Mi legyen a Tejmozi fülén?

Jólesik leírni: harmadik regényem... Most újraolvastam a Tejmozi 240 ezer karakternyi kéziratát. Tettem ezt igen ünnepélyes alkalomból: a kiadó szerkesztője elküldte észrevételeit. A szöveg egészéről igencsak kedvezően nyilatkozott, és igazítani valót sem talált túl sokat.

Amit megkérdőjelezett, az leginkább néhány modorosság vagy erőltetett eredetieskedés volt, illetve egy-egy pontatlanságra és a saját stílusomba nem illő kifejezésre hívta fel a figyelmemet.

Megjegyzéseit szinte kivétel nélkül akceptáltam. S miután észrevételei nyomán elvégeztem az igazításokat, újraolvastam a teljes szöveget, még magam is javítva pár apróságot.

Jó kis regény ez, állapítottam meg a rám jellemző szerénységgel.

Szerkesztőm elküldte a leendő könyv fülére szánt, általa választott két kedvcsináló idézetet is. Érdekesnek találtam, hogy épp ezeket választotta, egyben megállapítottam, hogy az érdeklődés felkeltésére alighanem sokkal alkalmasabbak annál, mint amit én emeltem volna ki: utóbbiak minden bizonnyal a halállal foglalkozó részletek lettek volna (igazi olvasóriasztók…). A szerkesztő biztatására azért elküldtem a magam javaslatait is; azt írta, többekkel - könyves és marketinges szakértőkkel - elolvastatja mindegyiket és majd véleményük alapján választ. Olvasóim most abban a kivételes helyzetben vannak, hogy megtudhatják, mely részletek vesznek részt a tesztelésben.

Előbb a két szerkesztői javaslat:

Létezik az őszinteségnek olyan mélysége, amely az őszinteséggyakorlóban is visszatetszést kelt. Vannak megfogalmazódó gondolatok, amelyeket jóérzésű ember soha nem kíván kimondani, még végiggondolni is fél őket, megveti magát, amiért ilyesmi egyáltalán eszébe jutott. Én mégis leírtam azt, amit elgondolnom sem illett volna.

Soha nem tapintottam finomabbat, mint annak az alvó denevérnek a selymes szőrzetét. Nem riadt fel jöttünkre, hagyta, hogy ujjbögyömmel hasán megérintsem a szürkés szőrt, kicsit megrándult, de aludt tovább, fejjel lefelé aludt a rejtelmek ajtaja fölött a bőregér. Anya nem fogja elhinni, mondtam apámnak kicsit elkedvetlenedve, mintha bármilyen élmény csupán attól kaphatna igazolást, hogy anyám elhiszi-e vagy sem, amikor elmesélem neki.

Az általam választott részletek:

Kezünkből kihullik a jámbor szerszám, szánkból kifogynak a szavak, lelkiismeretünket kibérli az üresség. A halál úgy eszi be magát a bőrünkbe, mint szú a pácolatlan fahasábba. És mi nem teszünk ellene, nem teszünk semmit, hagyjuk, hogy lepetézzen. Kihordjuk a halál kukacát, s miközben testünkben tenyészik, büszkén azt hisszük, hogy magunkévá ragadtuk az életet.

*

A pusztulásnak nincsenek napfordulói, nem írható kalendáriumba, eddig a nyár és innen már az ősz, nem, másként van élet és halál dolgával, az átmenet folyamatos, még hajszálrepedések sincsenek az idő arcán. Semmi másban, csak az egyenlőtlenségekben, a kisebb döccenőkben, ahogy meglódul vagy lelassul az idő, ahogy ritkul vagy sűrűsödik, csak ebben mérhető a változás. Az idő az élettelen kozmosz kiterjedése, s amikor valami élő születik, egy icipicit meglódul a világ nagy kronométere, sietni kezd az idő, aztán a halállal visszaáll a dolgok nagy és állandó rendje. Rövid életünk voltaképpen nem más, mint a végtelen idő kontinuitásán keltett apró háborgás. Jelentéktelen zavar, múló rendellenesség. Lassan alakul ki, belerezgi magát a folytonosságba, majd ugyanolyan észrevétlenül elenyészik.

*

Mint két örök kannibáliker, táplálkoznak egymásból, ha az egyik fogy, a másik őbelőle hízik, és viszont, de voltaképp mindig ugyanaz a lényeg ölti fel magára hol a slampos élet gönceit, hol az elegáns halál szmokingját. És nem csupán az élet és a halál, hanem a jó és a rossz is egylényegű, mint ahogy egyazon petéből szaporodik világra a szeretet mohó lárvája és a gyűlölet szende pillangója, a csúfság és a szépség, az elveszejtő igazolás és a megtartó tagadás.

*

Amíg vagy, általad van minden. Ahogy szűnsz, a dolgok úgy szűnnek számodra. Haláloddal a dolgok visszanyerik önvalójukat, többé nem tapad rájuk személyességed. Újra fényesen és tisztán ragyoghat minden, amit életed során homályossá és ragacsossá fogdostál.

*

Mégsem törekedhetsz a halálra, nem érheted el rövidített úton, nem osonhatsz közelébe a hátsó kiskapun át, és nem, rejtélyes révészek sem lophatnak át ladikjukon suttyomban a túlpartra. Csakis a halál hatalmas és díszes portálján keresztül vezethet utad, ezen kell áthaladnod, hogy megadd a tisztességet annak, ami megvált siralmas, kisszerű életedtől.

*

…nem azzal teljesítjük-e be földi küldetésünket, ha van egyáltalán értelme ilyen fogalmakban gondolkozni, hogy megadjuk magunkat mind az életnek, mind a halálnak, osztozzanak ők rajtunk, próbálják csak össze erejüket felettünk, s mi csak figyeljük majd kaján kívülállóként, mintha nem a mi bőrünkre menne a játék, hogy miként kerekedik eleinte felül az élet, s később, túl életünk delén, miként adja át fokozatosan, napról napra és sejtről sejtre az összes meghódított birtokát a ráérős halálnak.

Frissítés: Regényemet már hírdeti a kiadó: Magvető, Tejmozi

További részletek: Tejmozi: részlet, borító

Lapszám: 2011.07

Címkék: napló íróság irodalom

kinyomtatom!

oldal tetejére

Balla D. Károly webmagazinja

Napi blog

AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Új webhelyem:

Csatlakozz:

Főbb blogjaim

Főbejáratok

SEO-szerviz

Google első hely

Tartalommarketing

Állandó oldalak, SEO-posztok