VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo


Újranézve: Jadviga párnája

Amikor májusban sugározta az egyik ritkán nézett (ergo közszolgálati) tévécsatorna, gondoltuk, megnézzük. Lassan másfél évtizede annak, hogy először láttuk, ideje felidézni, hiszen ezalatt ki is mosódott az emlékezetünkből. Persze a sztori az élt még élénken, de a film keltette benyomások már elhalványodtak. Talán mert nem is voltak túl erősek.

az önigazoló büszkeség és magát megtagadó alázat megrázó drámája

Nekem úgy rémlik, hogy akkor nem tetszett különösebben Deák Krisztina 2000-es alkotása. Még nagyon erős volt a könyv hatása, ereje. Závada Pál 1997-ben megjelent regénye a maga műfajában igen különleges és jelentős művészi teljesítmény. Egyedülállósága talán abban rejlik, hogy sajátosan keveredik benne a szociográfusi szemlélet és a posztmodern alkotásmód. Előbbi a szerző szakmai indíttatásából fakad, utóbbi írói-művészi felfogást tükrözi. E kettősség egyebek mellett azt is eredményezte, hogy a regényt elsősorban szövegesztétikai alkotásként értelmeztem, miközben a nép- és társadalomrajzi értékek fölött bűnös módon elsiklottam, mi több, maga a történet is háttérbe szorult nálam, elhalványította a szövegiség. Ezt a nagyon kimunkált, bonyolult, konstrukciójával lenyűgöző és stílusbravúrként is felfogható szövegszerűséget viszont a filmben hiába kerestem. Sem a naplóműfajból származó belső vívódások és hol megvallott, hol bevallatlan meghasonlások nem jöttek át, sem a „Jadviga beleír” posztmodern gesztusa nem érvényesül (a fiútól származó, harmadik beleírói rétegről már nem is beszélve) – holott ezek a regényben a folyamatos újraértelmezés lehetőségét kínálják, illetve azt, hogy a ténylegesen megtörténtek mind hitelesebb (de mind reménytelenebbül kusza) egymásutánjában valahogy mégis kiigazodjunk. Ezekhez képest a film nekem akkor túl lineárisnak, túlságosan történés-központúnak tűnt.

Mindezt most azonban gyökeresen másképpen láttam. A film megrendítő erejű művészeti alkotásnak mutatta magát.  Nyilván ez volt, ilyen volt tíz egynéhány évvel ezelőtt is, épp csak akkor regényadaptációként néztem és nem filmes műalkotásként. Most ekként nyűgözött le. Micsoda karakterek, micsoda színészi játék! Ilyen érzékenyen, ennyire plasztikusan bemutatni az emberi viszonyok összetettségét! Ilyen ízléssel és ennyire hitelesen ábrázolni az élet minden szegmensét: a történelmi háttértől és a társadalmi viszonyoktól kezdve a családtörténeten át az intim szerelmi jelenetekig.  Sodró erejű, magával ragadó film a Jadviga – nagyot alakító két főszereplővel! Tóth Ildikó akkor vonzóan gyönyörű és akkor taszítóan rút, amikor szerepe megkívánja, akkor elutasítóan érzéketlen és akkor ellenállhatatlanul szenvedélyes, amikor kell, akkor igazul meg öntörvényűségében, amikor ezt a leghitelesebben történhet, és akkor vész bele a csalásba és csalatásba, amikor ez a legmegrendítőbb. Kivételes tehetséggel formálja az akkor még főiskolás Bodó Viktor a szenvedélyétől fűtött ifjú férjet, kíméletlenül lépdel végig a személyiségéből fakadó minden bűnön és erényen. Örökös meghasonlásban vergődő szerelmi kettősük az önigazoló büszkeség és magát megtagadó alázat megrázó drámája.

Izzó játékukat szépen egészítik ki a további szereplők. Kiemelkedik közülük az öreg intézőt, Gregort játszó Djoko Rosić nagyszerű alakítása. (Hogy valami negatívumot is említsek: valószínűleg nem a remek Újlaki Dénes és nem a kitűnő Marián Labuda tehet róla, hogy klisészerűre kellett formálniuk alakjaikat. Nekem kicsit egyoldalúnak tűnt az anya-anyós szerepe is (Csomós Mari), itt sem a színészi játékkal, hanem a karakter egysíkúságával volt kis bajom.)

További nagy erénye a rendezésnek az erőteljes, de nem tolakvó képiség. Az ábrázolt világ és az adott környezetben zajló, gyakran durvaságig nyers jelenetek többsége alkalmat adhatott volna valamiféle tobzódásra, túlexponálásra – ezzel szemben a „néprajzi környezetből” (népviselet, tánc, ló, hímzett párna…) épp annyi látszik, amennyi a hiteles ábrázoláshoz szükséges, de nem túlságos; mint ahogy az emberi szenvedélyek és vergődések sem kapnak túlzó hangsúlyt. Az expresszivitás csuprát fenékig ürítette Deák Krisztina, de a hatásvadászat bödönébe bele sem szagolt, kivételesen finom ízléssel és bizonyos költői emelkedettséggel rendezte meg a legnaturalistább jeleneteket is.

Szép esténk volt tegnap.

> több film


Jadviga Párnája. Magyar filmdráma, 2000. Závada Pál regénye alapján rendezte: Deák Krisztina. Forgatókönyv: Deák Krisztina, Závada Pál, zeneszerző: Selmeczi György, operatőr: Balogh Gábor, díszlettervező: Romvári József, jelmeztervező: Szakács Györgyi, vágó: Csákány Zsuzsa. Szereplők: Tóth Ildikó (Jadviga), Bodó Viktor (Ondris), Roman Luknár (Franci), Csomós Mari (Mamovka), Djoko Rosić (Gregor), Ónodi Eszter (Irmus), Fesztbaum Béla (Buchbinder Miki), Marián Labuda (Bacovszky pap), Ujlaki Dénes (Szilágyi), Majsai-Nyilas Tünde (Anci), Csányi Sándor (Rosza Pali).



Lapszám: 2014.06




kinyomtatom! oldal tetejére

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:


Frissek a rovatban:

Hasonlóak:


Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.