Kierkegaard, Bergson, Heidegger, Semmi

Késő-kamaszkori jegyzeteim füzete akadt a kezembe: megjegyzéseim filozófusok felfogásához, nézeteihez. Persze tudni kell, én 24 éves koromig voltam kamasz, megállapításaimat tehát nem tinédzserként tettem, hanem huszonévesen - így is meglepő, hogy zöldfülűként milyen merészen nyilatkoztam a gondolkodás géniuszairól.

Három rövidebb és egy hosszabb részlet a jegyzetfüzetből (az utolsó esetében a nyelvi megfogalmazáson egy keveset javítottam.

A kierkegaardi szubjektum nem úgy és nem azért tételezi a külvilágot, hogy birtokba vehesse, hanem azért, hogy a tőle való abszolút különbözőségét kifejezze.

Bergson eszi és issza az időt, míg Heidegger ki sem veszi a vitrin üvege mögül. A bergsoni idő sűrű párát ereszt és bebugyolálja a fázó lelket, Heidegger ideje üresen kong, mint egy visszhangos spekuláció. Bergson éli az időt, Heidegger túlélni próbálja.

Heidegger nem képes megragadni a dolgok egészét. Nem hálóval fog halat a fogalmak káosztengerében. Módszere az, hogy kiválasztja a fogalmak jelentéstartalmának egy érzékeny pontját, abba horgot akaszt, s kiszemeltjét kis részjelentésénél fogva húzza az értelmezés partjára.

Heidegger Semmi-felfogásának a részleteiből számomra leginkább egy felettébb magasrendű, a puszta logikai képtelenségen messze túlmutató ellentmondás-egész látszik összeállni. Eszerint a Semmi lényege abban mutatkozik meg, hogy a feléje, a Semmi megismerése felé vezető út, miközben haladunk rajta, szükségszerűen felszámolja azokat az ismereteket, amelyeket haladtunkban szereztünk. Ennélfogva a Semmi megismerésének a folyamata magának a megismerhetetlenségnek az attribútumává válik, s így valamely célra vonatkoztatva épp a célra-vonatkoztatottságot teszi lehetetlenné. Azaz a Semmi megismerése nem azért lehetetlen, mert a Semminek a megismerhetetlenség az ismérve, hanem azért, mert a Semmi-megismerés folyamata önfelszámoló jellegű.
    Ha azonban igaz az, amit a fentiekben megállapítottunk, akkor igaznak kell lennie éppen a fenti megállapításunkra nézve is, mivel az sem egyéb, mint a Semmi-megismerés útján szerzett ismeret. Így tehát a megismerési folyamat önfelszámoló jellegére vonatkozó ismeretünk szintén felszámolás alá esik, s mint ilyen, semmisnek tekintendő.
    És itt még nincsen vége, mert ennek a semmisségnek a felismerése szintén nem egyéb, mint a Semmi felé vezető úton szerzett ismeret, ekként azonban csakúgy a felszámolás hatálya alá esik, mint korábbi ismereteink. S hogy szintén az alá esik, az megint csak egy újabb ismeret, és ismét felszámolásra kerül. És így tovább.
    Ha ezt belátjuk (és belátásunkat sem vonjuk ki a fentiekben vázolt önpusztító folyamatból), akkor arra a szintén felszámolandó felismerése jutunk, hogy a Semmi akként emelkedik gondolkodásunk piramis-csúcsára, mint a felőle való gondolkodás önhalálra ítélt, végtelen sokasodású ősprincípiuma.
    Mindez azonban már nem filozófia, hanem költészet.

A fentieket évekkel később egy előadásom vázlatában így fogalmaztam meg:

A Heidegger szerint értelmezett filozófiai Semmiben elidegeníthetetlenül benne foglaltatik annak elsődleges elfogadottsága, hogy el lehet a Semmihez jutni anélkül is, hogy appercipiálnánk azokat a roppant összetett szerkezetű jelenségeket, amelyek a Létezőt mint egészet megnyithatnák előttünk. A heideggeri Semminek eszerint csak úgy lesz jelentősége, ha semmissé teszi azon jelenségek és kérdések lényegét és értelmét, amelyekkel a Semmi keresése során találkozunk.

Lapszám: 2011.07

Címkék: jegyzet bölcselet

kinyomtatom!

oldal tetejére

Balla D. Károly webmagazinja

Napi blog

AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Új webhelyem:

Csatlakozz:

Főbb blogjaim

Főbejáratok

SEO-szerviz

Google első hely

Tartalommarketing

Állandó oldalak, SEO-posztok