Újraintegrálódás a provinciába

Aki a kárpátaljai magyarság számára adott szűkös lehetőségekhez képest nagyságrendekkel nagyobb szellemi tágasságban élhet, alkothat és érvényesülhet, az – gondolnám – nem dönthet úgy, hogy sikertelensége miatt a sorsa vert nyomoronc kárpátaljai magyar provinciába kapaszkodva próbál alkotóként mégis valami látható eredményt elérni.

Hosszabb ideje nem foglalkozom már behatóan a kárpátaljai magyar irodalom és kultúra problémáival, ellentmondásaival. Ennek a jegyzetnek a megírására egy interjú késztetett: Beregszászból elszármazott, 25 éve Magyarországon élő egykori pályatársam adta egy helyi lapnak. Sok furcsaságot állított benne, tele volt önfényező csúsztatásokkal. Ám ezek valahogy most nem izgattak fel különösebben. Azon viszont elgondolkodtam: vajon miért akar egy jobb (publikálási, érvényesülési, tájékozódási...) lehetőségek közt élő író évtizedekre tehető szünet után újra a régi pátriájában sikert aratni?

Vissza a provinciába

Tíz évvel ezelőtt az érintett neveket, könyv-, folyóirat- és lapcímeket is leírtam volna egy ilyen jegyzetben, mivel afféle szókimondó kekecblogger voltam. Kicsit már csodálkozom is azon, hogy mennyit tudtam háborogni nem csupán vaskosabb visszaéléseken, durva mulasztásokon, hanem inkább csak mulatságos tévedéseken, mekkora feneket kerítettem annak, ha rosszul idéztek egy verset, ha összetévesztettek két írót vagy helytelenül írták le nevüket. Nem tudtam szó nélkül hagyni az ilyen lapszusokat. Gondolta a fene, hogy a kollégáimmal ápolt, akkor már nem felhőtlen, de még barátinak mondható kapcsolataim emiatt (hm. valóban emiatt? vagy inkább a műveikről, teljesítményükről írt elemzéseim miatt?) sorra megszűnnek barátinak lenni. Minthogy azonban megszűntek, most már semmit nem rontana a helyzetemen, ha újra nevükön nevezném őket most, amikor egy sajátos jelenségről írok pár bekezdést. Mégsem teszem, mert maga a jelenség érdekesebb, mint a szereplői.

Nem most lettem erre a furcsaságra figyelmes, hanem akkor, amikor először tűnt fel: Kárpátalját elhagyó alkotótársaim valamilyen okból nem futnak be írói karriert Magyarországon. Nemhogy jelentőset, közepeset sem. Itthoni és ottani pályájuk alakulása alapján változatos variációk adódnak. Néhány tipikus.

• itthon gyenge író-költő volt, ennek ellenére helyi orgánumokban rendszeresen megjelentek írásai, Magyarországon nem vagy alig-alig talált publikációs teret
• itthon a jobbak közé tartozott, áttelepülve néhány (kötet-)próbálkozás után elhallgatott
• itthon nemcsak ígéretes tehetségnek, hanem reménybeli irodalomújítónak számított, teljesítménye alapján afféle húzónév lehetett volna – Magyarországon esetleg eljutott néhány visszhangtalan kötetig, de nem emelte be egyik kánon sem – majd irodalmárként elhallgatott
• itthon a kárpátaljaiság megtestesítőjeként vált népszerűvé, a szülőföld és népe iránti ragaszkodást emelte  költészetének fő motívumává, ez nem akadályozta meg az áttelepülésben  – azóta is a misszió felhúzó erejére támaszkodik, nem az írásművészetre
• itthon első vonalbeli alkotónak számított, helyi értékű karriert futhatott volna be, odaát nem igazán tudott az írótársadalomba beilleszkedni, lassan a középszerből is kikopni látszik

Lehetne még további sorsok alapján több verziót említeni (a fentiek sem feltétlenül egy konkrét emberre húzhatók rá, több helyütt igyekeztem tipizálni), például aszerint is megvizsgálva a folyamatot, hogy más pályán sikeresek lettek-e, hogy munkájukban-sikerükben volt-e, van-e szerepe származásuknak, netán éppen kárpátaljaiságukra hivatkozva nyertek működési teret. De nem ebbe az irányba akarom kifuttatni a dolgot. Hanem abba, hogy:

A kárpátaljáról áttelepült  irodalmárok jó néhánya, miközben és miután Magyarországon szakmai sikert vagy egyáltalán nem ért el, vagy csak rövid időre és csak viszonylag szűk körben nyert ismertséget, kapott megjelenési lehetőséget és érdemi szakmai visszhangot, aközben és azután visszaintegrálódott a kárpátaljai irodalmi folyamatba. Ami önmagában még nem is lenne furcsa. A furcsa az, amikor egy kárpátaljai magyar könyvkiadó a huszonöt éve Magyarországon élő alkotó könyvét a határon túli könyvkiadást támogató magyarországi minisztériumi keretből pályázza meg és az így elnyert támogatásból adja ki.

Mentőkörülményt persze ezret találhatunk. Ott vannak az emberi motivációk (megélhetés, dicsvágy), joggal hivatkozhatunk a szülőföld hívó szavára és a hozzá való ragaszkodásra, vagy érvelhetünk akár azzal is, hogy az itthoni irodalmi felhozatal oly annyira gyenge, hogy a kiadóink nem dúskálnak a nívós hazai kéziratokban, így kapóra jöhet az ilyen visszatagozódás, így aztán jobban jár a honi olvasó, ha az itthon működők önképzőköri művei helyett az esetleg néhány kötet erejéig Magyarországon is helyét megálló tehetségesebb szerző visszaszármaztatott műveit olvassa.

A gyakorlat mindenesetre valóban ez: áttelepült alkotótársaim egy része felhagyott az irodalommal, egy másik része pedig többségében vagy továbbra is, vagy újra itthon publikál és adat ki könyvet. Nekem az egészben az a legfurcsább, hogy azt gondolnám: akinek sikerült kiszabadulnia az itthoni kisszerűségek, kezdetlegesség közül, aki maga mögött hagyta a szellemi igénytelenség állott légkörét és évek-évtizedek óta egy a kárpátaljainál minden tekintetben sokkal több esélyt nyújtó közegben él, ahol a magyar nyelvhasználat elé nem gördítenek akadályokat, ahol a publikációs lehetőségek száma mégiscsak több százszorosa az itthoninak, ahol a hátrahagyott szűklátókörűség és beszűkültség helyett adott a stílusok és irányzatok széles palettája, ahol sokszínű, változatos a közönség érdeklődése, ahol ezerszer pezsgőbb, színesebb és színvonalasabb a kulturális élet – nos, aki (bármilyen szigorúan is nézzük:) a kárpátaljai magyarság adottságaihoz képest nagyságrendekkel nagyobb szellemi tágasságban élhet, alkothat és érvényesülhet, az – gondolnám – nem dönthet úgy, hogy a sorsa vert nyomoronc kárpátaljai magyar provinciába kapaszkodva próbál alkotóként mégis valami eredményt elérni. Gondolnám. De tévednék, mert a tapasztalat alaposan rám cáfol. Elszármazott alkotótársaim némelyikének éppen ez a csökött provincia kínálja az egyetlen lehetőséget, hogy nevüket az irodalomtörténetbe becsempésszék.

---

kinyomtatom!

oldal tetejére