Hogyan
készül egy virtuális könyv?
Nem
készül, hanem létrejön
Interjú Agn O’Stos asszonnyal,
a Liber-All kiadó elnökével
– Elnök asszony, köszönöm,
hogy, bár csak telefonon, de időt szakított erre a beszélgetésre. Kérem,
szóljon a kiadó létrejöttéről és működésének kezdetéről.
– Még nincs egy esztendeje, hogy egy kilétét felfedni nem kívánó magánszemély
(jegyezzünk meg róla annyit, hogy jogdíjaiból fényűzően, ám elzárkózva
élő idős író, akit a szakma nagy része halottnak hisz) megálmodta és
rövid idő alatt létre is hozta a tudtunkkal világelső virtuális könyvkiadót.
Mivel ennek
a szellemi műhelynek nincsen fizikai értelemben vett létezése, így megalapítása
és működtetése semmilyen jogi vagy adminisztratív akadályba nem ütközött,
és semmilyen formaságnak nem kellett eleget tennünk. A Liber-Allnak
nincsen sem székhelye, sem irodája (működési területe maga az Internet),
kizárólag önkéntes virtuális munkatársai vannak, és kényesen vigyáz
arra, hogy szigorúan csak virtuális könyveket adjon ki. Kiadónk nem
hogy valóságos, de még virtuális számlaszámmal sem rendelkezik, és még
virtuális pecsétje sincsen. Nevünk is csak azért van, hogy létezésünket
a virtuális világban elkülöníthessük a többi létezőtől.
– Ezeknek a nagyon is szükséges rekvizitumoknak a hiányában hogyan
tud egy kiadó működni?
– Természetesen csak virtuálisan.
– Ez miben merül ki?
– Leginkább virtuális könyvek kiadásában.
– Bevallom, nem értem egészen pontosan, ez mit jelent. Ha az e-bookokhoz,
digitális könyvekhez, Interneten elérhető szövegállományokhoz valami
hasonlót, akkor az éppenséggel nem számít újdonságnak – de ezeket megfelelő
jogi háttérrel, és, ahogy Ön mondta, „fizikai értelemben vett létezéssel”
rendelkező kiadók jelentetik meg. Az Önök könyves műhelye azonban valami
más… Ha nem valóságos, akkor talán spirituális? Transzcendens?
– Nem, erről szó sincs, csak egyszerűn virtuális, a szó klasszikus értelmében.
– Mostanában annyi mindent vonnak a virtuális valóság körébe…
– Valóban, de mi visszatértünk a szó eredeti jelentéséhez.
– Éspedig?
– Fiatalember, nézze meg az idegen szavak Bakos-féle szótárában…
– Ígérem, megteszem… Azért megengedi, hogy tovább kérdezzem?
– Parancsoljon.
– Nem tudná-e egy szemléletes példán megvilágítani, hogyan készül
a virtuális könyv? …De ha erre azt feleli, hogy virtuálisan készül,
akkor kiugrom az ablakon.
– Remélem, csak egy virtuális ablakon… De talán erre sem lesz szükség,
mert azt kell mondanom, hogy a virtuális könyv egyáltalán nem készül.
– Hanem?
– Létrejön.
– Az nem ugyanaz?
– Nem. Az készül, amit valaki készít. A virtuális könyvet senki sem
készíti.
– Mégis, akkor hogyan jön létre?
– Megteremtődik a virtuális létezése.
– Mi által? Kik által? Hogyan?
– Nézze, ha eddig nem értette meg a dolog lényegét, ezekre a kérdésekre
adott válaszaim sem fogják közelebb vinni a megvilágosodáshoz, és úgy
fogja érezni, hogy csupa tautológiát mondok. Mi által? A virtuális
könyv létezése a virtuális kiadó működése és a könyv befogadói közege
által teremtődik meg. Kik által? A virtuális kiadó virtuális
munkatársai és a virtuális olvasók által. Hogyan? Virtuális
megjelentetéssel, virtuális könyvbemutatóval, virtuális terjesztéssel...
– Minden virtuális?
– Természetesen.
– Virtuális kézirat? Virtuális szerkesztők? Virtuális elnök asszony?
Ez is csak egy virtuális beszélgetés? Én is csak virtuális riporter
lennék?
– Pontosan. Miért maga talán nem egy fejére húzott interkommunikációs
sisak fülhallgatójában hallja a hangomat? Talán nem egy monitoron látja,
amint mobiltelefont tartok a kezemben? Én is figyelem a maga gesztusait.
Most például igenlően bólogat azzal a szép virtuális fejével, de úgy
veszem észre, kicsit elszontyolodott. No, megszánom magát... Segítek
kicsit.
– Lekötelez.
– Először is meg kell értenie, hogy a valóságos és virtuális világ bizonyos
átfedéseket mutathat. A virtuálisan teremtett tartamok idővel a reálisakhoz
hasonló vagy azzal azonos tulajdonságokat mutathatnak. Erre számtalan
példát felhozhatnék. Olvasta például Kamatsu Sakyo A bika feje
című zseniális novelláját?
– Sajnos nem…
– Hm… Nézzünk más példát. A lenyűgöző Cecil M. Joepardy munkásságát
csak ismeri…
– Talán róla már hallottam. Amerikai filmrendező?
– Lótüdőt! …Már bocsánat. Bengáli költő és filozófus. Biztosan egy sort
sem olvasott tőle.
– Bevallom.
–
Na figyeljen ide. Maga, amennyire ezt a szemüvegem belső felületén megjelenő
sisakos képe alapján meg tudom ítélni, egy kedves, udavrias fiatalember.
Úgy látom, még nyakkendőt is kötött a kedvemért. Ez meghat. Ezért kap
egy mentőkérdést. Mit tud Tsúszó Sándorról?
– Öööö… De nem nekem kellene Önt kérdeznem?
– Hát kérdezzen. De okosan tegye, mert már csak egyetlen utolsó kérdésre
válaszolok.
– Köszönöm… Akkor talán: hogyan talált rá kiadójuk az első virtuális
könyv szerzőjére?
– Nagyon egyszerűen. A Google keresőbe beütöttük ezt: Sakyo
Joepardy Tsúszó – és a kereső egyetlen szerzőt talált. Egyúttal
azt is megtudtuk, régóta foglalkozik a virtuális világgal – ha korábban
nem is nevezte annak. Egyik virtuális regényének a környezetéből már
jelentek is meg részletek. Mi pedig megkérdeztük, nincsen-e más virtuális
kézirata.
– Csodálkoznék, ha nemet mondott volna.
– No, ezt a csodálkozást valóban megspórolta magának.
– A szerző nevét vagy a mű címét megtudhatjuk?
– Ezt csak a bemutató előtti napon fedjük fel. Ma még titok.
– De ha mondjuk csak virtuális titok?...
–
Ó… Hát… Látja, tud maga jót is kérdezni, majd elakadt a szavam. Virtuális
titok – nem rossz. Bár fogalma sincs a virtuális irodalomról, kreatívnak
tűnik. Referálni fogok magáról az alapítónknak. Ellenben most be kell
fejeznünk. Már rég elkérdezte az utolsó kérdését! Én viszont még szeretnék
megtudni magától valamit. Kinek a megbízásából készítette azt az interjút?
– A Liber-All kiadó megbízásából.
– Tessék? Akkor én hogyhogy nem tudok róla?
–
Tudnia kell, hiszen éppen Ön és épp az imént ajánlott a titokzatos alapító
figyelmébe.
Kérdezett: Rollay Dák Béla
|