VERSKÉPVERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAGLOSSZAÉLCC-DULNAPLÓFOTÓHÍRAJÁNLÓ


Az Arvisura meghekkelése

Meghekkeltem az Arvisurát. Meg én! Hosszú ideig csak rémült csodálkozással figyeltem, ahogy az Arvisurák néven sokak által ismert „hun-magyar őstörténet” mint tudomány, mint történelem, mint tudás és tanítás zavartalanul terjed az interneten. Aki kicsit is beleássa magát a témába, elolvas néhány "szak"cikket, megnézi pár előadás videófelvételét, annak még akkor is égnek áll a haja, ha történetesen tök kopasz. Ugyanis az, hogy az Arvisura nem igaz, ez esetben nagyon kevés, itt valami többről van szó: ez maga az elmebaj.

És még azt is nehéz lenne kimondani, hogy bár őrült beszéd, hogy de van benne rendszer (vö. Hamlet), mert sokkal inkább látszik nagy, globális zagyvaságnak. Hacsak valaki nem hiszi el azt,  hogy a Szíriusz csillagról származó magyar ősanya kozmikus tudása egyfelől rovásírásos aranylemezek és hun-magyar-finnugor rovósámánok közvetítése, továbbá egy szovjet-manysi ejtőernyős partizán elmondása, leginkább pedig a kollektív tudatalattival közvetlen kapcsolatot létesítő félig írástudatlan ózdi kohász lejegyzése révén valóban a magyarság egyetlen igaz eredettörténetét, ős-, ó-, közép- és újkori históriáját tartalmazza.

Nos, mint tudjuk, az emberi hiszékenységnek nincsen határa, így simán el tudom képzelni, hogy ha valaki hall valahol valamit az Arvisurákról, és kíváncsisága ráveszi, hogy a világhálónn utánanézzen – s ott töményen megkapja a Tanítást, akkor történelmi-néprajzi tájékozatlansága, netán az UFÓk és összeesküvés-elméletek iránti vonzalma okán esetleg tényleges tudásanyagnak hiszi az ál-mítoszt.

Nos, gondoltam, a magam szerény eszközeivel szórok pár homokszemet az Arvisura erőteljesen zakatoló fogaskerekei közé.

Arra persze pillanatig sem számítottam, hogy az áltudományok tragikus szaporaságú elterjedésének bármiféle gátat szabhatok, de abban azért bíztam, kis zavart talán valóban sikerül keltenem azzal, ha a magyarok őseredetének hamis mítoszára utaló honlapok közé becsempészek olyanokat is, amelyek az Arvisura és Arvisurák keresőszavakkal a találatok élmezőnyébe kerülve egészen más dolgokról szólnak, mondjuk a kárpátaljai UFÓKról vagy a Csupakabra és az Arvisura kapcsolatáról, netán a speciális italkülönlegességről, az Arvisura-sörről, esetleg a linképítő Arvisura-projektről vagy a Dr. Kállay O. Béla pszichiáterrel közösen írt Arvisura-könyvemről, netántán a Piréz Arvisuráról vagy a Pánsípok hangolásában alkalmazott pentaton Arvisuráról. Leginkább azonban arról, hogy az Arvisura nem más, mint a modern keleti egzisztencializmus filozófiai irányzata, amely szerint az ősprincípium a léttudat akaratlan szétszóródása révén lényegül rá az újonnan keletkező szubsztanciákra (ez mégiscsak hihetőbb, mint a csillagokból jött magyar ősanya).

Ez év nyarán kezdtem hekkelni az Arvisurát és az első eredmények november végére megszülettek. A többesszámú szóalakra (amelyet a Wikipédia is használ) való keresés például az alábbi Google-eredményt adja: látható, hogy a Wiki után azonnal az én balladium.hu rendszerem weboldala következik, és már a kivonatban is olvasható, hogy ez kérem egy HAMIS ŐSTÖRTÉNET.

arvisura-hack

Ez azt jelenti, hogy a Wiki után következő eszement Arvisura-interpretációkat LENYOMTAM, egy zavart keltő értelmezést helyeztem föléjük. Azaz gyakorlatilag meghekkeltem az Arvisurát.

Az egyesszámú szóalakra még gyúrok, de a top 10 találatban azzal is benne vagyok. Azzal a keresőkérdéssel pedig, hogy Arvisura dokumentumok – már első vagyok! (Ugyanez az oldal 2. azzal, hogy Arvisura könyv letöltése). Sorakoznak egyéb weboldalaim is a különböző találati listákon, és nincs kétségem afelől, hogy igen precíz és saját módszereket alkalmazó Arvisura-keresőoptimalizáló munkám további eredményeket is hozhat: a hekkelés folytatódik.

Aki pedig jókat akar derülni (netán maga is arvisura-hívővé kívánna válni), ajánlom ezt a roppant szórakoztató videót. Jó mulatást!



Cél: az Arvisura és Arvisurák kulcsszóval indított internetes keresésekre Google-élmezőnybe kerülni, ezzel alább szorítani a hamis mítoszra utaló honlapokat. Kulcsszavak: arvisura, seo, keresőoptimalizálás, linképítés, honlap, weboldal optimalizálás, hamis, őstörténet, hun-magyar mítosz



Lapszám: 2013.12




kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK SEO-Google
Tsúszó Sándor
BDK posztumusz

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok



    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált oldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    Google honlapoptimalizálás: első seo weboldal kereső
    pr-cikk elhelyezés, szöveg írás
    tartalom marketing weboldal

    Internet - Laptop - Számítástechnika

    első hely: laptop szerviz akku

    Alkatrész szervíz és webáruház - notebook akkumulátor töltők, tablet kijelző csere

    Állandó oldalak, SEO-posztok








    free counters




    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait lásd: Balla D. Károly - engedélyével jogszerű. -- BDK Online - webmagazin - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Laptop akkumulátor töltő szerviz: Budapest honlap optimalizálás. Tartalommarketing, arvisura, pirézek