|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A kisstílű akarnok figurája Részletesebbet igen, tárgyilagosabbat és árnyaltabbat is olvastam már. De szenvedélyessége mellett is ennyire telibe találó elemzést még nem olvastam Orbán Viktor karakteréről. Hajszálpontosan kirajzolódik a kisstílű akarnok figurája, aki egy országot próbál szerezni magának, hogy kisebbségi komplexusait kompenzálja, aki megittasul saját beszédeinek hazug pátoszától és aki az akaratának alávetett elvtelen talpnyalók hajbókolásától és a sikeresen becsapott tömegek tapsától infantilis hatalommámorba szédül olyannyira, hogy elveszti valóságérzékelését és harci szenvedélyének kiélésén túl semmi sem érdekli. Illetve talán már az se igazán. Ám mindemellett a szerző – mély tisztelet Mester Iván egyetemi docensnek – természetesen figyelmeztet arra, hogy el kell jönnie a kijózanodás pillanatának, de „amíg nincs választási alternatíva, addig úgy tűnhet, OV mindent túlél.” Mielőtt néhány fontos passzust idéznék a NOL.HUn megjelent, stílusában is remek írásból – A páciens neve: Orbán Viktor – egyetlen saját meglátásomat ide illeszteném, inkább csak a cikkhez fűzhető gyors kommentként. Az utóbbi hónapok történéseit végiggondolva nekem olykor az a benyomásom, hogy minden látszat ellenére Orbán már nem a győzelemre játszik. És nem is a túlélésre. Tudat alatt bizonyosan érzi a vesztét és tisztább pillanataiban talán szintén felsejlik előtte, milyen súlyos bukás vár rá. Esetleg még tudatosul is benne, hogy amit sorozatosan tesz, azzal felgyorsítja saját maga szellemi összeomlását és valószínűleg rendszerének a bukását is. De már nem tehet mást, mert skorpióvá lett, és a skorpió akkor is halálos mérget ereszt a békába, ha az éppen szívességet téve neki a folyón viszi át. Orbán már nem akar a túlpartra jutni, de még megpróbálja kiélvezni a halálos csípés minden minden mozzanatát. És akkor pár idézet:
Ajánlom meglátogatásra ezt a weboldalt is: Frissítésdecember 9. A Facebookon Horkay László református esperes megintett, hogy: Meg van írva: “Néped vezetőit ne átkozd!” Reagáltam azzal, hogy átkozásról szó sincs, bírálatról annál inkább. Jött a következő kioktatás egy szintén református oktatótól: minden hatalom istentől való aki tehát a hatalomnak ellenáll, ítéletet von magára. Mindez persze szintén az “írva vagyon” jegyében. Szokás szerint ezek a derék reformátusok bibliai idézetek nélkül nem tudnak vitatkozni, saját gondolat híján mindig kéznél van egy Róm vagy Mt vagy ApCsel. Arra a kérdésemre hogy Sztalin vagy Hitler hatalma is istentől való-e, eléggé zavaros választ kaptam, mint ahogy a vitába bekapcsoló opponensük felvetéseire is nagyjából mindig ugyanoda lyukadtak ki. Egy ideig kimaradtam a láthatóan értelmetlen diskurzusból, végezetül pedig ezeket írtam be:
Kis csend következett, majd azért valaki csak beszólt, hogy „Szégyeljem meg magam”…, az kedves költőtársam, talán békítőleg, ez írta: …a keresztények nem mind gondolkodnak így! Válaszom:
Lapszám:
2014.12
|
• BDK • Honlap-SEO: keresőoptimalizálás • Elhunyt Balla D. Károly Napi blog
AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma
Csatlakozz:Frissek a rovatban: Friss szám Korábbi számok Frissek: Főbb blogjaim
Főbejáratok
SEO-szerviz
aktuális keresőoptimalizált weboldalak: Google első helyHelyezés javítás, honlap optimalizálás honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás Google honlap optimalizálás: seogoogle helyezés, seo jelentése honlap pr cikk link építés - google optimalizálás, seo Tartalommarketingelső hely: google honlap optimalizálás - seo marketing Állandó oldalak, SEO-posztok
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||