Négy év telt el azóta, hogy írásom címében először illettem Ukrajnát egyértelműen negatív jelzővel. A komisz Ukrajna keltett keltett némi visszhangot, sokan érezték úgy, hogy helyettük fogalmaztam meg ellenérzéseimet az országgal és annak irányító hatalmi rendszerével kapcsolatban. És bár nem volt szándékom új jelzőt aggatni a lakhelyemül szolgáló államalakulatra, tavaly az új ukrán oktatási törvény hatályba léptetése miatt mégis meg kellett írnom Az ostoba Ukrajna című opuszt is. Azóta nem sok jó történt, akár újabb jelző is következhetne, hiszen 2018. február 28-án Ukrajna Alkotmánybírósága határozatot hozott a 2012-es, kisebbségbarát nyelvtörvényként emlegetett jogszabály érvénytelenítéséről, kimondva, hogy „Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól” nem felel meg Ukrajna Alkotmányának (alkotmányellenes); a nyelvtörvény a döntés következtében a határozat elfogadásának napjától már nem hatályos. A döntés ügyében fellebbezésnek helye nincs. Tovább

A miniszterelnök 2017. február 28-án a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitóján tartott beszédében így fogalmazta meg fasisztoid nézeteit: "Nagyon fontosnak tartom, hogy az etnikai homogenitást meg kell őriznünk. ...most már lehet ilyeneket mondani, ezelőtt néhány évvel kivégzés járt az ilyen mondatokért, de ha már lehet olyanokat mondani, mert az élet igazolta, hogy túl nagy keveredés bajjal jár. Úgyhogy, természetesen mi magyarok etnikailag homogének vagyunk, abban az értelemben, hogy egy EU… bocsánat, heterogének vagyunk abban az értelemben, hogy európai nemzet vagyunk, ... Tovább

Ültünk az Ung partján, lábunk belelógott a metaforáktól hemzsegő zavaros és kissé büdös vízbe – ők pedig egymásnak adták egy végtelen történet szálát. Anyai nagyanyám kezdte egy hazulról hozott székely mesével, arról szólt, hogy az idegenbe szakadt kicsi pirézre rászakadt a Retyezát, de ő csodával határos (dehogy határos, éppen hogy nem!) módon kiszabadult és meg sem állt apai dédnagyanyám cipszer (szepességi szász, javítana ki apám) falujáig, hogy részt vegyen egy véget nem érő farsangi richtagolásban (szomszédoló mulatság), ám addig-addig Tovább

A kárpátaljai magyarságnak mint olyannak befellegzett... Nem tudom, hogy valóban exodus-e az, ami történik. Valószínűleg nem pontos ez a szó arra a jelenségre nézve, ami meghatározza (megpecsételi) a kárpátaljai magyarság sorsát. Az exodus rövid idő alatt lezajló teljes kivonulás, kimenekülés. Esetünkre egyik sem áll. A folyamat évtizedek óta zajlik. 10-15-20 éve én a kárpátaljai magyarság teljes felszámolódásáról még nem beszéltem, csak kilátástalan helyzetéről, elmélyülő válságáról, diszfunkcionalitásáról. Még bíztam valami csodás fordulatban. Az ukrajnai háborús viszonyok kialakulása óta azonban én sem gondolom, hogy a folyamat irreverzibilis lenne. A közösség megszűnőben. Ettől persze magyarok még hosszú évtizedek múlva is élni fognak Kárpátalján. A szülőföld iránti ragaszkodás már alig létezik, de a tehetetlenségi nyomaték még erős: minden erre ösztönző körülmény ellenére sem akar/tud mindenki száraz lábbal átkelni a Vörös-tengeren. | Három jegyzetben is foglalkoztam a témával; egybeszerkesztve itt: Tovább

»amikor hazatértem a Petőfi Irodalmi Múzeum BDK estjéről, az előszobában Jutkától értesültem az amerikai hírekről…..« – Már ez is történelem!”. Feltehetően naplójából idézte a feljegyzést, bennem is elindítva az emlékezést. A PIM-ben valóban aznap este zajlott egy hosszú, több részes kárpátaljai rendezvény, de egyáltalán nem volt az én estem – még ha az irodalmi blokkban talán én beszéltem is a legtöbbet. Naplójegyzettel viszont magam is szolgálhatok. Tovább

Ésszel fel nem foghatom, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség egyik szellemi központjának számító beregszászi főiskola berkeiben készülő lap miként és hogyan engedhet meg magának rasszista felhangokat. Mint ahogy azt sem értem: egy magát költőnek tartó és kisebbségi sorsát megszenvedő fiatalasszony miért lesz cigánygyűlölő. Tovább

Nem tudok azonosulni azokkal, akik sérelmi magatartásból, történelmi nosztalgiából és a közösségi sorsverés létélményéből táplálkozva építik fel életművüket.Ha a mostohaság folytonos felpanaszolása és a mégis kitartás fogcsikorgató pátosza képezné a kárpátaljaiság legfőbb ismérvét, akkor én valóban nem tekinthetném magam kárpátaljai írónak. Tovább