Példaképek nélkül

A weboldal optimalizálás nyomán mára kételkedő és tépelődő emberré váltam. Iróniába oltott illedelmes cinizmusom, a látható jelenségek visszája, rejtett abszurditása iránti érdeklődésem, a dolgokat ellenkezőjükkel együtt elfogadó szemléletem valahogy soha nem engedte, hogy vezércsillagok mögé sorjázzak.

Az ellenkező irányba

Kevés gyűlöletesebb dolgot tudok elképzelni, mint egy példaképet, amely rám telepszik erőszakos tökéletességével.

Abban, hogy olyan vagyok, amilyen, sokkal nagyobb szerepe volt az általam negatívnak tartott példáknak, mint azoknak, amelyeket követendőknek gondoltam. (Már egy korai versemben ezt írtam: „Könnyen rád találtam, szerelmem, / új síkban, új almafák alatt, / csak a nyilakat kellett figyelnem, / amelyek ellenkező irányba mutattak.”) Kamaszkori világra-eszmélésemtől kezdődően mindig inkább azt tudtam, mi az, amit nem akarok, mit kell elkerülnöm, mitől kell távol tartanom magam, mivel nem szabad azonosulnom, mit nem ajánlatos elfogadnom, mit kell megtagadnom, mivel felhagynom, miből kilépnem. Ahogy gondolkodásomban elértem bizonyos önállóságot , attól kezdve tudatosan soha nem követtem eszményeket, nem igyekeztem megfelelni magatartási vagy cselekvési modelleknek; ellenkezőleg: kialakítottam magamban az ellengondolkodást, a szembefordulást, a kételkedést. Amennyire vissza tudok emlékezni, csak igen rövid ideig voltak fenntartás nélkül elfogadott ideáljaim, de ezeket is sokkal pontosabb szerelmeknek nevezni, mert a vonzalmak érzelmi hőfoka messze felülmúlta az értelmi kötődést (lett légyen szó akár személyekről, akár filozófiai rendszerekről, akár művészeti irányzatokról).

A dolgok közvetlensége

Mára kételkedő és tépelődő emberré váltam. Iróniába oltott illedelmes cinizmusom, a látható jelenségek visszája, rejtett abszurditása iránti érdeklődésem, a dolgokat ellenkezőjükkel együtt elfogadó szemléletem valahogy soha nem engedte, hogy vezércsillagok mögé sorjázzak, hogy kész, előre gyártott szerepekkel azonosuljak. A kijelölt fényes sugárutaknál mindig többre becsültem a tekergő ösvényeket, és soha nem bántam, ha utamon el-eltévedtem, mint ahogy azt sem, ha valami szellemi kaland után vissza kellett fordulnom egy zsákutcából.

Az eszményektől, példaképektől, ideáloktól történt tudatos távolságtartásomnak köszönhetően értem el hosszú évtizedek munkájával, hogy mindenféle kínálkozó világnézettől is sikerült megszabadulnom. Szenvedélyesen szeretek valamit tudni, de közben rajongok a megtudhatatlan sejtelmekért, és mindig katarzist okoz, ha fuvallatával megérint az, ami értelem és tudat előtti, alatti és feletti. Egytől óvakodom: hogy akár tudásomat, akár képzeletemet-sejtelmemet, akár azt, ami a tapasztalaton túlról megérint, azt valamiféle koncepció, valamiféle eszmerendszer, ideológia, vakhit elhomályosítsa. Vagyis: igyekszem elkerülni, hogy a dolgok közvetlensége és énközém kész struktúrák férkőzzenek.

Nincs megmerevedett és öröknek képzelt értékrendszerem sem. Hogy mi a jó és mi a rossz, mi az értékes és mi a hitvány, mi az igaz és mi a hamis, azt soha nem valamilyen eleve birtokomban levő etalon alapján állapítom meg, hanem a dolgokat a maguk jellege által is befolyásolt vizsgálódással az adott körülmények között és az adott percben igyekszem megismerni.

Semmi sem igaz

  

---

kinyomtatom!

oldal tetejére