jobb Bosh-porszívókat bemutatni egyik nap, és a bevételből másnap avantgárd kiállítást vagy hangköltészeti installációt rendezni, mint állami vagy más támogatásokra ácsingózva agonizálni.



Lapszám: 2012.02




kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.