VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo
íróság

személyes Ember, vállán madárral
| 2018.03 |
Aki repült már álmában, érezte a kettősséget: a megdöbbenést, hogy hát mégis, mégis sikerült, s e megdöbbenés ellenpontját, azt, hogy nincs is semmi természetesebb a világon, mint a repülés. Természetesség és megdöbbenés – ez az ambivalens érzés uralkodik el azon, aki Petróci Iván verseit kellő figyelemmel és odaadással olvassa - írtam valamikor az 1980-as években, amikor egy kétnyelvű közös verseskötetet terveztünk: kölcsönösen lefordítottuk volna saját anyanyelvünkre egymás 25-15 versét. | Két aktuális írásomban is megemlékeztem Ivan Petrovcij költészetéről, illetve inkább régvolt barátságunkról, amely jóval halála előtt megszakadt. Tovább
könyv Sajnálattal értesültek hibáikról
| 2018.03 |
A terjedelmét és kiállítását tekintve exkluzívnak számító kötet kárpátaljai szerkesztői (szám szerint hatan) sajnálattal értesültek arról, hogy több durva hibát ejtettek munkájuk során. Megfogalmazásuk azt sejteti, hogy ezekről a durva hibákról nem tudtak, hanem külön értesítették róluk őket. Vagyis eszerint hatuk közül egyikük sem tudta például azt, hogy én még élek (és nem haltam meg 2012-ben), illetve - és leginkább - arról sem hallottak hogy minden újraközléshez meg kell kérni a szerző, illetve a jogtulajdonos hozzájárulását. Na ja, ez Kárpátalján eddig sem volt szokásban (lásd Dupka kiadói működését)... - Szíves elnézését kérjük a durva hibákért. Megértjük a felháborodását. Mi magunk is megbotránkoztatónak tartjuk ezeket a tévedéseket. - írják röhejes levelükben. Tovább
íróság Buborékom a Klubrádióban
| 2015.05 |
Szemantikusan egymásra csúszó időkérgek... Bizony nem gondoltam volna, hogy Buborék c. versemet cirka 30 évvel a keletkezése után Heller Ágnes, a legjelentősebb élő magyar filozófusok egyike fogja értelmezni és magasra értékelni (leginkább esztétikai s nem bölcseleti szempontból) – ami azért így több mint hízelgő rám nézve. Tovább
jegyzet Egy szerény évforduló
| 2014.06 |
2014 májusában éppen tíz esztendeje volt annak, hogy újra NEM publikálok a Kárpáti Igaz Szóban. Azelőtt már volt egy 12 éves (!) önkéntes szilenciumom, de aztán 2003 tavaszán megtört a jég egy kedvező főszerkesztőváltás nyomán. Akkor 12 hónapon át elég sűrűn jelentkeztem, külön oldalam is lett a Hóvége mellékletben Múzsák és mázsák címen. Aztán újra elegem lett a lap hangneméből, nívójából... Egy blogomban az évforduló okán most újraközöltem akkori írásaimat. Tovább
könyv Az utolsó futamok
| 2013.09 |
Az immár hetedik kötetemet gondozó pécsi Pro Pannonia kiadónál megjelent második naplókönyvem. Az első az ezredforduló 7 esztendejét ölelte fel (1997-2003), ez a mostani pedig a 2004-2007-es időszakot. Azért éppen ezt, mert ekkor sok minden lezárult az életemben (például felhagytam mindenféle közszerepléssel) , ezt kívánja sejtetni a beszédes cím is - habár a könyyben éppenséggel Oscar Peterson utolsó zongorafutamairól esik szó. Tovább
személyes Egy „Írogatsz még?”-történet
| 2013.09 |
Szakmai körökben szeretnek emlegetni ilyen történeteket. Szerintem már közhelyszámba megy a megállapítás, miszerint a régen látott jóindulatú ismerős semmi mással nem tudja jobban megsérteni az írót, mint a címben szereplő kérdéssel. Annyian számoltak be ilyesmiről, hogy lett is belőle önironikus rovatcím a Literán… Tőlem talán most kérdeztek hasonlót. Tovább
íróság Kisinterjú a Gépnarancs ürügyén
| 2012.10 |
A Stockholmban élő Gergely Tamás egy időben az akkor főleg külső szerzőkre támaszkodó UngParty webmagazin legszorgosabb közreműködője volt, részt vett akcióimban, interjúkat készített. Most az utóbbiakból kötetet állít össze, ezért feltett pár új kérdést régi alanyainak. Nálam a Gépnaranccsal indított.
Tovább
irodalom Egy vers jelentésváltozása
| 2012.10 |
Ennek a versnek, bizony, története van. Meg utóélete. Talán mindkettő érdemes arra, hogy elmondjam. Keletkezésének körülményeibe és néhány műhelytitkába most beavatom hát a Nyájast, aztán pedig elmesélem azt is, hogyan és miként lett a versnek az eredetitől gyökeresen eltérő „forradalmi" jelentése egy szerkesztői belelátás kései elfogadása nyomán. Tovább
személyes Kikkel nem vagyok azonos?
| 2012.03 |
Nem tudok azonosulni azokkal, akik sérelmi magatartásból, történelmi nosztalgiából és a közösségi sorsverés létélményéből táplálkozva építik fel életművüket.Ha a mostohaság folytonos felpanaszolása és a mégis kitartás fogcsikorgató pátosza képezné a kárpátaljaiság legfőbb ismérvét, akkor én valóban nem tekinthetném magam kárpátaljai írónak. Tovább
személyes Nevemben a Dé
| 2012.03 |
Évtizedek óta kérdezgetik: mit jelent nevemben a D betű. A mind baráti társaságokban, mind közelebbi-távolabbi rokonok körében, mind – és leginkább – irodalmi találkozókon évtizedeken keresztül elhangzó kérdés végül is kimunkált bennem néhány jól használható választ. Hogy melyikben mennyi az igazság, azt nyájas olvasóimra bízom. Tovább
íróság BéDéKá, a posztumusz író
| 2012.01 |
A regénybeli kijelentést nem szándékoztam magamra vonatkoztatva azon valóságosságában érvényesíteni, de ötvenedik életévemet betöltve függőben sem hagyhattam hősöm elhatározását: a nem annyira internetes heccnek, mint sokkal inkább egyfajta morális cselekedetnek szánt virtuális öngyilkosság és a posztumusz mivolt felvállalása a legmegfelelőbb gesztusnak látszott. Tovább
irodalom Megannyi büszke dimenzió
| 2012.01 |
Regényem könyv alakú megjelenése adott visszamenőleg is értelmet az eredeti intertextuális kísérletnek, ugyanis a nyilvánosság elé tárt végszöveg – ebben egészen biztos vagyok – láthatatlanul, hiányuk révén is tartalmazza az ajándékba kapott eredeti mondatokat. Belőlük erednek az idegen nyelvekben is kultúrákba gyökerező szálak – ezzel teremtve meg számomra a Tejmozi valódi otthonosságát. Tovább
irodalom Életéhség - interjú, ART.CO
| 2011.11 |
„A nyelv egyszerre fizikai realitás és transzcendens absztrakció, és épp ez a jellege teszi lehetővé, hogy írói fikcióim révén a létezés mélyrétegeibe behatoljak ... miközben naponta megélem magyarságomat, aközben még nyelvi és kulturális értelemben sem szívesen kerítem körbe magamat a nemzet fogalmával.” Tovább
könyv Tejmozi: részlet, borító, fülszöveg
| 2011.09 |
Hangütésében, meseszövésében erőteljesen elüt két korábbi regényemtől. Ha azokat posztmodern trükkregénynek ítélte a szakma, akkor ez hagyományos, akár történet-központú prózának is nevezhető. Ugyanakkor megírásának előzményeit tekintve mégis egy ízig-vérig posztmodern interakcióból nőtte ki magát. Tovább
íróság Válogatott halálaim
| 2011.08 |
Íróként harminchárom éve foglalkoztat a halál. Leginkább a sajátom. Alighanem költővé is akkor avatódtam, amikor két korai versemben először néztem szembe a megszemélyesített Halállal, aki az első versben kaszáját barátságosan meglóbálva köszön rám – és én ismerősként üdvözlöm. Az Életnek viszont be kell mutatkoznia, őt nem ismerem, s fel is üvöltök, amikor galambjait vállamra ülteti. A második vízió: Tovább
irodalom Bodor Béla és Agnosztosz theosz
| 2011.08 |
Halálának első évfordulója szomorú alkalom arra, hogy felidézzem néhány beszélgetésünket, levélváltásainkat különböző irodalmi ügyekben, a vele készített interjúmat, könyveit, a munkáinkról írt kritikáit… És a halálakor átérzett hiány. Akkor ezt írtam blogomban: Tovább
jegyzet Az Ung-parti bulváron
| 2011.07 |
Nem mindennapos esemény, ha az ukrán elnök Ungvárra látogat. Volt is előtte nagy sürgés-forgás, készülődés. Gyorsmunkában csinosítgatták a várost, felmosták a sugárutat, még a kátyúkat is betömdösték, igaz, leginkább csak a várható elnöki nyomvonal mentén. A kátyúkkal számoltak, de a kutyákkal nem… A történtekről, ukrán hírforrásra hivatkozva, legnagyobb kárpátaljai hírportálunk e szavakkal számolt be: Tovább
íróság Mi legyen a Tejmozi fülén?
| 2011.07 |
Jólesik leírni: harmadik regényem... Most újraolvastam a Tejmozi 240 ezer karakternyi kéziratát. Tettem ezt igen ünnepélyes alkalomból: a kiadó szerkesztője elküldte észrevételeit. A szöveg egészéről igencsak kedvezően nyilatkozott, és igazítani valót sem talált túl sokat. Tovább
személyes Csönge, Weöres
| 2011.06 |
Jóval a születése előtt eldöntöttük: ha lány, akkor Csönge. Illetve Csenge. Illetve mégis Csönge. Kicsit bonyolult… A Ladó-féle utónévkönyvben akkor csak Csenge alakban szerepelt – mint Magyarországon anyakönyvezhető név. (A mostani hivatalos jegyzékben egyébként már a Csönge is benne van.) Tovább
íróság A dadaista dadogás
| 2011.06 |
Egy félig-meddig elfelejtett versemet keresve lapoztam fel épp húsz évvel ezelőtt megjelent kötetemet. Számos formai érdekességet találtam benne: költői indulásom avantgárd-beütésű kísérletei.
Tovább
íróság Tarkovszkij és az enjambement
| 2011.06 |
Nemrégiben egy friss internetes lelet okán idéztem fel csaknem elfelejtett versemet és keletkezése körülményeit. A szöveget akkor, nem kis meglepetésemre, húsz évvel ezelőtti kötetemben sikerült megtalálni. Tovább
személyes Ellengondolkodás
| 2011.05.23 |
A tanítványom, akit hetente másfél órán át részesítek műveltségi okításban, miután türelmesen végighallgatta Arany János balladáit boncolgató kiselőadásomat, azonnal mellemnek szegezte a kérdést: az hogy lehet, hogy nekem egyáltalán nincsenek példaképeim, és különben is, mit értek azon, hogy ellengondolkodás? Mondjak példákat, mert nem érti. Tovább

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:



Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.