VERSKÉPVERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAGLOSSZAÉLCC-DULNAPLÓFOTÓHÍRAJÁNLÓ


A Pilinszky-projektum

Pilinszky János (1921.11.25. – 1981.05 27.) épp harminc éve halott. Az idén lenne 90 éves. Akár élhetne is. Miközben vékony ajkára megbocsájtó mosoly ülne, remegő kezével csak legyintene a szenzációkra, jellegzetes éneklő hangján borzongtató módon tenné egymás mögé a szavakat, aztán cigarettafüstjét belefúná a 21. század öntelt arcába.


A szerző Pilinszky János Két szonett c. versét két mesterszonettnek tekintve alkotta meg az elképzelt szonettkoszorúk „hiányzó”  darabjait, azaz azt a 2 × 14 szonettet, amelyek kezdősoraiból aztán „összeáll” a nagy költőelőd műve. Balla D. Károly e munkájával kíván tisztelegni Pilinszky János költészete előtt, egyben bemutatni a magyar nyelv szinte korlátlan lehetőségeit, azt a hajlékonyságát, amely a projektum létrejöttét lehetővé tette.


A projektum leírása


Pilinszky János a tömörítés mestere volt. Versei a beszéd ősrobbanása előtti végsűrítmények: szavai eposzok és drámák premisszáiként hatnak, bármelyikükből kilövellhetne az irodalom valahány bonyolult galaxisa.

Talán ez a példátlan feszültség adta, hogy Két szonett c. [korai] remekének sokadik olvasása közben felmerült bennem, két tizennégysorosa voltaképp olyan, mintha egy-egy mesterszonett lenne: nem önmagában álló egyszeri képződmény, hanem a „megelőző” 14 szonetten át variált képek és gondolatok végső konklúziója, összegzése.

Persze a „hiányzó” 2 × 14 szonett nem létezik, szóban forgó művét a Mester egyszerű szonettpárnak szánta, tudomásom szerint soha nem is készült szonettkoszorút alkotni.

Mégis (vagy éppen ezért?) elhatároztam, kicsit talán bizarr feltételezésem alapján megkísérlem megírni a „megelőző” darabokat úgy, ahogyan azt a verstan megszabja: két mesterszonettnek tekintem a két Pilinszky-verset, amelyeknek végül össze kell állniuk a saját verseim kezdősoraiból. (Eközben minden szonett utolsó sora egyszersmind első sora a következőnek.) El lehet úgy is képzelni a projektumot, hogy megnyitom, felfeszítem az eredeti költeményt, és minden egyes sorközébe beleírom a magam 12 sorát, miközben a 14 soros egységeknek komplett szonetteket kell alkotniuk. Így állhat össze az összesen 30 versből álló két koszorú.

A terv egyszerűnek látszott, megvalósítása azonban az elképzelhetőnél is nehezebbnek bizonyult: Pilinszky műve létrehozásakor természetesen nem volt tekintettel arra, hogy szonettsorai egy-egy új vers kezdő- és záró sorai lehessenek, ezért a vendégszövegek mondatba-helyezése az adott pozíciókban olykor szinte lehetetlennek tűnt. Nem könnyű létrehozni olyan értelmes verset például, amely ezzel a sorral zárulhat: „vonítsatok, ha gyilkos éjszaka” vagy ezzel: „de tartsatok ki, átölelve tartva”. A magyar nyelv flexibilitása azonban ezeken a nehézségeken is átsegített, így nemcsak az eredeti Pilinszky-sorokat használtam fel a megfelelő helyeken, hanem igyekeztem maradéktalanul betartani a klasszikus szonett egyéb követelményeit, a szigorú rímképleteket, a jambikus lüktetést, az ötös és hatodfeles verslábnyi sorhosszúságot, a női és hímrímek váltakozását, a cezúrát.

Mindezen felül arra is törekednem kellett, hogy ne csak a magam elé állított és a projektumból következő nehezített formai követelményeknek feleljek meg, hanem tartalmi szempontból is illeszkedjem Pilinszky szakrális költői világához, hasonuljanak biblikus hangjához, ha tetszik: megfeleljek poétikai üdvtanának.

2004-ben kezdett munkám eredményét ezúton bocsátom olvasóim ítélőszéke elé, bízva abban, hogy Pilinszky János emberi és költői nagysága előtti tisztelgésem megértő fülekre talál.

BDK, 2008, Ungvár




Pilinszky János:

Két szonett


I

Csak fussatok hát, mint veszett ebek,
vonítsatok, ha gyilkos éjszaka
körülkerít a farkasok hada,
hogy fölkoncolja hitvány testetek.

Hát sírjatok csak csípős könnyeket,
a végítélet nektek: harsona
örök pokolra ébresztő szava,
– az ördög fújja, lelketek felett!

Hogy tudjátok meg, mit tesz egyre égni,
és eltaszítva tudni: el nem éri
a bűvös szférát az, ki kárhozott.

És bár lehettél volna, mint az angyal,
időtlen malmot nyomni lesz sorod,
mert földre buktál zúzott, sáros arccal.


II

De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél!
S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek
a lelkedért, mit olcsó pénzen vett meg
a csábító, – te megcsalt, árva testvér!

Kitárt karokkal várunk, sok keresztény,
a nagy hajóra, melyet egy cél kerget,
és egy szél hajt: a végtelen Lehellet,
ki lángra gyujt, fülünkbe zúgva zengvén:

Ne sírjatok, kiket kivert az élet,
ti rongyba burkolt, fáradt, hű cselédek,
de tartsatok ki, átölelve tartva

a koldusabbat, azt, ki összetépte
az életét, – mert ez segít a partra,
és ez tanít a drága szóra: béke.

(1939)



Bányai János

Olvastam egy könyvet,


Balla D. Károly kárpátaljai költő, regény-, esszé- és naplóíró A Pilinszky-projektum címen a szombathelyi egyetemi kiadónál megjelent verseskötetét olvastam el. Szombathelyen április második felében „Ezért tanultam járni!” címen Apokrif-konferenciát rendeztek majd negyedszáz résztvevővel, akik mindannyian Pilinszky János Apokrif című verséről beszéltek egymásnak nem ellentmondva inkább egymás szavát kiegészítve és folytatva. A szervező Fűzfa Balázs szándéka nem a vers egészének feltárása volt, a vers nyújtotta értelmezési lehetőségek száma elvben végtelen, csupán – és ez a „csupán” nem jelent keveset – a vers megközelítése, több szempontú interpretációja, átírása akár a poétika és verstörténet, akár az életmű és fordítás fogalmi nyelvére. A konferencia kezdete előtt a vers első részét 1300 középiskolás diák mondta el a helyi sportcsarnokban Jordán Tamás vezényletével. A szervezőktől nem állt távol a kultuszteremtés szándéka, sőt talán éppen ez lehetett másodlagos szándékuk, bizonyítván hogy kultuszt nemcsak emléktáblákkal, köztéri szobrokkal és alkalmi retorikával lehet alapítani. A kultuszteremtésnek, illetve magának a kultusznak egyik lehetséges és erős változata Balla D. Károly Pilinszky-projektuma. A projektum Pilinszky János Két szonett című versére írt két szonettkoszorú. Vagyis Pilinszky János két szonettjét Balla D. Károly egy-egy mesterszonettnek tekintette és azoknak sorait saját versei első sorának vette. A kötet kétszer közli Pilinszky szonettjeit, egyszer a kötet élén, úgy ahogyan a költő Összegyűjtött versei tartalmazza, majd saját tizennégy szonettje után tizenötödikként, azaz mesterszonettként. Először is, másodszor is dőlt betűkkel. Van különbség a versek kétszeri közlése között, holott szövegük azonos. Amikor először jelenik meg a könyvben a Két szonett, akkor még Pilinszky János versei, amikor másodszorra, immár valóban mesterszonettként, akkor már a tizennégy megelőző szonett visszfényében, némileg átalakulva és mégis azonosan Balla D. Károlyéi. Az interpretáció, a fogalmi is, főként azonban a versben íródó értelmezés valamennyit alakít az eredetin, hozzáad és elvesz belőle, szavaira ráír és törli azokat, visszavonja vagy kiélezi az eredeti mondását. Amikor hát másodszorra, már valóságos mesterszonettként közli Balla D. Károly Pilinszky két szonettjét, a szonettek már másként olvashatók és másként is érthetők, még csak az sem egészen bizonyos, hogy Pilinszky nyomán érthetők. Talán éppen ez a projektum lényege, elfogadni, bekebelezni, magáévá tenni, azaz sajáttá érteni és írni át Pilinszky versét. Nem törölni Pilinszky Két szonettjének szerzőségét, ellenkezőleg megerősíteni és úgy fogadni el a verset, mintha saját vers lenne.

A Két szonett Pilinszky korai verseinek sorába tartozik, 1939-ben jelent meg először, későbbi köteteibe a költő nem vette fel, majd csak az Összegyűjtött versei közli újra. Balla D. Károly Pilinszky „remekének” mondja a verset. A vers „sokadik” olvasása közben merült fel benne a gondolat, hogy a két vers „nem önmagában álló egyszeri képződmény, hanem a ’megelőző’ 14 szonetten át variált képek és gondolatok végső konklúziója, összegzése”. Majd elhatározta, hogy megírja a „megelőző” verseket, összesen tehát kétszer tizennégy szonettet. Ezeknek első és utolsó sorait, az utolsó mindig a következő vers első sora, írta Pilinszky és ezekből a sorokból állt össze a mesterszonett, létesült tehát a szonettkoszorú éppúgy, ahogyan a verstanok előírják. Pilinszky a Két szonettet a verstan szigorú szabályait követve ötöd és hatodfeles jambikus sorokban írta, rímelése is kötött, az első két strófa ölelkező rímeit a két háromsoros szakasz páros, majd keresztríme követi. Balla D. Károly Pilinszkyére írott szonettjei híven követik a költőelőd verselését, legfeljebb a tercinák rímképlete mutat némi eltérést az erdetitől. Nemcsak a verselésben hasonul Balla D. Károly Pilinszky verseléséhez. Nemcsak a „nehezített formai követelményeknek” felel meg, hanem illeszkedik is „Pilinszky szakrális költői világához”, hasonul „biblikus hangjához”. Arra törekedett hát, hogy méltó követője legyen Pilinszky korai „poétikai üdvtanának”. Az utómodern klasszicizáló hajlandóságának nyomai ismerhetők fel Pilinszky kötött verselésén, szigorúan szótagszámláló verssorain, hagyományt idéző rímelésén, de ugyancsak felismerhetők a klasszikus narráció jegyei is, úgymint az elkárhozás földi és biblikus mítoszainak jelei és szituációi. Másszóval, Pilinszky  két szonettjét beleírta az európai elkárhozás-tradícióba, a mítoszok jelentéskörébe, a hit történeteibe és jelenségeibe. A „végítélet”-ről, az „örök pokol”-ról, az „ördög”-ről, az „angyal”-ról, az „időtlen malom”-ról beszél, és erősen hangsúlyozza a fent, meg a lent ellentétét: „És bár lehettél volna, mint az angyal, / időtlen malmot nyomni lesz sorod, / mert földre buktál zúzott, sáros arccal” – írja az első szonett zárószakaszában. Majd a második szonettet megnyugvásra intő szavakkal indítja: „De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél”, majd a vers utolsó két szakaszában arra biztat, „Ne sírjatok, kiket kivert az élet, / ti rongyba burkolt, fáradt, hű cselédek, / de tartsatok ki, átölelve tartva // a koldusabbat, azt, ki összetépte / az életét, – mert ez segít a partra, / és ez tanít a drága szóra: béke.” Az elkárhozottak, akiknek lelkét „olcsó pénzen vett meg / a csábító”, akiket, vállalva velük a közösséget, „megcsalt, árva testvér”-nek mond Pilinszky, az elkárhozottak számára is felkínálja a reményt, a kreszténység nagy hajóját, „melyet egy cél kerget, / és egy szél hajt: a végtelen Lehellet”. Ott van a versben tehát a Faust-mitológia, az ördögnek eladott lélek bukása, „zúzott, sáros” arca, de ott van a kereszténység nyújtotta remény is, hogy partra segít ölelése a másik elesettnek. Az egymás után következő két szonett egyetlen történetben forr össze: az elkárhozás és a megváltás egyidejű történetében. Ezt az elrendezést követi Balla D. Károly is a „hiányzó” szonettek írásakor. Az első szonettkoszorú a bűnbeesés, a kárhozat változatait mutatja, a második a reményt kínálja, de már nem oly határozott bizlommal a kereszténységben, mint a Pilinszky-szonett. Pilinszky második szonettjének „drága” szavát, a „béke” szót már az első szonettkoszorú harmadik verse „csalfa” szóra írja át, jelezve talán azt is, hogy éppen itt, a Piliszky-vers zárlatában érezhető némi megbicsaklása a versnek, pontosabban, itt erőltetetten és szó szerint szólal meg a hit eszméje. Annak is jele ez, hogy Balla D. Károly bár mindenben Pilinszkyhez hasonul, fenntartásai is vannak vele szemben. Feltétele ez annak, hogy ne oldódjon fel egészében Pilinszky poétikájában. Nem másolatok hát Balla D. Károlynak Pilinszky versére írott szonettjei. Eredetiek, olyan mértékben, amilyen mértékben egyáltalán lehetséges még az eredetiség eszménye. Pilinszky két szonettje József Attila kései önmegszólító verseinek nyelvi tapasztalatára épül és ugyanez a poétikai tapasztalat folytatódik Balla D. Károlynál is. Vagyis, Balla D. Károly nem lép ki a Pilinszky-vers vonzásköréből, és annak elődeit is számításba veszi. Egyszerre képzeli magát előzménynek és következménynek.

Nem lehet tudni, hogyan készülnek a szonettkoszorúk, először születik meg vajon a mesterszonett és csak aztán a tizennégy szonett, vagy fordítva történik, ahogyan a józan ész diktálná, hiszen a szonettek utolsó sora, mindig a következő első sora is egyben, ami folytonosságra figyelmeztet, arra, hogy a szonettek szorosan egybe tartoznak, egyetlen láncolatot képeznek. És ezen a láncolaton a versek összetartozását a mesterszonett bizonyítja. Balla D. Károly szonettkoszorújának esetében nem áll fenn ez a majdhogynem mondvacsinált dilemma. Készen van a két mesterszonett, mégpedig másnak a munkájaként, s ezután, majd hetven év múltával íródnak a „megelőző” szonettek. A magyar vers sok mindenen átesett a Két szonett megjelenése óta, egy időben erőre kapott a szonettezés is, Tandorinál, Bertók Lászlónál, másoknál, annyira, hogy Petri Görgy is bejelentette, nincs kedve szonettezni, miközben a szonett, a szonettek szépségeszménye a vers kötöttségeinek keretében hagyományként vált olvashatóvá, részint mint tekintély, részint mint ápolásra szoruló jelenség. Ezzel nem ért véget a modernitás, nem ment át „csupán” olvasmányba, jelenidejű a posztmodern írás korában. Ezt is bizonyítja Balla D. vállalkozása. Első pillantásra kimondottan posztmodern gesztusnak vehető másnak a versére verset írni, vagy más helyett verset írni. S az újabb magyar költészetben nem is ismeretlen gesztus. Tandori Dezső A becsomagolt vízpart című kötetének versei, Parti Nagy Lajos Grafitneszének darabjai, versszilánkjai, Kovács András Ferenc Kavafisz-fordításai és átírásai, más versei is, Báthori Csaba A lírikus 123 epilógja című Babits-parafrázisai, korábbról Weöres Sándor Pszichéje, de leginkább talán a Már nem sajog címen kiadott kortárs költőktől származó „József Attila legszebb öregkori versei” tekinthetők A Pilinszky-projektum előzményének, többek között abban is, hogy az eredetiség- meg az újdonság-eszmény megingatása mellett Balla D. Károly Pilinszky-projektuma egyértelműen bejelenti, Pilinszky műve a magyar költészeti hagyomány választható részévé vált, ráírható és beleírható a kortárs líra nagyonis változékony beszédmódja. Eközben nem kell eldönteni, kinek a hangját halljuk a versek olvasása közben, mert egyszerre halljuk Pilinszkyét és Balla D. Károlyét is.

 
Balla D. Károly

ELSŐ KOSZORÚ

Túl az egyhalálon

Csak fussatok hát, mint veszett ebek,
utol ne érjen jóslat, könnyü hála.
Úgy fussatok, a farkasok hadára
ne kelljen többé visszanéznetek.

Megnyílni készek már a fényterek,
a távolság is úgy feszűl, akár a
tél – tükörre így fagy rá a pára,
ha holtak lelke erre ténfereg.

Hát fussatok, mert futni édes álom!
Menekve látni túl az egyhalálon,
s elérhet így a harsonák szava,

ijesszen bár a menny kemény robajjal.
Csituljatok, ha nappal jön az angyal,
vonítsatok, ha gyilkos éjszaka.
 

Halk enyészet

Vonítsatok, ha gyilkos éjszaka
lopózik minden álmotok mögé,
sötéten súgva: lelketek övé,
övé a dal és minden ballada,

övé a mítosz, héroszok szava,
övé a bűn a tiltott fák tövén,
lidérces álmú láp fölött a fény.
S övé a had, a titkos armada.

De nappal nem kell félnetek az éjet,
ilyenkor béke van és halk enyészet,
a hűvös szél csak az, mi felrikolt,

akárha tévedt baglyot hordana,
ki tudja már, hogy jön idő, mikor
körülkerít a farkasok hada.
 

Az álmok szent pribékje

Körülkerít a farkasok hada
és hajnal-óra jön a dögmadárral
és vijjogása lesz a nászi gyászdal:
halállal végleg összeadd magad.

De veszni fog, ki majd magába fal,
mert tested telve szörnyü bűn savával.
A kárhozatba így tolul gyalázat:
mohók belében húsod megdagad.

Hát fuss! A széllel messze fussatok,
hisz ott, előbbre, arra fut a jog,
s egy mentő cikkely mindig feldereng.

Ám jön az álmok szent pribékje
és tőrbe csal a csalfa szóval: béke,
hogy fölkoncolja hitvány testetek.
 

Ki reggel megbocsáthat

Hogy fölkoncolja hitvány testetek,
elindult már a büntető felétek,
torolni minden balfogást és vétket.
Ki bűnét féli, teste megremeg,

akárha ráznák ártó szellemek,
vagy ajzó méreg marná, mák, beléndek.
Amint a vad, ha rácsvasak közt ébred:
így járja át a habzó rettenet,

és így vacog a messze száműzött
a fogva tartó hitványok között,
mikor a részeg kápó fölnevet.

Még nincsen itt, ki reggel megbocsáthat,
előbb még túl kell élni minden vádat –
hát sírjatok csak csípős könnyeket.
 

Talán egy tiszta arc

Hát sírjatok csak csípős könnyeket,
és vért izzadva oltsátok a lázat,
és marjon minden lelket lúgos bánat –
az önkínzásban teljen kedvetek.

Erény vagy vétek: végül egyremegy,
ha senkiben sincs már elég alázat
letörleni az édes álcamázat –
talán egy tiszta arc még feldereng,

talán majd elkerül a kárhozat,
tenyérből inna majd a szomju vad,
az ég meg egyre áldást osztana –

– de nincsen áldás most ez ég alatt;
a véges élet nektek: áldozat;
a végítélet nektek: harsona.
 

A lakoma

A végítélet nektek: harsona
és poklotok az egyre vágyott Éden.
Vendégül látnak élveteg ebéden:
„kenyér és bor”-t – jaj, itt ki osztana,

ahol az üdvök bűnné foszlanak,
ahol röhögni illik szent erényen
és megrendülni – legsúlyosabb szégyen.
Az áldozat is egyre hasztalan,

ha nincs karátja már az esdő szónak.
Az égi hang csak hitszegőket nógat
és nincsen már, ki böjtöt tartana.

Hitek barakkja éjre összedűl,
s a kéjre ajzott vésznek megzendűl
örök pokolra ébresztő szava.
 

A keselyű

Örök pokolra ébresztő szava
ha felhangzik a dögmadárnak, dermed
a friss halott és hallgatnak a mennyek.
A sors köröz és mintha hullana,

zuhan, akár ha sújt istennyila,
csőréből szerte csap a véres permet,
nem ismer bűnt és tétova kegyelmet,
begyében már az áldozat maga.

Ne bízzatok hát abban: lesz, ki hallgat,
s feloldja majd az átöröklött vétket
és üdvöt nyújt, mint ostyát s bort, felétek!

Madár ha vijjog, gondoljatok arra,
hogy alvilági induló lehet,
s az ördög fújja lelketek felett!
 

Kelepce

Az ördög fújja lelketek felett
az indulót, hogy hártyátok hasad!
Nagy érdemekből semmi sem marad
és ingyen egyik szent sem oszt kegyet.

Tudások fáján ősi bűn terem,
a törzsről véres, izzó lomb szakad,
habos pofával rácsot rág egy vad
s lidérces lángban ég a cinterem.

Vajon az ördög késztet ennyi átkot
vagy mégis mindez álmotok kalandja
és belső tűztől ég a csábos csapda?

Talán ezért is szór a szél zsarátot
és szívetek a jég azért nem védi,
hogy tudjátok meg, mit tesz egyre égni.
 

Patrónusod égen, földön

Hogy tudjátok meg, mit tesz egyre égni,
ha belső tűzben izzva izz a test,
és lángot vet a vérbe írt kereszt,
ha csók után a baj fokát kiméri.

Bocsánat nincs, a büntetés a régi,
halálnak érvényt ősi jog szerez.
Szemet utólag már ne is meressz
a szűzre – céda volt, ki élted kéri.

A sorsod: várni azt, amíg felöltik
halotti arcodat a maszk alá.
A sorsod: látni, mint rohan egy földi

patrónusod az oldozás után –
és kegybe véve hinni azt, hogy égi,
és eltaszítva tudni: el nem éri.

 

Pogányok jussa

És eltaszítva tudni: el nem éri
az oldozást a földi jótevő,
és megtagadva látni, tervet sző
az eltaszított múlt, a hit, a régi.

Pogányok tiltott mítoszát meséli
a földanya, a táltos fit szülő,
ölében ott a jog s az őserő,
amely a jussát rajtad számon kéri.

Milyen kiváltság óvna attól meg,
ami a révült testben ott remeg?
Miként lehetne angyaloknak mása,

akit a sámán dobja táncra fog?
Csalárd reménye sincs, hogy nyílni lássa
a bűvös szférát az, ki kárhozott.
 

A hírhozó

A bűvös szférát az, ki kárhozott,
az egyhalálban látni úgysem fogja,
s ha száz halállal halni küldi sorsa,
a vétke akkor is még fennforog.

Nem évül el a bűn, s a kámforok
sem hoznak álmot rád, hiába mondja
a biztos hírek mániás bolondja,
hogy űzetésben elkopik a jog.

Te küldjed el, ha járulna elébed,
és mondd neki, hogy mért is hordod vétked:
nem jártál ott, hol szólt az égi kardal,

s nem voltál ott, hol Úr haragja zengett
– de bárcsak lettél volna, mint az ember,
és bár lehettél volna, mint az angyal.
 

A kufár

És bár lehettél volna, mint az angyal,
olyanná lettél mégis, mint kufár,
aki a bajban üzletet kinál
hízelgő hangon, szenteskedő arccal,

de lelke ferde, nézése is kancsal
– nem kell a kegy, csak százalék, felár!
Hiába mennél, ő előtted jár,
s ha nem vigyázol, bűnödön rovancsol.

Reményed lesz a válthatatlan zálog
és rávesz majd, hogy árverezd halálod.
Már benned van a kalmár képű végzet,

vezérel, mintha lenne fővezéred,
igába hajt és mégis ő zokog:
időtlen malmot nyomni lesz sorod.
 

A mentelmi talár

Időtlen malmot nyomni lesz sorod
s mögötted áll majd fegyveres vezéred.
Szemedben nyákos árkok nedve réved,
fejed fölött egy tűzkerék forog,

akár a vérre szomjas napkorong.
Mezőkre hulló fénye egyre éget,
már lobbot vet a hemzsegő enyészet,
mikor a tájra szárnyak árnya ront.

Ma így ér el a rebbenések hűse,
ma gyilkos csőrök űznek tűzhalált, 
s a vert hadaknak büszke keselyűse

csalárdan zengő éteri malaszttal
borít reád egy mentelmi talárt,
mert földre buktál zúzott, sáros arccal.
 

Biztos árulás

Mert földre buktál zúzott, sáros arccal,
nem futhatsz már a tiszta álmokért.
A porba köpted szájadból a vért
s a nyúlós massza súlya most marasztal.

De nincs még késő! Állj fel égő daccal!
Lehet még áldott számodra a lét,
ha égi asztal adja étekét
és szentek tósztja mártírrá magasztal.

Ne légy az alku vásott álruhása,
ne add hitekre tépett lelkedet!
Szerződést köss a biztos árulásra

és kössetek ti mind, árva többiek,
csak így lehet a föld az égnek mása –
csak fussatok hát, mint veszett ebek.
 

Mesterszonett, I.


Csak fussatok hát, mint veszett ebek,
vonítsatok, ha gyilkos éjszaka
körülkerít a farkasok hada,
hogy fölkoncolja hitvány testetek.

Hát sírjatok csak csípős könnyeket,
a végítélet nektek: harsona
örök pokolra ébresztő szava,
– az ördög fújja, lelketek felett!

Hogy tudjátok meg, mit tesz egyre égni,
és eltaszítva tudni: el nem éri
a bűvös szférát az, ki kárhozott.

És bár lehettél volna, mint az angyal,
időtlen malmot nyomni lesz sorod,
mert földre buktál zúzott, sáros arccal.


(= Pilinszky János: Két szonett, I.)

 

MÁSODIK KOSZORÚ

Alkonyodik

De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél!
Töröld le nyúzott arcodról a vért.
Merítkeztél a sárban, s az elég.
A kínok mélyén toportyán keresgél

– lehet még lélek súlyosabb a testnél –,
s a kínált koncot kéjjel rágja szét,
akár ha tudná jósolt végzetét
ezen a bűnnel szembesítő estén.

És mégse nézz ma félve ordasokra,
mert élni fog, mit szomjuk élni hagy,
és halni kész, mit gyomrukba temetnek.

Csak könnyűséget hord el éjek sodra.
Te légy azon, hogy súllyal megmaradj.
S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek.
 

Ellentétel

S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek,
s ha jajszód fogytán, nyögnek majd a fák,
s hited ha elhagy, kétely foga rág,
miközben vársz a végleges kenetre.

S ha bűnöd nem volt, nem lesz, aki megvet,
s ha kincsed nem volt, elkerül a vád,
s ha véred elfolyt, érdemelt halált
is kérhet rád a hitre tért eretnek.

S ha veszni kész vagy, irgalom aláz,
s ha nyernél mégis, tétet nem találsz,
s a szűz ha szánna, úgy a céda vet meg.

S ha gyermeked hal, elkerül a gyász.
S ha angyal vagy, az ördög mond fohászt
a lelkedért, mit olcsó pénzen vett meg.
 

Az ígéret fonákja

A lelkedért, mit olcsó pénzen vett meg
a Rossz, ne mondjon senki gyászimát.
Nem hős, ki bűnt a sorsra hárít át,
mikor az égből kénesők erednek.

Fonákja érzik most a titkos rendnek,
amerre kóbor léted visszalát.
Ott lombbal földnek állnak mind a fák
és bő vizek a hegyre fel vezetnek,

hol várni fogsz a felmentő özönre.
Követsz galambot, hírrel hogyha jönne,
és elhiszed, hogy nem veszhet oda

az ígért föld, amit bár nem kerestél,
de honnan el nem vonzhat már soha
a csábító, – te megcsalt, árva testvér!
 

Új vadonba

A csábító, – te megcsalt, árva testvér! –
nem adja fel a győzött birtokot,
akár a végső pontig fogni fog,
bár érzi már az ámítások terhét.

Hatalma nincsen már a bűnös testén,
de lám: a titkos belső mondatok
kiáltják ki az aljas indokot,
halotti szennyek rejtekébe lesvén.

Az üdvre akkor lesz kész árva élted,
ha átszüremlik rajtad mind a kín,
ha égnek rajtad átöröklött vétkek

és erdőt hajtsz az ősbűn magjain.
Így térhetsz hozzánk, új vadonba veszvén –
– kitárt karokkal várunk, sok keresztény.
 

Cinkelt jeggyel

Kitárt karokkal várunk, sok keresztény,
és köztünk, megládd,  te is egy lehetsz,
és bódít majd a hit, mint könnyű szesz,
és szállhatsz majd a földi nyűgöt vesztvén:

más szenved érted ott az Úr keresztjén,
te megkapod, mit megkíván a test,
s ha buzgóságod többé nem ereszt,
nem csüggedsz majd a szép erények estén,

csak vállat vonsz, ha húgod céda lesz,
hisz utcasarkon árulsz te is lelket,
és nem ügyelsz a gondra, hogyha már

a messzi távol csalka fénye vár:
azé leszel, ki cinkelt jeggyel felvesz
a nagy hajóra, melyet egy cél kerget.

 

Csalt kegyek ragálya

A nagy hajóra, melyet egy cél kerget,
serényen szállj ma fel, és álruhád
a válladon csak könnyen vessed át –
köszöntsd az összes ott potyázó szentet.

Ne félj, hogy köztük egy is felismerhet.
Közös a vétek és közös a vád:
a bűnt közülük egy sem szegzi rád
– ki cinkosod, az mindenektől felment,

cserébe tőled várhat hallgatást.
Terjedjen így a csalt kegyek ragálya,
ma senkitől sem kell a vallomás!

S amíg a révbe ér az égi gálya,
a kételyre csak egy Igaz felelget
és egy szél hajt: a végtelen Lehellet.

 

Túlvilági mezsgyén

És egy szél hajt: a végtelen Lehellet,
és egy, mi zeng: az osztatlan Igék
terhétől mélyre horpadt ég,
amelyet egy-egy villám nyila mellett

a zajgó lélek kínja megemelhet,
ha kincset csillant csábitón a még
nem látott – ígért – túlnani vidék,
hová a bőség drága borjat ellett.

S ha célba ért a tékozló hajó,
szavalni fog a sok derék keresztény.
Akad, kit nem hoz tűzbe semmi jó,

csak suttog majd a túlvilági mezsgyén,
de lesz olyan, ki harsogja a szót,
ki lángra gyujt, fülünkbe zúgva zengvén.
 

Kiket halál toloncolt

Ki lángra gyujt, fülünkbe zúgva zengvén,
ki feltüzel s a szánkba jelszót ad
– velünk a végső harcban nem marad,
csak mást terel előre, önnön szennyén

nem gázol át: előtte díszemelvény
a feltornyozott bűn. Ő itt ragad,
s amíg szavára veszni száll a had,
őt gyávasága óvja, véres mellvéd.

Hát mért is lennénk bátrak mindenáron,
a foglyoknak is szép világ világol.
Most jobb lesz várni, várni csak a véget:

csörögjenek a láncok és koloncok! –
ne ríjatok, kiket halál toloncolt,
ne sírjatok, kiket kivert az élet.
 

A bűnök lényege

Ne sírjatok, kiket kivert az élet,
és száműzött a kényszerű halál,
maradt még dög a nyűvek asztalán,
ahonnan buzgón integet felétek

a bűnjelekre rákapatott féreg.
Úgy várjátok a Jóhír angyalát,
hogy közben könnyű prédaként aláz
a földig minden elfogadott bélyeg,

és minden csalfa önfelismerés.
Közöttetek csak egy legyen merész
kimondani a bűnök lényegét:

hogy tenni jobb, mint eltűrni a vétket
– bár lelketek legyen a könnyű tét,
ti rongyba burkolt, fáradt, hű cselédek.
 

Kényszerek hatalma

Ti rongyba burkolt, fáradt, hű cselédek,
kik ott feküdtök dúlt fedélzeten,
az önveszejtő érdek éhe nem
nyomasztja már a lelketek, mert érdek

se volt és nincsen önveszély, felétek
nem döfköd tőrrel már az értelem
s a szűzen fogant anya méhe sem
fogadná be a vétkes lelketek.

Kötözzön hát a bűnötök cölöpre,
így várjatok az Úrnak angyalára.
S ha megkísért a kényszerek hatalma,

levetne majd az árboc szálkás fája –
– de tartsatok ki, hozzá így kötözve,
de tartsatok ki, átölelve tartva.
 

Tépett hittel

De tartsatok ki, átölelve tartva
a megszokások ingó oszlopát,
így jutva el a gyűrt homályon át
a fényesebbnek látszó túlsó partra.

S ahogy a végzet álnokul akarta:
a felfútt álmok horpadt oldalán
lássátok meg az Úrnak angyalát.
S te, késve megjött küldönc, nézz a hadra:

ne higgy a hősnek, hogyha bőszen érvel
(csupáncsak formát töltő híg habarcs
a győzelemmel hencegők erénye),

és vessed meg, ki kérkedik hitével –
de mindenektől óvd és nagyra tartsd
a koldusabbat, azt, ki összetépte.
 

Sebzett talpak vére

A koldusabbat, azt, ki összetépte
vesztett hitét, azt sokra tartsd! Talán
az Úr is ott áll oldalán,
hét vakhitűt is áldozhatna érte,

mert várat rak majd rá, ha visszatérne
a kóborlások végső hajnalán
a legfényesebb csillagkép alá,
oda, ahol a sebzett talpak vére

utat mutat a megtérítő házba.
De addig hagyd az elveszett hitében,
hadd tudja úgy, hogy űzetett az Éden-

kertből örökre istentelen tájra.
Hit? Összetépte. Óvni így akarta
az életét, – mert ez segít a partra.
 

A jámbor

Az életét, – mert ez segít a partra –
már összetépte, és most úgy tekint
a múltjából a gyűrt időre, mint
ki alvó szegbe lépett készakarva.

A homlokára nem ül hűvös harmat
és nem csitul a stigmáján a kín
– de megkísérti újra és megint
a megbocsátás végtelen hatalma.

Övé lesz így az oldozások bűne.
S azért, hogy mások bűnét tűrve tűrje,
– mire az éjen átbúvik a fény –

övé lesz majd a bűntelenség vétke:
csak ezzel tudhat győzni csalt erényt,
és ez tanít a drága szóra: béke.
 

Visszajátszás

És ez tanít a drága szóra: béke,
és ettől nyílik majd az értelem
egy megtérítő nyirkos reggelen,
ha partra vet az isten verítéke. 

De kárnak ég a menny oly fényes kéken,
hiába emlék csak a rettenet,
mely kínzott ott a sós vizek felett,
hiába hinnéd, most már végre vége ¬–

mert úgyis érzed egyre legbelűl,
hogy nem csitult az ordasoknak szomja
és rátalálnak véres lábnyomodra:

– bután csak állsz, a lábad sárba hűl,
majd földre buksz az újrajátszott estén.
De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél!

Mesterszonett, II.

De nincs még késő! Állj fel, hogyha estél!
S ha könnyed sincs már, sírnak fönn a szentek
a lelkedért, mit olcsó pénzen vett meg
a csábító, – te megcsalt, árva testvér!

Kitárt karokkal várunk, sok keresztény,
a nagy hajóra, melyet egy cél kerget,
és egy szél hajt: a végtelen Lehellet,
ki lángra gyujt, fülünkbe zúgva zengvén:

Ne sírjatok, kiket kivert az élet,
ti rongyba burkolt, fáradt, hű cselédek,
de tartsatok ki, átölelve tartva

a koldusabbat, azt, ki összetépte
az életét, – mert ez segít a partra,
és ez tanít a drága szóra: béke.


(= Pilinszky János: Két szonett, II.)

---

Ungvár , 2004-2008

Kötetben megjelent: A Pilinszky-projektum, 2008




Lapszám: 2011.05.23

Címkék: vers irodalom



kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK SEO-Google
Tsúszó Sándor
BDK posztumusz

Napi blog






ELŐZŐ SZÁM címlapja

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok




    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált oldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    Google honlapoptimalizálás: első seo weboldal kereső
    pr-cikk elhelyezés, szöveg írás
    tartalom marketing weboldal

    Internet - Laptop - Számítástechnika

    első hely: laptop szerviz akku

    Alkatrész szervíz és webáruház - notebook akkumulátor töltők, tablet kijelző csere






    free counters




    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait lásd: Balla D. Károly - engedélyével jogszerű. -- BDK Online - webmagazin - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projektek témája: Teraszbeépítés - Budapest. Télikert gyártás, építés. Mobilmarketing: tömeges sms-küldés, kampány. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával a találati listán. - Télikertépítés - Terasz - SMS kampány". Tartalommarketing, arvisura, pirézek