Egy korábbi blogbejegyzésem képezi az előzményét a pozsonyi Új Szóban 2012. november 2-án megjelent írásomnak, amelyet másnap a blogomban kis aktuális jegyzettel egészítettem ki.

Ukrajna válassztott

Ukrajna választott. Magának. Csillagot nem, mert az nem volt se égen, se földön. Választott hát abból, amiből lehetett.

A szegény ember vízzel, a még szegényebb az ukrán politikai paletta kínálatából főz. És aztán eszi néhány évig, különösebb zokszó nélkül. Már az is öröm, ha nem kopik fel az álla.

Nagykorúságomtól kezdve hosszú ideig mindig minden országos és helyi választáson részt vettem, lévén a Szovjetunióban ez többé-kevésbé kötelezőnek számított, és a lakosság 99,9%-a engedett ennek a nem túl erőszakos, de határozott pressziónak. A független Ukrajna megalakulásával a szavazási kényszer megszűnt, és én boldogan gyakoroltam az állampolgári felelőtlenséget. Gondoltam, ha eddig tékozoltam, ezután inkább megtartom magamnak a voksaimat. A néphatalom gyakorlásának az a kecsegtető perspektívája, hogy a sok rossz közül módom van a legkisebb rosszat választani, kevésbé bizonyult vonzónak, mint az önhitt gesztus, hogy kijelenthetem: ami ebben az országban történik, ahhoz én soha nem adtam a nevemet.

Pedig hatéves szünet után most újra lesz magyar képviselő az ukrán parlamentben. Ami természetesen örvendetes. A dolog szépséghibája annyi, hogy az illetőt Gajdos Istvánnak hívják, akiről nehéz feltételezni, hogy valaha is az ukrán hatalmi szférához kapcsolódó üzleti érdekek és pártérdekek fölé tudná helyezni a magyar közösség érdekeit. Összeegyeztetésükre viszont kétségtelenül tett és tesz dicséretes erőfeszítéseket, így szereplésének vannak pozitív hozadékai. Nehéz megjósolni, most majd mekkora lesz a mozgástere, lévén nem magyar színekben szerzett mandátumot, és még csak független sem lehet. Ugyanis az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökét nem saját formációja, hanem a most kormányzó és kormányzati pozícióban megmaradó Régiók Pártja indította a választáson, befutó helyet biztosítva számára. A Viktor Janukovics fémjelezte párt nem adta olcsón a 74. pozíciót: cserébe az UMDSZ sehol nem állított egyéni jelölteket, ehelyett a Régiók Pártjának ukrán jelöltjeit támogatta, három körzetben éppenséggel az ellenlábas KMKSZ magyar jelöltjeivel szemben. Utóbbiak esélytelenül indultak, de a vártnál is rosszabbul szerepeltek. Nem csupán arról van szó ugyanis, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és két alelnöke egyéni jelöltként alulmaradt az ukrán riválisokkal folytatott nemes küzdelemben abban a három választókörzetben, amelyben a magyar lakosság részaránya számottevő (de nem képez többséget), hanem arról, hogy a rájuk leadott voksok mennyisége azt mutatja, a kárpátaljai magyarok nem állnak mögöttük, erős többségük nem szavazott rájuk, így az élmezőnytől jócskán leszakadva 10% körüli vagy az alatti támogatottsággal a 3., 4., 5. helyen végeztek. A szavazatarányok településenkénti megoszlása arra is következtetni enged, hogy alkalmasint még saját tagságuk sem adta rájuk a voksát maradéktalanul.

Mindez egyenes következménye a KMKSZ hosszú évek óta tapasztalható önérdekű működésének, megosztó és kirekesztő magatartásának. Annak, hogy vezetői akarják megmondani, ki a jó magyar és ki csupán a „magyarul beszélő”, ők igyekeznek lefedni és kisajátítani a „magyar ügy” egészét, és ők kívánják élvezni a magyarországi támogatások nyújtotta összes előnyt: anyagiakat és adminisztratív jellegűeket egyaránt (utóbbiak közül talán elegendő megemlíteni azt, hogy a vízumigényléshez szükséges garancialevelek kiadásának a jogát a szervezet saját befolyásának a növelésére használja). És ha már az anyaország szóba került: a KMKSZ-jelöltek alulmaradása és a lakosság tőlük való elfordulása annak ellenére következett be, hogy a Fidesz–KDNP vezette magyar kormány kizárólag az ő szervezetüket tekinti partnernek, és a kampány idején is látványosan mellettük állt (személyes megjelenések, nyilatkozatok...). Kovács Miklós KMKSZ-elnök a kampányfilmjében is hangsúlyosan Orbán Viktor társaságában mutatkozik. Ám úgy látszik, az itt élőket most még a magyar állampolgárság megszerzését is lehetővé tevő politikai erők efféle gesztusai nem hatják meg. Sőt. Nem nehéz párhuzamokat vonni. 2010-ben Szlovákiában az Orbán Viktor vezette pártszövetség erőteljes támogatását élvező Magyar Koalíció Pártja nem került be a parlamentbe, míg az árulónak bélyegzett Híd ehhez elegendő szavazatot kapott. 2011-ben a romániai parlamenti választási kampányba beavatkozva a Fidesz csak gyengíteni tudta az RMDSZ ellenében létrehozott Magyar Polgári Pártot. Úgy fest, a „Támogasson téged Orbán Viktor” nem tartozik a szívből jövő jókívánságok közé.

Új Szó, 2012. 11. 02.

Azt talán mondanom sem kell. hogy a KMKSZ korifeusai természetesen nem saját magukban keresik a hibát, hanem mindenki és minden másban, például abban, hogy ukrán pártok és jelöltek megvásárolták a magyarok szavazatait. Igen, valóban voltak olyan esetek, hogy “támogatást nyújtottak” a leendő szavazóknak (első kézből értesültem ilyenekről) – de a szavazófülke magányában mindenki maga dönthetett a voksáról. Ha azt mégsem a magyar jelöltre adták le a magyar választók, az részben azt jelenti, hogy valószínűleg amúgy sem szavaztak volna rájuk, vagy ha talán mégis, akkor a KMKSZ jelöltjei még 100-200 hrivnyát sem értek a  szemükben  (3-6 ezer Ft). Ezek az esetek egyébként valószínűleg nem sokat változtattak a leányzó fekvésén, hiszen a harc az esélyes ukrán jelöltek közt folyt (az esélytelen KMKSZ-jelölteket senki nem gondolta igazi riválisnak). Ha tehát a felsült jelöltek és maradék híveik most a voksukat eladó választóikat hibáztatják, azzal semmi mást, csupán a saját értéktelenségüket bizonyítják.

Arról pedig, hogy Kovács Miklós KMKSZ-elnöknek mi a véleménye a kárpátaljai magyarokról, híven tanúskodik a halottak napja alkalmából közzétett cikke, amelyből a szóvirágok és képzavarok ellenére is kiolvasható a súlyos kegyeletsértés és a mély lenézés:

Az idén azonban a nemzet elmúlásának gondolata a színmagyar falvak temetőit is belengi. Azokat még inkább. Az eladott szavazatokért kapott pénzből vett gyertyák fénye a nemzethalál árnyékát veti majd szerteszét. Baljósan világítják meg a holt lelkeket, akik azt hiszik, élőként járnak a holtak közt. Eladott lelkük már nem az övék, még jámbor gondolataik is hamisak, cselekedeteiken átok ül. Őseik forognak a szolgaföldben, amivé árulásukkal hazánkat tették, utódaik nem beszélnek majd magyarul, de mielőtt végleg elfelejtődnének, hozsánnát zengenek a elnyomóiknak.

Kovács Miklós

Aki ilyen otromba bunkóságot (és súlyos valóságtorzítás) követ el, az nyilván sokallja a rá adott szavazatokat: legközelebb ennyit sem akar kapni.  Nem is fog – ha egyáltalán el mer még indulni, és nem fél attól, hogy vasvillával kergetik ki a magyar falvakból.

(nov. 3.)