VERSTÁRCANOVELLAMINIMA JEGYZETESSZÉKRITIKAÉLCNAPLÓFOTÓAJÁNLÓ • MÁS: Arvisura Seo
közélet

íróság Litera-interjú Balla D. Károjjal
| 2020.06.01 |
Ennek az interjúnak a válaszait kórházba kerülésem előtt írtam meg 2019 májusában. Már csak az utolsó simítások voltak hátra. De erre a véglegesítésre több mint egy hónapot kellett várnia a litera.hu online portálnak, ahol aztán június végén meg is jelent. Azt hiszem, ez a leghosszabb és talán legméjebbre hatóló interjú, amit valaha adtam. Több helyen éritek kényes témákat, akad ojasmi, amivel kapcsolatban most fogalmaztam meg először ijen pontosan és aprólékosan a véleményemet. Ijen téma például az apámhoz való viszonyom és az irodalom szerepéről vallott nézeteim változása: lényegében kétszer tettem meg ugyanazt az utat: a magyarság ügyeiből kimaradni szándékozó reménybeli fizikusként előbb „megtértem” az irodalmi magyarságszolgálat  szentéjébe, majd fokozatosan kihátráltam a sorsfelpanaszolás oltára alól és megtagadtam mind azt a fajta közszolgálati literatúrát, mind azt a fajta kisebbségi magyarsággyakorlást, amej, úgy éreztem, irodalmunk megújulásának akadájává vált. Tovább
politika Új szamizdat lap: Nyomtass te is!
| 2018.03 |
Nemesnek gondolom a célt, praktikusnak az ötletet és szimpátiagesztusnak szánom elhatározásomat: mától a magam szerény módján hozzájárulok ennek a mozgalomnak a remélt sikeréhez és az Orbán-rendszer ennél is jobban remélt bukásához. Nyomtass te is! - új szamizdat kezdeményezés a sajtószabadság és az információszabadság megőrzése jegyében. Hogy ez a kezdeményezés megdöntheti-e az Orbán-rendszert, az nem tudom, de annyi bizonyos: roppant szomorú, hogy az igazságot már csak ezen a réven lehet eljuttatni azokhoz a milliókhoz, akik a közmédia csecsén lógnak. Tovább
Hatalmi visszaélések, szexizmus
| 2017.07 |
Varga Anna Gizella diplomamunkája csak egy szeletét érinti a Képzőművészeti Egyetemen tapasztalható hatalmi visszaélések problémahalmazának. A szexuális zaklatás szerves, de természetesen nem kizárólagos része a rendszerszintű hatalmi túlkapásoknak, rendellenességeknek. Ahol hétköznapi szinten elfogadott a nők megalázása, ott más csoportokat sem kímélnek, és az egymás iránti tisztelet hiánya más szinteken is megjelenik. A tanári szerepkörön túlmutató viselkedés, a tanári feladatok elégtelen, kiszámíthatatlan, átláthatatlan ellátása, a különböző csoportokat sértő megjegyzések mind részei az egyetem hétköznapjainak. Tovább
politika Virtuálisan én is tüntetek!
| 2017.07 |
Én, Balla D. Károj* ezúton virtuálisan csatlakozom minden ojan erőszakmentes, demokratikus megmozduláshoz, amej az Orbán-rendszer elleni tiltakozásnak ad hangot. Csatlakozásommal én is a leghatározottabban elítélem a demokrácia felszámolását, a sajtószabadság, a szabad véleménynyilvánítás jogát korlátozó intézkedéseket. Állítsátok meg Orbán Viktort, éljen a szabadság, éljen a demokrácia. Tovább
Levél konzervatív barátaimhoz
| 2017.07 |
Ugye az emberi jogok és az emberi méltóság tisztelete, a véleménynyilvánítás szabadsága polgári érték!? Minden embert azonos módon tisztelni és felebarátunkként szeretni, elesetteket megsegíteni, idegeneket befogadni ugye keresztény érték? Ugye nem konzervatív és nem polgári és nem keresztény érték az uszítás? A csalás? A hazugság? A tolvajlás? A cinizmus és álszentség? UGYE NEM! Tovább
pátria kárpátaljai magyarság: exodus
| 2016.06 |
A kárpátaljai magyarságnak mint olyannak befellegzett... Nem tudom, hogy valóban exodus-e az, ami történik. Valószínűleg nem pontos ez a szó arra a jelenségre nézve, ami meghatározza (megpecsételi) a kárpátaljai magyarság sorsát. Az exodus rövid idő alatt lezajló teljes kivonulás, kimenekülés. Esetünkre egyik sem áll. A folyamat évtizedek óta zajlik. 10-15-20 éve én a kárpátaljai magyarság teljes felszámolódásáról még nem beszéltem, csak kilátástalan helyzetéről, elmélyülő válságáról, diszfunkcionalitásáról. Még bíztam valami csodás fordulatban. Az ukrajnai háborús viszonyok kialakulása óta azonban én sem gondolom, hogy a folyamat irreverzibilis lenne. A közösség megszűnőben. Ettől persze magyarok még hosszú évtizedek múlva is élni fognak Kárpátalján. A szülőföld iránti ragaszkodás már alig létezik, de a tehetetlenségi nyomaték még erős: minden erre ösztönző körülmény ellenére sem akar/tud mindenki száraz lábbal átkelni a Vörös-tengeren. | Három jegyzetben is foglalkoztam a témával; egybeszerkesztve itt: Tovább
jegyzet Belerészegedve: foci EB 2016
| 2016.06 |
Mint amikor a hosszú elvonókúra és gyomorgörcsös absztinencia után a súlyos alkoholista rácuppan az első üveg házi pálinkára. Persze: legyen sikeres a magyar foci – de ne kardlendítő náci szurkolókkal, ne cigányozó, zsidózó, buzizó skandálással, ne ezzel a visszatetsző orbánviktori mindenáronnal, ne stadionépítő megalomániával. És ne az első szerény sikerbe belerészegedő, hamis illúzióban ringatózó tömegekkel. Pláne nem azzal a feltételezéssel, hogy ez most itt egy diktátori hajlammal megvert, a valóságtól elszakadt, a nemzetet megosztó szociopata népvezér gyalázatos országlásának az igazolása lenne. - Kekecblogomban mondtam véleményt: Tovább
személyes 2001.09.11. A XX. század kezdete
| 2016.01 |
»amikor hazatértem a Petőfi Irodalmi Múzeum BDK estjéről, az előszobában Jutkától értesültem az amerikai hírekről…..« – Már ez is történelem!”. Feltehetően naplójából idézte a feljegyzést, bennem is elindítva az emlékezést. A PIM-ben valóban aznap este zajlott egy hosszú, több részes kárpátaljai rendezvény, de egyáltalán nem volt az én estem – még ha az irodalmi blokkban talán én beszéltem is a legtöbbet. Naplójegyzettel viszont magam is szolgálhatok. Tovább
jegyzet Ördög a részletekben
| 2016.01 |
Előbbi az utóbbiakban lakozik, mint tudjuk. Éppen ezért a részletek akár fontosabbak is lehetnek, mint a nagy egész, mert gyakran apróságokon múlnak, dőlnek el a legnagyobb dolgok is. Most én mégis arról vagyok kénytelen beszámolni, hogy elvesztettem érdeklődésemet az egyes részletek iránt, és egyre inkább az izgat és nyugtalanít: végeredményben mire fut ki, hogyan és miként lesz vége ennek az egésznek. Tovább
politika Szemben Orbánnal: a pirézek szerint az idegen szép
| 2015.05 |
Azt hiszem, ideje újra megszólalnia annak, aki, mint én, önérzetes pirézként szembehelyezkedik mindenféle előítélettel és kirekesztéssel. Legutóbb Orbán Viktor amorf diktatúrájáról írtam bővebben, illetve azt a szóleleményemet is megosztottam olvasómmal, hogy Orbán és Simicska egymás geciprokai. De most újra a számra kell vennem ennek a szociopata hajlamú, keleti despotákkal cimboráló és példálózó, a nyugati liberalizmus értékeit megkérdőjelező politikusnak a nevét. Tovább
politika A kárpátaljai magyarság és az ukrajnai háború
| 2015.05 |
Nincs hadiállapot, de nincs béke sem. Tűzszünet legkevésbé. Lassan megszokjuk. Van is, meg nincs is háború - de az áldozat egyre több... Amióta Kelet-Ukrajnában harcok folynak a nem tudni pontosan kicsodák (szakadárok? felkelők? oroszok? zsoldosok? csecsenek? terroristák? szabadságharcosok…?) és a valamivel könnyebben azonosítható ukrán reguláris alakulatok közt, azóta sokan sokfélét írtak-írnak arról, hogy a kialakult helyzethez hogyan és miképpen viszonyul a kárpátaljai magyarság. Tovább
politika Orbán és Simicska egymás geciprokai
| 2015.05 |
Szóviccem szerény, de számomra szivcsakrát melengető karriert futott be a Facabookon, sokaknak igencsak tetszett ez a közéleti fordított érték. Hogy a matematikusok mit szóltak hozzá, arról nem szól a fáma, sem a fabula, mint ahogy az is szinte természetes: ez a szenzáció sem tartott sokkal tovább három napnál: Simicskáról egyre kevesebbet hallani, Orbán pedig egyre mélyebbre süllyed. Szítja az idegengyűlöletet is rendesen.
Tovább
politika A KMKSZ hazug plakátja
| 2014.12 |
Két pártkatona védte a mundér becsületét és a saját sarát mindkettő roppant illatosnak, a másikét pedig rettentő büdösnek találta. Holott bűzlik mindkettő. A saját hibák elismerésének a felvállalását nem véltem felfedezni, holott lenne mit észrevételezni saját oldalon is. Egyszer azt írtam, hogy nem hiszek el semmit jót, amit magukról és semmi rosszat, amit a másikról mondanak a szemben álló felek – de készséggel elhinném azt, amit a másik fél erényeiről és saját negatívumaikról mondanának. De erről nincs szó, a saját lovát dicséri és a másikét ócsárolja mindkét fél: az enyém táltos, a tied kehes gebe. Tovább
politika A kisstílű akarnok figurája
| 2014.12 |
Részletesebbet igen, tárgyilagosabbat és árnyaltabbat is olvastam már. De szenvedélyessége mellett is ennyire telibe találó elemzést még nem olvastam Orbán Viktor karakteréről. Hajszálpontosan kirajzolódik a kisstílű akarnok figurája, aki egy országot próbál szerezni magának, hogy kisebbségi komplexusait kompenzálja, aki megittasul saját beszédeinek hazug pátoszától és aki az akaratának alávetett elvtelen talpnyalók hajbókolásától és a sikeresen becsapott tömegek tapsától infantilis hatalommámorba szédül olyannyira, hogy elveszti valóságérzékelését és harci szenvedélyének kiélésén túl semmi sem érdekli. Illetve talán már az se igazán. Tovább
politika Az Orbán-rezsim bukása
| 2014.12 |
Orbán Viktor feltalálta az amorf diktatúrát, amely látszatra szilárd, szerkezetét tekintve azonban inkább folyadék. Akadálytalanul szivárog fentről lefelé és mindent átitat, mígnem egylényegűvé válik vele az, amibe belehatolt. Megdöntése ezért ütközik nehézségbe, mert lassan nincs olyan társadalmi réteg, csoport, nincs ilyen szervezet, intézmény, vállalat, amelybe bele ne hatolt volna olyan mértékben, hogy a kereteikben működők ne érezzék úgy: ők is vesztesei lehetnek a rezsim bukásának. A kisemmizett milliók pedig, akiknek lassan nincs vesztenivalójuk, még mindig remekül manipulálhatók azzal, hogy a fontos információktól elzárják és agymosásnak vetik alá őket. A Kossuth-rádió hipnotikus erejű propagandája alól kiszabadulni, épp e rendszer amorf jellege miatt, szinte lehetetlen. Tovább
személyes Mi van az undormányomban?
| 2014.08 |
Olykor nem árt új jelentést adni a szavaknak. Én például alább töredelmesen bevallom, hogy mivel kínosan kényes vagyok az undormányomra, ezért szükségét éreztem, hogy jelentését definiáljam. Szeretem rendben tudni a dolgokat magam körül, de úgy, hogy azért túl sokat ne kelljen vele foglalkoznom, így inkább kreativitással pótolom a pedáns rendszerezést. Tovább
jegyzet Európa víziója
| 2014.06 |
A témának mára külön szakirodalma lett... Az osztrák énekes(nő) és a hozzá való viszony hihetetlen indulatokat keltett és hosszú polémiákat indított. Sokan azt vallják, a jelenséghez és a személyhez való viszonyulás egyfajta próbaköve volt annak, hogy valaki toleráns, liberális, befogadó nézetű-e avagy sem. Sokan, akiket annak tartottam, kiderült, hogy mégsem azok... Én az esti műsor után - még semmilyen visszhangról nem értesülve - reggel ezeket írtam blogomban: Tovább
politika Puszi Orbán miniszterelnök
| 2014.06 |
Aki ismer, tudhatja, hogy Orbán Viktor jelenlegi magyar miniszterelnök nem a szívem csücske. És akkor még finom voltam... Így talán természetes, hogy blogomban örömmel mutattam be az a politikai tartalmú civil akciót, amelynek során a kormányfő választási plakátját alaposan kipingálták. Nem véletlenül pont olyanra, mint amilyennek a képen látszik. Érdekesség, hogy az eredeti blogbejegyzésem a Magyarország miniszterelnöke keresőkérdéssel a Google-találatok közt az első 10 közé került. Tovább
személyes Így lettem orosz MÉM
| 2014.03 |
Egyáltalán nem akartam foglalkozni ezzel az ostobasággal, de sajnos pár nappal blogbejegyzésemet követően mémként terjedni kezdett az orosz online felületeken a hamis szöveg és a torz beállítás. Lassan két hete annak, hogy észrevettem: egy ismeretlen orosz honlapról egyre többen kattintanak át A komisz Ukrajna c. cikkemre. Aztán egyre több más helyről is...
Tovább
politika Nem a rovásírás tehet róla
| 2013.09 |
Ha nem lenne szánalmas és szomorú, jót lehetne röhögni azon, ahogy most a beregszászi járásban azon megy a szívóskodás, hogy ki a mélymagyarabb. Olvasom Kárpátalja legkevésbé olvashatatlan lapjában, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kötelékébe tartozó magyar községi polgármesterek révén állítólag rendre-sorra akadályokat gördít a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezése (illetve kint-tartása) elé. Mint köztudott, ezeknek a tábláknak az elhelyezését Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője szorgalmazza (és finanszírozza), aki Beregszászban saját fogadóirodát tart fenn s tudtommal helyben eléggé népszerű; nem csoda, legutóbb például borászokat utaztatott Brüsszelbe. Tovább
jegyzet Bukóablak
| 2013.09 |
...És hirtelen rájövök, miért sokkal inkább kedvemre valók új nyílászáróink Orbán Viktornál. Azért, mert ezeket az ablakokat bármikor bukó helyzetbe lehet állítani...

Több mint ötven évet szolgáltak ezek az ablakok. Valamelyik régi fényképalbumunkban található az a fotó, amelyen még csak üres nyílások ásítoznak a falakban. Apám egy talicskát tol a leendő szoba közepén ingujjban (de elmaradhatatlan csokornyakkendőjétől még ekkor sem vált meg), körben téglarakások, tető még sehol. Tovább
jegyzet Téveszme a magasban
| 2013.09 |
Meglepő adat: a magyarországi lakosság 42 százaléka tudni véli, hogy nem a kormány irányítja az országot, hanem valami titkos háttérhatalom. Érdemes hogy egy téveszme eredményesebben egyesítheti a széthúzó magyarságot, mint mondjuk a nemzeti és liberális minimum közös elfogadása. Az ország és a nemzet sorsát ténylegesen befolyásoló elvek megítélésében rég kettészakadt az ország, elképzelhetetlen egy akárcsak 30 %-os átfedődés a politikai irányzatokhoz vagy világnézetekhez köthető embercsoportok között, de lám, akad valami, amiben mutatkozik némi egyetértés. Tovább
politika Pofára esett a KMKSZ Beregszászban
| 2013.07 |
Sok példát tudnánk felsorolni arra nézve, hogy a határon túli magyarság belső erőviszonyait átalakítani szándékozó magyarországi nemzetpolitika hányszor és hogyan vallott kudarcot. Fideszesék hiába kampányoltak teljes gőzzel a Felvidéken és Erdélyben: az általuk támogatott magyar politikai erők mindig csúfosan alulmaradtak az ellenségesnek tartottal szemben. Kárpátalján sem először történik ilyen. Nem tanulnak belőle. Tovább
zene Bornírt Trianon barackfával
| 2013.07 |
Komolyan mondom, a nemzeti érzés olyan mérvű csúffá tételére még a legelvetemültebb liberális kozmopolita zsidó buzi sem vetemedne, mit amit most a magát nemzetinek hazudó kormányzat művelt ezzel a barackfás übergagyival. A keletkezés előtörténet is botrányos, a kész dalmű pedig... (A néhány évvel ezelőtti langyos libazsírhoz vagy a köztársasági lakodalmashoz képest ez már kifejezetten cukormázas libafos.) De persze...
Tovább
performansz Az árvizi esernyős
| 2013.07 |
Ez a blogbejegyzés a 2013-as dunai árvíz idején született, a pontos dátum: június 8. // Méltán nevezi posztmodern gesztusnak Juhász R. József öltönyös-esernyős Duna-performanszát Németh Zoltán. Ugyanis jóval többről van szó annál, semhogy egy akcióművész skatulyából kivett úriembernek öltözve belegyalogol az áradó Dunába s ott álldogálva-sétálva magára vonja a figyelmet, humoros módon nem alulról, hanem felülről védekezve a víz ellen. Tovább
jegyzet Vidnyánszky csúfos dicsősége
| 2013.05 |
Majd ha lesz Vidnyánszky Attila csúfos dicsőségéről a nyilvánosságnak szánt véleményem, azt magam szeretném megírni – válaszoltam egy magasan jegyzett budapesti lap újságírójának, aki szeretett volna elbeszélgetni velem úgy, hogy a mondandómat – ahogy írta – bizalmasan kezelte volna. Kis gondolkodás és két parti sakk után ezt válaszoltam: Tovább
jegyzet Belülről buktatni Orbánt
| 2013.05 |
A magyar demokratikus ellenzék gyöngeségét tapasztalva egyre biztosabb vagyok abban, hogy Orbán Viktort csak belülről lehet megbuktatni. Ami persze nem jelentené automatikusan a Fidesz politikájának gyökeres megváltozását, de az autokrata Orbán-rezsimnek mégis véget vetne, és utat nyithatna valamiféle társadalmi konszolidáció felé. Tovább
jegyzet Az utolsó boldog Könyvnap
| 2013.05 |
Az alább nagyobb méretben is látható fotót a készítője, a Kárpátaljára korábban gyakran ellátogató egri Kolláth Jóska barátom osztotta meg a Facebookon. Indult is egy kis párbeszéd, én például rákérdeztem, hogy mikor, melyik évben készülhetett a kép – kapásból magam sem tudtam teljes biztonsággal megállapítani. Tovább
jegyzet Választások 2014
| 2013.05 |
2013 áprilisában megkíséreltem a 2014-es magyarországi országgyűlési választások eredményeit megtipplni. Összességében 55 %-ot adtam a mostani kormányerők, és 45 %-ot a demokratikus ellenzék győzelmének. Ezen belül 10-10 %-ra taksáltam az ottani vagy itteni 2/3-os győzelmet, 15-nek gondolom azt, hogy a Fidesz vékony többséget szerez és 30 %-nak azt, hogy a Jobbikkal koalícióra lépve fog kormányozni. A maradék 35 % a demokratikus ellenzék vékony győzelme. Részletek: Tovább
jegyzet A magaslati haza elvesztése
| 2013.05 |
Csoóri nem emelte fel szavát Kertész Imre védelmében, Jókai Anna nem szállt síkra Esterházy mellett, Albert Gábor, Tornai József nem tette helyre a Konrád-kirekesztőt, Görömbei, Szörényi nem védte meg Radnóti Sándort, Sára Sándor nem emelt szót Tar Béláért. A bent maradtak sunyi (vagy egyetértő) hallgatása kíséri a lassan teljessé vált kirekesztést. Tovább
politika Csönge és a marconák
| 2013.03 |
Bizony mondom, eddig sem szíveltem a Fideszt, elítéltem politikájukat, magatartásukat, a demokratikus és liberális értékekkel való permanens szembefordulásukat, egyszerre gőgös és cinikus megnyilvánulásaikat és orcátlan populista hazudozásaikat – de most személyes ellenségemmé váltak azzal, hogy a polgári engedetlenség eszközeivel élő, a székházfoglalásban a legbékésebb magatartással fellépő tüntetőkre – köztük lányomra – a jogszerű fellépést biztosító rendőrséget elküldve ráhozták ezeket a rossz arcú marconákat, akik között még gyilkosságért ült köztörvényes is akadt. Tovább
nyelv Anyanyelvi konferansz
| 2013.01 |
Mint azt körlevélben tudatták velem, állami támogatás híján megszűnőben van, vagy legalábbis a korábbi formájában 2013. január 1-től már már nem tud működni A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, régebbi és közismertebb nevén az Anyanyelvi Konferencia. A hír nem örvendetes, inkább szomorú akkor is, ha a nevezett szervezet működésének kezdettől voltak bizonyos furcsaságai. Az ellenben tagadhatatlan, hogy maguk a rendezvények, a tényleges anyanyelvi konferenciák több szempontból is emlékezetesek maradnak számomra. Tovább
politika Orbánbuktató nyilatkozat
| 2012.10 |
web Volt egyszer egy Karpaty News
| 2012.11 |
No de ki az a Kárpáty Zoltán?? Vajon ki írja a Kárpáti Nyúz című hírblogot, amely durván oda-oda-mondogat mindenkinek? Kik az informátorok? // Most, hogy egyik ajánló blogom hosszúra tervezett sorozatában kísérletet teszek arra, hogy születésük sorrendjében ma is létező 50 blogomat bemutassam, szót kell ejtenem egy megszűntről is, lévén épp hozzá értem a kronológiában. Tovább
irodalom Viktor és a narancsok
| 2012.11 |
Afelől, ugye, senkinek sincs kétsége, hogy Örkény István korszakos zseni volt. Aki olvasta és/vagy látta a Macskajátékot vagy a Tótékat, az nemigen gondolhat mást. De az sem, aki az Egyperces novellákon nőtt fel. Közéjük tartozom.
Tovább
politika Kovács Miklóst vasvillával
| 2012.11 |
Vajon nem fél-e attól Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, hogy a magyar lakosságot becsmérlő új és újabb kijelentései miatt egyszer vasvillával fogják kikergetni a magyar falvakból? Tovább
jegyzet Helyre vagyunk állítva
| 2012.10 |
Mint olvasom, nemrégiben Kárpátalján az erre roppant módon avatott Kövér László újraavatott. A tudósítás szerint a vereckei honfoglalási emlékmű helyreállítási és új oltárkövének avatási ünnepségén a magyar Országgyűlés elnöke több száz ember előtt elmondott beszédében a következőket hangsúlyozta: Tovább
jegyzet Csupakabra és tigrispiton
| 2012.10 |
Talán még emlékeznek néhányan arra, hogy Kárpátaljának volt saját Yetije és UFÓ-ja is. 2005-ben nem átallottam abszolút hiteles sajtóforrásokra hivatkozva a Mozgó hasábjain hírbe hozni mind az erdeinkben látott titokzatos nagylábút, mind a ruszin falucska fölött megjelent és egy férfit elrabló földön kívülieket. Tovább
jegyzet Pap Jancsi, vak ló, nyelvtörvény
| 2012.09 |
Tudjátok, Papjancsinak azt a balféket hívjuk, aki rosszul meséli el a viccet, mert nem érti a poén lényegét, illetve ha érti, akkor meg elügyetlenkedi. Ha elmondásait nem is, őt magát joggal tarthatjuk szórakoztatónak: viccei helyett a viccet rosszul mondó Papjancsi válik humorforrássá. Tovább
politika A petróleumcápa
| 2012.08 |
Jó az, ha az embernek van egy kormánya. Biztosan jó, mint ahogy általában jobb szokott lenni, ha valami van, mint az, ha valami nincs. Ezt én akkor értettem meg, amikor háromévesen először látott meztelenül egy nálam fiatalabb kislány, és roppant módon elcsodálkozott azon, hogy nekem van valamim, ami neki nincsen. Amit én persze nem hittem, mármint hogy neki ne lenne ugyanolyanja, így hát ő is meztelenre vetkőzött, és neki valóban nem volt, ami nekem nagyon is. Tovább
Határon Túli Magyarok Pártja?
| 2012.07 |
Az RMDSZ részéről bedobott ötlet több mint zseniális. A határon túli magyarok magyarországi pártjának (HTM2P?) a megalapítása frappáns válasz lenne a magyar jobboldalnak azon törekvésére, hogy a politikai nemzet fogalmát kiterjessze az ország határain túl élő magyarokra (s ezzel több választópolgárt állíthasson maga mögé, mintegy konkrét szavazatokra váltva azt a tőkét, amelyet a baloldal még 2004-ben kovácsolt számára a kettős állampolgárság megadása elleni fellépésével). Tovább
film Ragtime
| 2012.06 |
Úgy adódott, hogy Miloš Forman mesterművét (Ragtime, 1981) hosszú-hosszú szünet után most ritka társaságban láttam újra. Akivel a két és fél órás filmet a visszajátszások és vitaszünetek miatt több mint 3 órán át néztem, érzelmileg hozzám nagyon-nagyon közel áll, de gondolkodásának, szemléletének egyes aspektusai egy ideje eléggé elfogadhatatlanok számomra. Tovább
pátria Haza a mélyben
| 2012.04 |
Egyáltalán nem gondolom azt, hogy egy 13 éves kárpátaljai gyereknek Ukrajnát a hazájának kellene tekintenie. Ám azt még kevésbé tartom egészségesnek, ha „Az én hazám” témáját úgy rajzolja meg, amint ezt a nemrégiben szervezett gyermekrajz-pályázat egyik beregszászi nyertese tette. Tovább
jegyzet Kabátlopási ügyem
| 2012.04 |
A közvéleményt foglalkoztató elnöki plágiumgyanú jó alkalmat ad számomra, hogy felidézzem, magam miként keveredtem kabátlopási ügybe. Az eset a ma már messzinek tűnő múltba, a hanyatló szocializmus cenzúraterhes esztendeibe vezet. A történet eléggé szövevényes, így kis bevezető és néhány kitérő elkerülhetetlen. Tovább
politika Schmittológia - Schmitt P. áldoktor
| 2012.03 |
Szégyenletes ügy kerekedett a plágiumból. Már nem a kérdés, hogy a magyar köztársaság elnöke lopott és hazudott-e, ennél sokkal izgalmasabb a hatalmi körök szerecsenmosdató serénykedése. A nagyságos egyetemi vizsgálóbizottság hosszú munkával készített jelentése igencsak szőr mentén fogalmaz, a történtekért nem az elkövetőt teszi felelőssé. Tovább
internet Orbán Viktor borítékja
| 2012.03 |
Súlyos az én vétkem, nagy az én bűnöm. Eléggé el nem ítélhető módon közreműködtem abban, hogy Orbán Viktor hosszú éveken át folyamatosan megtévessze a magyar levélírókat. Ezrekkel hitette el, hogy a feladó nevét nagyobb betűvel kell írni, mint a címzettét. Mea culpa, mea maxima culpa. Itt az ideje a vezeklésnek. Tovább
politika Fidesz-Jobbik összeborulás?
| 2012.03 |
2014-ben az országgyűlési választásokon Orbán Viktort vagy úgy kell legyőzni, hogy közben a demokratikus ellenzék megszerezze a parlamenti többséget, vagy pedig hagyni kell nyerni, mert kis vereség esetén hatalmának megtartása érdekében a Fidesz koalícióra lépne a Jobbikkal. Akkor pedig jaj Magyarországnak. Tovább
személyes Egy Göncz Árpád-fotó története
| 2012.02 |
A harmadik Magyar Köztársaság első elnökének kilencvenedik születésnapja alkalmából felidéztem egy több mint 20 évvel ezelőtt Ungváron készült - ma már dokumentumértékű - fénykép történetét. A felvételen éppen kezet fogunk - emlékezetes pillanat. Ő nem volt még hetven, én meg éppen krisztusi korba értem a 33 évemmel. Tovább
politika Virtuális Magyar Köztársaságom
| 2012.01 |
...amikor a kultúrára, művészetre, sajtóra ideológia nyomás nehezedik és mindez állampolgárok millióinak egzisztenciális kiszolgáltatottságával és helyzetük kilátástalanságával párosul – akkor eljön az ideje annak, hogy a kívülálló még kívülebb helyezze magát és saját helyét a fennálló hatalmi struktúrával szemben határozza meg. Tovább
politika Matolcsy György szárnyas angyalai
| 2011.11 |
Nem épp tegnap történt, amikor Matolcsy megszólított... Már látszott, hogy a Horn-kabinet nem tudja kiheverni azt a népszerűségvesztést, amelyet a Bokros-csomag okozott, így bizonyos körökben nagy volt a készülődés és az izgalom. Akkor még betudhattam volna ennek az ajzott állapotnak a valóságtól elrugaszkodott látásmódot... Tovább
irodalom Az én József Attilám - versmaraton
| 2011.11 |
Egyetértésem és szolidaritásom jeléül ezúton csatlakozom a József Attila szobránál 32 óra 40 percen át tartó versmaratonhoz. A részvevők így tiltakoznak a szobor eltávolítása ellen. Én is indítottam ebben a témában magánakciót; lásd például itt: Virtuális élőlánc József Attila szobra körül - tiltakozás // Tovább
élc Hamis igemód, kétharmados szám
| 2011.11 |
Mivel a november 13-át a magyar nyelv napjává tévő országgyűlési határozat egyebek mellett kilátásba helyezi, hogy a kormány a külhoni civil közösségeket is bevonja a nyelv „korszerű továbbfejlesztését” célzó „intézkedési tervbe”, ezért az Egyek alkotócsoport elébe ment az együttműködésnek, lázas munkát folytatott, amelynek eredményeképpen, mint a csoport elnöke, ezennel bejelentem két fejlesztésünk érvénybe léptetését: az ünnep alkalmából mától a magyar nyelvben használatos a hamis igemód, a semmis szám és a kétharmados szám. Tovább
jegyzet Detonációk
| 2011.10 |
Hatalmas gázrobbanás Ungváron. Ezzel a címmel jelentek meg az első híradások a magyarországi sajtóban. A nyár legutolsó napjainak uborkaszezonos szenzációéhsége valamelyest mentheti a határon túli esemény eltúlzását. De mi itthon, alig néhány utcányira, még csak nem is hallottuk a detonációt. Tovább
VIRTUÁLIS ÉLŐLÁNC JÓZSEF ATTILA SZOBRA KÖRÜL
| 2011.10 |
A tiltakozás szövege alább olvasható. Előtte még: József Attila, a magyar költőzseni 1937-es haláláról szóló, most megjelent könyvében egy rendőrtiszt meglepő dolgokat állít. De előbb tételesen végigveszi a költő gyermekkorától kezdve az esetlegesen traumatizáló eseményeket. Gyermekkor, kamaszkor, felnőttkor, míg végül el nem érkezünk az utolsó naphoz. Az olvasó már-már úgy érzi, hogy itt aztán a „józsefattilaságban” Ádámtól-Évától indulunk. Ráadásul nem is egy irodalomtörténész, hanem egy rendőr idegenvezetésével araszolunk, és az egésznek a kriminalisztikához az égvilágon semmi köze, ám a könyv vége felé lassan összeáll a kép, hogy miért is kellett mindezekről beszélni. A szerző lényegében szembemegy mindazzal, amit az irodalomtörténet kanonizált JA tragikus halálát illetően. Rendőrünk azonban a költő pszichiátriai állapota és búcsúlevelei ellenére úgy véli, nem történt öngyilkosság. József Attila nem lett öngyilkos. Baleset érte. Állítja a főrendőr. Tiszta szívvel. Nem tudni, vajon a feje is tiszta volt-e, amikor ezeket leírta. | De előbb nézzük a tiltakozást


Tovább
politika A Kertész Ákos-ügy
| 2011.09 |
Elvi szempontból A magyar genetikusan alattvaló mondat nem különbözik A cigányok genetikusan tolvajok, A zsidók genetikusan büdösek típusú mondatoktól. Ezek rasszista kijelentések. Kertész Ákos ballábas rúgását a magyar baloldal díszsorfalat állva hálószaggató öngóllá erősíti. Tovább
politika A vereckei botránykő
| 2011.08 |
Már megint meggyalázták! - még botrányt kiáltunk, de ez előfordulás gyakorisága miatt lassan alább hagy a közérdeklődés...

Ha lenne Kárpátalján tényfeltáró újságírás (mint ahogy nincs), s ha lennének pártatlan tényfeltáró újságírók (mint ahogy nincsenek), akkor aligha adódna számukra hálásabb téma, mint a vereckei honfoglalási emlékmű hiteles története. Tovább
személyes A függetlenség ára
| 2011.07 |
Már nem is emlékeztem a Pánsípnak erre a kis helyes logójára (persze én kreáltam), amelyet többek között levelezésemben használtam: a szerkesztőség címe és elérhetősége mellett ez szerepelt a levelek fejlécében. Most úgy akadtam rá, hogy nem jutott eszembe egy régi szerzőnk neve, ezért belekotortam a digitális archívumomba. Tovább
jegyzet Az Ung-parti bulváron
| 2011.07 |
Nem mindennapos esemény, ha az ukrán elnök Ungvárra látogat. Volt is előtte nagy sürgés-forgás, készülődés. Gyorsmunkában csinosítgatták a várost, felmosták a sugárutat, még a kátyúkat is betömdösték, igaz, leginkább csak a várható elnöki nyomvonal mentén. A kátyúkkal számoltak, de a kutyákkal nem… A történtekről, ukrán hírforrásra hivatkozva, legnagyobb kárpátaljai hírportálunk e szavakkal számolt be: Tovább
személyes Kilépési nyilatkozatom 1996-ból
| 2011.07 |
politika Cenzúraprovokáció
| 2011.07 |
Hogy mennyire tisztázatlan, mi tartozik az új médiatörvény alá és mi nem, jól mutatja a Népszava esete. A felelős médiabiztos eredetileg Kormányzati kezdeményezésre indított eljárást egy cikkhez fűzött olvasói kommentek okán, később két illetékes is azt nyilatkozta, a komment, a fórum és a blog nem esik a médiatörvény hatálya alá. Tovább
jegyzet Volt egyszer egy birodalom
| 2011.07 |
A kárpátaljai idő, mint nemzeti ellenállás... / Bacsó Péter Hány az Óra, Vekker úr c. filmjének egy jelenetsorában a fogva tartottak azon a réven képesek ellenállni a megtöretésnek és megőrizni emberi tartásukat, hogy birtokukba veszik a pontos időt. Az órásmesternek a fejében ketyeg egy belső vekker, tíz másodpercenként közli az állását fogolytársaival, végül az összezártak kórusban skandálni kezdik a pontos időt: ez ellenállásuk netovábbja, ebbe kapaszkodnak, ezt nem vehetik el tőlük. Tovább
politika Titkos állampolgárok
| 2011.06 |
Hónapok óta igyekszem ellenállni a kísértésnek, hogy naplómban a Kárpátalján felélénkült magyarellenességről írjak. Már februárban szörnyülködhettem volna a vereckei honfoglalási emlékmű újbóli megrongálása miatt (egy szélsőséges párt vezetői éghető anyagot öntöttek rá, és felgyújtották), és folytathattam volna áprilisban, amikor az emlékmű újból az ukrán nacionalisták céltáblájává vált (ezúttal feliratokat és horogkereszteket festettek rá). De nem sokkal később Petőfi ungvári szobrát is megcsonkították: kardjának kiálló részét egyszerűen lefűrészelték egy hajnalon. Tovább
élc Kazinczy szelleme válaszolt
| 2011.06 |
Soha ilyen szép és gazdag nem volt a magyar nyelv, mint most, ugyanakkor a magyar nyelv bajban van, mint általában minden nyelv – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Széphalmon, az első anyanyelvi juniálison. Tovább
média Mégsem szűz a KISZó?
| 2011.06 |
Úgy tűnik, az olvasók egyáltalán nem tartják semlegesnek országos közéleti lapunkat. Legalábbis ezt mutatja a lezárult az a szavazás, amelyet azért indítottam, hogy választ kapjak arra, olvasóim szerint milyen orientációjú a KISZó. Tovább
Baloldali-e a KISZó?
| 2011.05.23 |
Napi blogom egyik aktuális bejegyzésében (Ráfázhat a Fidesz) azt latolgattam, milyen veszélyekkel járhat az, ha a közeljövőben szavazati joghoz jutó határon túli magyar állampolgárok megváltoztatják a magyarországi politikai erőviszonyokat, még ám a legrosszabb, a szélsőjobb felé mutató irányban. Tovább
politika Határon túli szavazók - mint nemzetbiztonsági kockázat
| 2011.05.16 |
Széles körben elterjedt nézet: a Fidesz-KDNP azért szorgalmazta oly szívósan és azért vezényelte le sürgősen a kettős állampolgárság bevezetését, hogy a politikai nemzetet jogi értelemben is kiterjessze Magyarország határain túlra, és a környező országokban élő leendő magyar állampolgárok százezrei szavazati joghoz jutván a jobboldali erők számára kedvezően módosíthassák a belpolitikai erőviszonyokat. Tovább
politika Kellene egy nemzeti liberális párt
| 2011.05.09 |
Az alábbiakat 2007-ben írtam, az akkor éppen aktuális politikai helyzetre és történésekre reagálva. Most újra aktuálisnak gondolom a felvetést: Politikai vákuum - lesz-e új párt Magyarországon? -- , ha más kontextusban is. Mindenesetre bennem újra felmerült egy új párt alapításának a lehetősége; négy éve ez másként fogalmazódott meg: Tovább
politika Politikai vákuum - lesz-e új párt Magyarországon?
| 2011.05.09 |
Hetek óta várom, hogy valaki új pártot alapítson Magyarországon. Mikor, ha nem most?! Ott tátong a hatalmas vákuum a politikai térben: a potenciális választók 40 %-ának nincs pártja. A Fidesz tábora fogytán fogy (s ez a tendencia vélhetően folytatódni fog), de ebből az ellenzéki pártok szinte semmit nem profitálnak. Tovább
Egy Lenin-vers története
| 2011.05.02 |
Gyakorló önboncnok vagyok, így számomra soha nem okozott nehézséget szembenézni korábbi, húsz-huszonöt vagy akár harminc-harmincöt évvel ezelőtti önmagammal. Mindig is igyekeztem tudatosítani kicsi és súlyos hibáimat, apró és nagy tévedéseimet, piszlicsáré vagy „végzetes” mulasztásaimat egyaránt. Magamat elemezve így nagyjából tudom, ballépéseim, netán bűneim közül melyek azok, amelyeken a): leginkább csak mosolyogni lehet; amelyekkel b): érdemes komolyan szembenézni, okulni, tanulságokat levonni belőlük; illetve c): mi az, ami fájdalmas tényként, lelkiismereti problémaként elevenen él bennem úgy, hogy valószínűleg soha nem vethetem ki magamból. Tovább
könyv Csernobil sugaras útján
| 2011.05.02 |
Huszonöt évvel ezelőtt tanultuk meg a csakhamar félelmetes szimbólummá nőtt fogalmat: Csernobil. Kifejezője a rossznak, a fenyegetettségnek, a bűnös emberi felelőtlenségnek, a politika álnok politika képmutatásának, a lopakodó és mindenbe belefészkelő halálos veszedelemnek, a sorsszerűen bekövetkező istencsapásnak. Csernobil… Tovább
politika Körbeért az árok
| 2011.04.25 |
Új alkotmánya van Magyarországnak. A parlament elfogadta, az államelnök aláírta (miért pont ezt ne írta volna?), 2012. január elsejétől érvénybe lép - istenestül, szentkoronástul és azzal a sajátossággal - mint szakértők állítják -, hogy nem annyira az állampolgároknak a jogait garantálja az állammal szemben (mint a demokratikus berendezkedésű országok alkotmányai általában), hanem inkább körülbástyázza az államhatalom központi gócát, megingatva bizonyos állampolgári jogokat. Tovább
Vihar a József Attila-díj körül
| 2011.04.11 |
A díjakat állítólag nem kapják, hanem adják. De nem mindegy, hogy kik és milyen módon. A József Attila-díjak jelöltjeinek a listáját például több szakmai szervezet képviselőiből álló grémium állítja össze, így kerül a kulturális kormányzathoz. Ahol aztán olykor akad valaki, akinek viszket a tenyere, hogy belegrafikázzon a szakmai konszenzus alapján született listába. Tovább

 

BDK Honlap-SEO: keresőoptimalizálás
Elhunyt Balla D. Károly

Napi blog






AZ ELŐZŐ SZÁM tartalma

Csatlakozz:



Friss szám

Korábbi számok

Frissek:


Főbb blogjaim



    Főbejáratok


    SEO-szerviz

    aktuális keresőoptimalizált weboldalak:

    Google első hely

    Helyezés javítás, honlap optimalizálás

    honlap keresőoptimalizálás árak google első helyezés javítás

    Google honlap optimalizálás: seo
    pr cikk és link elhelyezés - tartalommarketing weboldal
    első hely: google honlap optimalizálás - seo marketing

    Állandó oldalak, SEO-posztok









    BDK ONLINE - BALLA D. KÁROLY internetes magazinja - válogatás az Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna) élő író havi publikációból és az írói archívumból.

    Az oldal anyagai Balla D. Károly alkotói munkásságának a részét képezik, ily módon szerzői jogvédelem alá esnek, hosszabb idézésük csak a forráshely link-formátumú feltüntetésével, átvételük és újraközlésük pedig csupán a szerző - adatait, élatrajzát lásd: Balla D. Károly / Károj életrajza - engedélyével jogszerű. -- BDK Online SEO keresőoptimalizálás - irodalom, könyv, film, közélet, politika, napló, vers, internet, keresőoptimalizálás, web, seo, blog, Kárpátalja, Ungvár, BéDéKá, blog, UngParty | A szerző keresőoptimalizálással is foglalkozik. Az aktuális SEO-projek tartalom marketing: Laptop szerviz Budapest: akkumulátor, laptop billentyűzet, notebook töltő. Honlapoptimalizálás és keresőmarketing - Google helyezés javítása - első oldalra kerülni SEO szakértő optimalizálásával. Első hely a keresőben a találati listán. - Tartalommarketing, arvisura, pirézek | PR-cikk: SEO Budapest termék és szolgáltatás.